Teljes átalakulásban Pálfalva

Teljes átalakulásban Pálfalva

Fotó: Kristó Róbert

Néhány napja elkezdődött Pálfalva egyik legnagyobb infrastrukturális fejlesztési munkálata, ezzel párhuzamosan azonban több kisebb beruházás is zajlik a községben. A cél egy tetszetősebb, közösségbarátibb falukép kialakítása.

Rédai Botond

2014. július 23., 10:352014. július 23., 10:35

Sokéves előkészület, a bürokrácia útvesztőjében folytatott harc után úgy néz ki, végre nagyot léphet előre Pálfalva község a fejlődés terén. Míg a korábbi évek a közművek kiépítésével teltek el, ezúttal igazi ráncfelvarráson esik át a község mindhárom települése: utakat aszfaltoznak, kultúrotthonokat újítanak fel, közösségi tereket alakítanak ki.

„A kivitelező most végzi az utak nyomvonalának kitűzését, az úttest előkészítését” – számolt be Ferencz Csaba polgármester. Mint elmondta, összesen 7,5 kilométernyi községi utat újítanak fel Delnén, Pálfalván és Csomortánban. Nemcsak aszfaltcsík kerül az érintett útszakaszokra, hanem teljes útalapozást végeznek, illetve kiépítik az esővíz-elvezető árkokat. Az úttest egyik oldalán kiépítendő járdák esetében figyelnek arra is, hogy tájjellegű legyen, ezért nem a megszokott térköves megoldást választották, inkább a mosott kő mellett döntöttek.

Új műút mellett új park

A községvezetőtől megtudtuk, a leaszfaltozandó útszakaszok közül a leghosszabb Delnén van. Ez körbemegy az egész településen, így a Pálfalva felőli bejárattól elhalad az iskoláig, majd onnan folytatódik a Szépvíz irányába vezető országút túloldalán található Szent János templomig. A delnei iskolával átellenben található, kihasználatlan, a község tulajdonában levő területnek új rendeltetést adnak, játszótérrel, tájba illő lámpatestekkel és sétányokkal ellátott parkot hoznak létre. Utóbbi beruházás mintegy 30 ezer euró értékű, és a Csík LEADER Egyesület által falufejlesztésre kiírt pályázatból finanszírozzák. Az elképzelések szerint az új közösségi tér egy részén kisebb piacteret is kialakítanak, az itt használatos standokat csak a vásárok idején helyezik ki. A parkkal párhuzamosan pedig gépkocsiparkoló is lesz.

Feléledő közösségi terek

A polgármester kiemelte, a következő hónapokban teljesen átalakul Delne központja. A már említett nagyszabású, 2,5 millió euró összértékű uniós pályázat révén az iskola mellett található kultúrotthon is megújul, a tanintézet udvarán pedig napközit építenek. Így a parkkal együtt tetszetős, egységes képet mutat majd a település ezen része. Hasonló ráncfelvarráson Pálfalva központja is átesik. Itt is felújítják a kultúrotthont, az előtte levő teret pedig szintén újjávarázsolják: térköveznek, padokat helyeznek el és játszóteret is kialakítanak. Ferencz kiemelte, a község harmadik településén, Csomortánban már megvan a park, ebben kapott helyet a Kárpátok Őre emlékmű. A létesítménynél azonban vannak még tennivalók: sétányokat kellene kialakítani, padokat elhelyezni. „Amennyiben a közbirtokosság is segítségünkre lesz, az ezzel kapcsolatos feladatokat már közmunkával végeznénk el” – jelentette ki az elöljáró.

Egy év maradt az ingatlanokra

„A pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítására, illetve az utóbbi településen építendő napközire alig egy esztendőnk maradt” – említette Ferencz Csaba. Megjegyezte, a napokban írják ki ezekre a közbeszerzési eljárást. A már említett nagyszabású uniós pályázatból finanszírozott munkákat, beleértve az aszfaltozást is, jövő nyárig be kell fejezni.

„Reméljük, az épületek esetében már nem húzódik el annyira a folyamat, mint az útépítéssel, amelynél csak több év után sikerült lezárni a közbeszerzést. Ha végre elkészülnek az épületek, az utak, a közterek és a delnei park is, akkor elmondhatjuk majd, hogy óriásit fejlődött a községünk” – fogalmazott Pálfalva polgármestere.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!