Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) által összeállított, Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ügyében készült vádiratot az elkövetkező napokban több részben ismerteti a Csíki Hírlap.
2015. június 24., 11:562015. június 24., 11:56
2015. június 24., 12:352015. június 24., 12:35
A vádiratnak a vádlottakon és két érintett cégen kívül más neveket nem tartalmazó, kivonatolt változatát a DNA bocsátotta a Csíki Hírlap rendelkezésére. A dokumentum Ráduly Róbert Kálmán esetében elsőként a Sapientia EMTE csíkszeredai épületének felújításával kapcsolatosan megfogalmazott vádakat részletezi.
„Nem vették figyelembe az engedély kiadásakor, hogy hiányzik a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség feltétel nélküli jóváhagyása. Ez kötelező feltétele volt az engedély kibocsátásának, mert hiányzott az épület korábbi tervezőjének beleegyezése, és a szomszédságban történelmi-kulturális műemlék épület található” – idézi a vádiratot a Csíki Hírlap. Az ügyészség szerint így sérültek a szomszédos műemlék épületet ügykezelő jogi személy jogai és törvényes érdekei. Megjegyzik, Ráduly esetében mindez kimeríti a hivatali visszaélés tényét.
A vádirat megemlíti azt is, hogy Ráduly Róbert Kálmán 2003 óta az egyetem oktatója. Az ügyészség szerint ezért esetében érdekkonfliktus is fennáll, mivel köztisztviselőként, szolgálati feladatainak ellátása közben elkövetett tette következtében, az építkezés törvénytelen engedélyezésének köszönhetően a Sapientia EMTE vagyoni hasznot szerzett. A dokumentum szerint az ügyben Hargita és Kovászna Megye Ortodox Püspöksége és Csíkszereda Polgármesteri Hivatala sértett felek. Az intézményeket értesítették arról, hogy magánfélként beléphetnek a perbe. A polgármesteri hivatal jelezte is ezzel kapcsolatos szándékát, az ortodox püspökség viszont nem szeretne részt venni a perben.
Az Agerpres hírügynökség a vádemelés napján már olyan részletet idézett a DNA vádiratából, amely nem szerepel a Csíki Hírlaphoz eljuttatott változatban. Eszerint Hegedűs Csilla, az RMDSZ ügyvezető alelnöke kulturális államtitkárként utasította a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség vezetőjét a Sapientia csíkszeredai épülete felújítási munkálatainak jóváhagyására. A hírügynökség azt írja, a Hargita Megyei Művelődési Felügyelőség vezetője, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla által tanúként is megnevezett Bakos László vallomásában azt mondta, az építkezési engedély dokumentációja hiányos volt, de utasítást kapott az államtitkártól, hogy a felügyelőség javasolja az engedély kiállítását.
Mivel nem volt világos, hogy Csíkszereda Polgármesteri Hivatala magánfélként miért lép be a perbe, ezért ezzel kapcsolatban az újság Antal Attilát, Csíkszereda polgármesteri teendőkkel megbízott alpolgármesterét is megkereste. Antal a következőt válaszolta: „a megkérdezett külső jogászok véleménye alapján, az esetleges érintettség okán” léptek be a perbe.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
szóljon hozzá!