Tarvágás a Csíki Lázon: vádemelési javaslat három év után

Tarvágás a Csíki Lázon: vádemelési javaslat három év után

Fotó: Pál Gábor

Ha lassan is, de előrelépés történt a Hargitán, a Csíki Lázként ismert területen 2013-ban történt fakivágás ügyében, amellyel csíksomlyói gazdákat károsítottak meg. A rendőrség vádemelési javaslattal adta át az ügycsomót az ügyészségnek, utóbbi tájékoztatást ígért arra vonatkozóan, hogy hol tart most az ügy.

Kovács Attila

2016. szeptember 29., 11:382016. szeptember 29., 11:38

2016. szeptember 29., 11:452016. szeptember 29., 11:45

Idén tavasszal közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság az egyik csíksomlyói károsulttal, hogy a történtek kivizsgálása nyomán összesen hét bűnügyi iratcsomót továbbítottak a csíkszeredai ügyészségre, ugyanakkor nyolc személy ellen javasolták a büntetőeljárás folytatását. A dossziékban megnevezett személyeket törvénytelen fakivágással, falopással, hivatali visszaéléssel, hivatali hanyagsággal, okirat-hamisítással és hamis okirat felhasználásával gyanúsítják. A rendőrség azt is közölte, a vizsgálatok nyomán megállapították, hogy az egyik személy hamis okirat felhasználásával jutott jogosulatlan támogatáshoz az Európai Unió által biztosított alapokból – ezt az ügycsomót is a csíkszeredai ügyészséghez küldték, javasolva, hogy az illetékesség szerint adják át az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) marosvásárhelyi területi központjának.

Közel három éve számoltunk be először arról, hogy csíksomlyói gazdák legelőjéről és erdős területéről vágtak ki nagy mennyiségű fenyőfát a Csíki Lázként ismert részen, a Hargitán lévő Hármaskereszt mögött. A megkárosított tulajdonosok előtt nem volt ismeretlen a favágást elrendelő személy, aki a gazdák elmondása szerint a terület jelentős részét felvásárolta, de az országúthoz közeli részhez, több hektárhoz ők ragaszkodtak, és nem adták el. A favágás 2013 novemberében történt, nem sokkal azután a tulajdonosok, akik a fa helyett csak a csutakokkal maradtak, a rendőrségen tettek feljelentést.

Helyszíni vizsgálatokat is végeztek az erdészeti felügyelőség bevonásával, de a tulajdonosok furcsállották, hogy a helyszínen készített leltározáskor a szállításra előkészített faanyagot miért nem foglalták le a hatóságok. Szakértői jelentések is készültek a parcellák pontos behatárolásával, illetve az onnan kitermelt faanyag minőségével kapcsolatban – ezt tavaly közölte kérdésünkre a rendőrségi szóvivő.

A fakitermelést elrendelő szentegyházi vállalkozó, Gál Zakariás korábban kérdésünkre azt mondta, a Csíki Lázon minden területet megvásárolt. Hozzátette, talán maradt néhány tulajdonos, akinek van még ott területe, és ha ők hivatalos okiratokkal bebizonyítják, hogy az ő területükről vágatta le a fákat, kifizeti az okozott kárt. Azt is elmondta, hogy a kilencvenes években ő ültette be a Csíki Láz nagy részét, de időközben rájött, hogy inkább állatokat akar tartani azon a területen, ezért alakítja át legelővé.

Több tulajdonos viszont kifogásolta Gál kijelentéseit, miszerint ha ők bizonyítják, hogy az ő területükről vágták ki a fákat, kártalanítja őket. „Ha ő rendelkezne birtoklevéllel, neki kellene megkeresnie minket, és bizonyítania, hogy ő a tulajdonos” – nyilatkozta korábban az egyik károsult. Egyesek hajlottak arra, hogy eladják területüket a vállalkozónak, amennyiben megfelelő árat fizet érte – ezt mondta legutóbbi beszélgetésünkkor Csiszér Lajos nyugalmazott iskolaigazgató is. „Fizetjük az adót a területre, közben néha még jelezték, hogy kivágtak egy-egy fát” – ismertette Csiszér, akinek területéről a vizsgálat szerint 60 köbméter fát vittek el. Ő azt várja, hogy vagy vásárolja meg Gál tőle a területet, vagy kártalanítsa a kivágott fa miatt.

Mivel a rendőrség már fél éve átadta az ügycsomókat az ügyészségnek, de vádemelés nem történt, ugyanakkor a tulajdonosok sem értesültek a büntetőeljárás folytatásáról, kérdéseinkkel a csíkszeredai ügyészséghez fordultunk. Arra kértünk írásban választ, hogy az említett ügyben született-e döntés a büntetőeljárás folytatásáról, és ha igen, ez az eljárás milyen fázisban van. Az ügyészség illetékese jelezte, választ küldenek a kérdésekre – ennek megérkezte után az ügyre visszatérünk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!