Textilpárnákat és játékokat varr, saját készítésű táskája van és nagy álmai. Már-már elfelejtette, hogy alig nyolcévesen egy kis textilbabát és -mackót varrt magának, amelyeket beszélgetésünk apropóján keresett elő édesanyja, hogy felelevenítsék a gyermekkori emlékeket. „Furcsa volt látni, hogy nyolc-kilenc évesen mit varrtam. El is felejtettem, meglepődtem amikor előkerültek” – jegyzi meg nevetve András Franciska, miközben éppen egy ajándék textiljátékot mutat.

„Nagyon kicsi koromban kezdtem Bakó Klárához kézműves foglalkozásokra járni. Közte és anyu között lelhető fel az az időszak, amikor nagyon megtetszett a kézműveskedés, később a textil-dizájn. Most már úgy gondolom, hogy csak ezzel akarok foglalkozni, pedig volt idő, amikor azt mondtam, soha életemben nem akarom azt csinálni amit édesanyám, mert bár tetszett, úgy gondoltam, nem akarok olyan gyerek lenni, aki azzal foglalkozik, amivel a szülei. Idővel viszont egyre jobban kezdett érdekelni mindaz, amivel foglalkozik, tetszettek az általa használt anyagok, és arra is rájöttem, hogy sokat tanulhatok tőle” – mondja Franciska, aki ma már egyre magabiztosabban lépked édesanyja, András Katalin nyomdokaiba.

„Édesanyám régi varrógépén varrtam meg az első takarómat nyolcévesen. Aztán abbahagytam és évekig sem a rajzolással, sem a varrással nem foglalkoztam. Meg is volt édesanyám ijedve, hogy ebből így mi lesz. Aztán amikor nyolcadik osztály végén választanom kellett, hogy hol folytatom tanulmányaimat, rájöttem, hogy az egyetlen dolog, amihez értek, az a rajz. Újra rajzolni kezdtem, a Nagy István Művészeti Szakközépiskola tanulója lettem, ahol 11. osztályban a textil szakot választottam. Sokat tanultam tanáraim mellett édesanyámtól” – fűzi hozzá.

Franciska máris komoly sikereket könyvelhet el, bár szárnyait csak most bontogatja. A középiskola utolsó évében a Temesvári Képzőművészeti Egyetem versenyt hirdetett, az első helyezett pedig felvételi vizsga nélkül válhatott az intézmény hallgatójává. A csíkszeredai lány nyerte meg a versenyt. Tavaly pedig újabb első díjat nyert az egyetem által meghirdetett versenyen, amikor is színes portrékat kellett varrni. Franciska egyetemi tanulmányai mellett is sok időt szentel a kézműveskedésnek, rajzol, varr. Ha pedig útja Csíkszeredába vezet, a varrógépét mindig magával hozza. Ha néha elakad egy-egy munka, terv során, nem szívesen kér édesanyjától segítséget, már csak azért is, hogy „más stílusa ne legyen benne a munkáimban”. „Kicsi korom óta makacs vagyok, legtöbbször lehet, hogy könnyebb lenne, ha már az elején segítséget kérnék, mert néha elveszek a részletekben, de én azt akarom, hogy csak az legyen a munkáimban, amit én elképzeltem, az én stílusom” – mondja.

Franciskának nagy tervei, álmai vannak. Természetesen varrni akar, reméli, egyszer majd a textilpárnákat,- játékokat, -táskákat és még ki tudja, milyen kézzel készített csodákat saját kis ajándéküzletében értékesítheti. És még van egy vágya: varrógépmúzeumot szeretne.

Otthonukban máris van öt varrógépük, ezek közül a legrégebbit még Franciska dédmamája használta. „Eddigi munkáimat legszívesebben leszkennelném, nehéz megválni tőlük. Szívesen megtartanám az összeset, de szívesen el is ajándékozom. Hogy álmaim valóra váljanak, még nagyon sokat kell és akarok tanulni” – mondta és mesélni kezd egy, az egyetem által meghirdetett újabb versenyről, amelyre nagy lelkesedéssel készül.