Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékeztek a csíksomlyói kegytemplomban virágvasárnap. Az ünnepi szentmise előtt megszentelték a barkákat a templomtéren.
2013. március 24., 17:282013. március 24., 17:28
2013. március 25., 18:512013. március 25., 18:51
Több évszázados hagyománya van annak, hogy egy héttel húsvét előtt pálmaágat, vidékünkön pedig fűzfabarkát szentelnek, Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére. A csíksomlyói kegytemplomban a barkaszentelés, pimpószentelés szertartása ma is elengedhetetlen része a virágvasárnapi liturgiának. A szentmisét megelőzően a kegytemplom előtti téren került sor a barkaszentelésre, majd a hagyományos bevonulást követően Urbán Erik ferences szerzetes, a kegytemplom igazgatója celebrált szentmisét a hívő sokaságnak. „Lépjünk mindnyájan Krisztus útjára! Imádkozzunk, testvéreim, hogy megváltó királyunkhoz mindenkor hűségesek maradjunk” – kérte a jelenlévőket Erik testvér.
A szentmise keretében a kegytemplom kórusa énekelve elevenítette fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót hallhattuk Szent Lukács evangéliuma szerint. A virágvasárnapot a nagyhét követi, a csíksomlyói kegytemplomban az alábbi program szerint tartják a szertartásokat.
Nagyheti szertartások
Nagycsütökön reggel fél 8-tól lamentáció lesz, 19 órától kezdődik a szentmise az utolsó vacsora emlékére, szentmise után virrasztás lesz a kegytemplomban.
Nagypénteken hajnali 5 órától keresztutat tartanak a Jézus-hágón. Aki szeretne részt venni a keresztúton, azt kérik, hogy vigyen magával elemlámpát, mécsest vagy gyertyát. Gyülekező a borvízkútnál. Reggel fél 8-tól lamentációt tartanak, délelőtt 10 órától 17 óráig gyónási lehetőséget biztosítanak, 18.30 órától keresztút lesz a kegytemplomban, majd 19 órától kezdődik a nagypénteki szertartás.
Nagyszombaton reggel fél 8-tól lamentációt tartanak. Délelőtt 9 órától 20 óráig csendes szentségimádás várja a híveket a szentsírnál. Délelőtt 10 órától 17 óráig gyónási lehetőséget biztosítanak. 20 órától kezdődik a nagyszombati szertartás, amelyet a feltámadási körmenet követ. A szent három napon az esti szertartások alatt nem lesz gyóntatás.
Húsvétvasárnap reggel 7 órától, illetve a 8 órás szentmise után ételszentelésre várják a híveket. Szentmiséket reggel 8, délelőtt 10.30 és 19 órától celebrálnak.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.
szóljon hozzá!