Tartalékosokat hívnak be a fegyveres erők

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Megerősített csendőri készültséget, rohamsisakos katonákat lehet látni a napokban Csíkszeredában: számos katonaviselt férfit hívott be a hadsereg egy, három napon át tartó mozgósítási gyakorlat keretében. A behívottak számára, illetve az érintett korosztályokra vonatkozó adatokról hiába érdeklődött a Csíki Hírlap, ezek nem nyilvánosak.

Székelyhon

2015. szeptember 24., 09:562015. szeptember 24., 09:56

2015. szeptember 24., 10:132015. szeptember 24., 10:13

Nagyon sok Hargita megyei, korábban sorkatonai szolgálatot teljesített férfi kapott a napokban behívóparancsot, amelynek értelmében meg kellett jelennie a megjelölt katonai egységnél. A korábban kiadott sajtóközlemény szerint szeptember 22-24. között a védelmi minisztérium vezetésével mozgósítási gyakorlat zajlik a megyében, ennek keretében pedig a lakosság védelmi felkészültségét ellenőrzik. „A gyakorlatban részt vevő tartalékosokat a katonai egységekhez hívják, ahol két-három óra alatt specifikus felkészítőre, illetve a hadsereg nyilvántartásában szereplő személyi adatok aktualizálására kerül sor” – írja a közlemény, amely megjegyzi, ezek a gyakorlatok a Legfelsőbb Védelmi Tanács legalább egy évvel korábbi jóváhagyásával történnek.

Csíkszeredában több utcasarkon csendőrök jelentek meg szerdán, a Hargita megyei csendőrség tulajdonában levő egykori Városi, majd Hargita szállóként is ismert épület közelében is ők álltak őrt. A bejárat előtt zöld katonai sátrat húztak fel, a falra kifüggesztett tábla pedig azt jelezte, hogy ez tartalékosokat fogadó központ. Készültség volt a hivatásos tűzoltóság Hunyadi János utcai épületénél is, ahol rohamsisakos katonák is voltak a kapuban. Szerdán a mozgósítási gyakorlat a kiküldött behívóparancsok szerint délután 4 és 7 óra között tartott, de tartalékosokkal délelőtt is lehetett találkozni Erdőalján, a 61-es, Virgil Bădulescu hegyivadász dandárnál. Ők voltak azok, akik arra hivatkozva, hogy délután dolgoznak, már délelőtt megjelentek. Számukra pár percet tartott az egész gyakorlat, katonakönyvük, személyi igazolványuk és adataik ellenőrzése után elmehettek. Egy tartalékos tiszt később elmondta, kérdőívet kellett kitöltenie, amelyen a személyes adatokra, magasságra, súlyra, cipő- és ruhaméretekre vonatkozó kérdések mellett arra is kellett válaszolnia, hogy vannak-e olyan egészségügyi problémái, amelyek kizárják a katonai szolgálatot.

A hegyivadász dandár sajtóreferensi tisztségét is ellátó Laurenţiu Andriesei ezredes kérdésünkre azt mondta, egy időszakos gyakorlatról van szó, amelynek során az emberek jelenlétét ellenőrzik, de olyan specifikus tevékenységek is vannak, mint az adatok aktualizálása. A behívottak létszámára vonatkozó kérdésünkkel már a megyei hadkiegészítő parancsnoksághoz irányított, ott viszont közölték, csak a védelmi minisztérium illetékes az ügyben. A létszámra, illetve a behívott korosztályokra vonatkozó kérdésekre hasonlóan kitérő választ adott a védelmi minisztérium szóvivője is, aki azt mondta, a sajtóközleményben megjelent információknál többet nem mondhat, mert további részletek nem nyilvánosak.

Orvosi vizsgálat, tájékoztatás

A Csíki Hírlapnak viszont sikerült megszólaltatnia egy névtelenül nyilatkozó, hivatásos állományú altisztet, aki azt mondta, a felkészítő gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tartalékosok beöltöznek egyenruhába, és tájékoztatják őket arról, hogy tényleges mozgósítás esetén milyen teendőik vannak. Ugyanakkor a nem megfelelő egészségi állapotú személyeket orvos vizsgálja meg, aki eldönti, alkalmas vagy sem tartalékos katonai szolgálatra. Azt is elárulta, a lakóhelyüktől távol tartózkodó személyek katonakönyveit a családtagok hozzák be az adatok ellenőrzése érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

„Együtt lehetünk, együtt kacaghatunk – ez számunkra a Pityókafesztivál”

Megtudtuk, hogy mi az igazán jó bográcsos titka a Csíkszeredai Városnapok 23. Pityókafesztiválján.

