Visszaigényelték, pereltek, és jogerősen meg is kapták az egykori tulajdonosok örökösei a Szeredai strand területének egy részét. Szükségessé vált a telek megosztása – többek között erről szavaztak pénteken szeptemberi soros ülésükön a csíkszeredai önkormányzati képviselők.
2015. szeptember 26., 13:532015. szeptember 26., 13:53
A Szécseny felé vezető út mentén található a Szeredai strand, amelynek egykoron négy medencéjében lehetett fürdeni. A 23 ezer négyzetméteres, a város tulajdonában lévő terület egy részét visszaigényelték az egykori birtokosok örökösei, a pereskedés 2008 óta zajlott.
„A bukaresti ítélőtábla Baciu Simon Carol javára döntött, a területet vissza kell adni, annak megfelelően, ahogyan a visszaigénylésében szerepelt, ezért határozatot fogadtunk el, hogy megoszthassuk a területet” – vázolta fel a helyzetet Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. A 23 ezer négyzetmétert két részre – egy 16 ezer és egy 7 ezer négyzetméteres részre – osztották fel. A valamikori tulajdonosok leszármazottai a kisebb területet vehetik birtokukba, a fürdő bejáratától tekintve a bal oldali részt, beleértve a leromlott állapotú épületeket.
A Szeredai strandot öt éve három fiatal rendezi. Kezdetben a Harvíz Rt.-től, majd a Csíki Sportegylettől bérelték a létesítményt. Arra a kérdésre, hogy mi lesz a strand további sorsa, Karácson Szilárd, az egyik üzemeltető azt válaszolta, szeretnék, ha továbbra is működtethetnék, de előbb tárgyalniuk kell erről a tulajdonossal. „Mindenképpen működtetnénk a strandot, ha ki tudunk egyezni” – mondta.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!