„Együtt lehetünk, együtt kacaghatunk – ez számunkra a Pityókafesztivál”
2025. augusztus 01., péntek

Van esély arra, hogy megnyissák központi park ivóvízkútját

Ha az újbóli mérések jó eredményt hoznak, akkor megnyithatják Csíkszereda központi parkjában a pavilonos ivóvízkutat. Nemrég új szivattyút szereltek fel, és hermetikusan lezárták a rendszert. A vizet 170 méter mélyről szivattyúzzák fel.

Van esély arra, hogy megnyissák központi park ivóvízkútját
2025. augusztus 01., péntek

Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön

Gál Sándor-emléktúrára és huszártoborzóra hívnak a csíkszentgyörgyiek augusztus 2-án, szombaton. A cél hiteles képet mutatni a az 1848–'49-es forradalom és szabadságharc hőseiről.

Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön
Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön
2025. augusztus 01., péntek

Huszártoborzó lesz Csíkszentgyörgyön

2025. augusztus 01., péntek

A gázhálózat átvételezése következik Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén

Az utolsó előkészületeket végzik annak érdekében, hogy a községek átvegyék a kivitelezőtől az elmúlt években kiépített gázhálózatot. Az üzemeltető ezt követően szerzi be a működési engedélyt, és kezdheti el a szolgáltatást.

A gázhálózat átvételezése következik Csíkszentsimonban és Csíkszentimrén
2025. augusztus 01., péntek

Csak késő ősszel indulhatnak el a gázüzemű buszok Csíkszeredában

Egyre inkább tolódik a csíkszeredai tömegközlekedést kiszolgálni hivatott gázüzemű buszok töltőállomásának engedélyeztetése, emiatt pedig az autóbuszok sem helyezhetők üzembe belátható időn belül. Most késő őszre várják ezt az időpontot.

Csak késő ősszel indulhatnak el a gázüzemű buszok Csíkszeredában
2025. július 31., csütörtök

Hamarosan nekikezdenek a csíkszeredai városi művelődési ház felújításának

Kívül-belül megújul a csíkszeredai városi művelődési ház, amely a Csíki Játékszínnek és a Hargita Székely Néptáncszínháznak volt otthona. A munkálatokhoz hamarosan hozzáfognak, és jövő nyárra be is szeretnék fejezni a kivitelezést.

Hamarosan nekikezdenek a csíkszeredai városi művelődési ház felújításának
2025. július 30., szerda

A lélegeztetőgéppel vált teljesen felszereltté a gyermekmentő

Hamarosan készen áll a szolgálatra az a gyermekmentő, amellyel erdélyi gyermekeket, újszülötteket szállíthatnak akár külföldre is. A lélegeztetőgépet, amivel teljessé vált a felszerelése, szerdán adták át az Erdély Mentőcsoport Csíkszéki csapatának.

A lélegeztetőgéppel vált teljesen felszereltté a gyermekmentő
2025. július 30., szerda

Nem számítanak már támogatásra, késik a Nagy István festő sétány felújítása

Nem számít már arra a csíkszeredai városvezetés, hogy az Anghel Saligny-programtól támogatásban részesül a tervezett beruházások elvégzésére. Így a Nagy István festő sétány felújításának elkezdése is késik, miután az a saját költségvetésre hárul.

Nem számítanak már támogatásra, késik a Nagy István festő sétány felújítása
2025. július 30., szerda

Áramszünet lesz több csíkszeredai utcában

Több utcában is órákig áramszünet lesz csütörtökön Csíkszeredában.

Áramszünet lesz több csíkszeredai utcában
2025. július 29., kedd

Fesztiválosabb hangulatú városnapokra készül Csíkszereda

Több mint tíz helyszínen, számos programmal készülnek a Csíkszeredai Városnapokra július 31. és augusztus 3. között. A fesztiválhangulatú esemény nagyszínpadán olyan zenekarok lépnek fel, mint a Don't Stop The Queen, a Pokolgép, vagy a Quimby.

Fesztiválosabb hangulatú városnapokra készül Csíkszereda