Volt egyszer egy technikum

Volt egyszer egy technikum

Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai építészeti technikum első végzős osztályának tagjai tartottak 45 éves találkozót a hétvégén. Közel harmincan gyűltek össze az akkori hallgatók közül: üdvözölték egymást és kis idő múltán „előkerültek” a régi történetek is.

Péter Beáta

2015. július 06., 21:282015. július 06., 21:28

„Csíkszeredában a megyésítés után megyeszinten elkezdődött egy hatalmas beruházás. Viszont nem volt szakember, a székely építészek szerteszét voltak az országban. A hatalomnak szakember utánpótlásról kellett gondoskodnia, ezért beindítottak egy építészeti technikumot, azaz érettségi utáni kétéves építészeti képzést. Ennek a technikumnak mi vagyunk az első osztálya, 1968 őszén kezdtünk, és ’70 júniusában végeztünk” – avatott be a részletekbe Balogh Antal, a találkozó egyik főszervezője. Az osztályban fele-fele arányban voltak a lányok és a fiúk, a technikumot 32-en végezték el. Közülük öt személy elhunyt, a csíkszeredai találkozóra húszan mentek el.

Első éven a gimnázium adott otthont a technikumnak, a második évben pedig a Vigadó épületébe jártak. A következő években már két-két osztályt indítottak. „Indultunk a nagybetűs életbe. Az osztálynak a fele, a fiúk mind dolgoztunk, akkor nem volt gond a munkahely. A lányok nem dolgoztak. Civil és ipari építészetnek hívták a szakot. Miután végeztünk, azokat, akik nem voltak munkaviszonyban, az építkezési vállalat, illetve a tervezőintézet felszippantotta, mert szükség volt rájuk. Rengeteg olyan épület van Csíkszeredában, amelynek az építéséből ennek az osztálynak a tagjai valamilyen formában kivették a részüket, a tervezésnél, a kivitelezéseknél. A törvényszékkel szemben három tömbház is van, amit építettünk. Akik az építkezési vállalatnál voltak, azok a Tudor negyed építkezésénél vettek részt, de volt olyan, aki az ötös trösztnél dolgozott, az úgynevezett faipari, cserealkatrészgyár építésénél, amiből később traktorgyár lett. De akkor épült a sörgyár, a vágóhíd, a faipari kombinát. Pártutasításra építettünk. A pártbizottság kiadta az igazgatóknak a parancsot, hogy fel kell építeni egy 40 lakrészes tömbházat. A Nárcisz sétányon mind olyan tömbházak vannak” – mesélte Balogh.

Az osztályból van, aki az építészet területén maradt, esetleg továbbtanult, más később átszakosodott. Sokan külföldre távoztak. A találkozóra érkeztek Amerikából, Svédországból, Ausztriából, Németországból és Magyarországról is.

„Nekünk az volt a jó, hogy amikor végeztünk, szerződést kaptunk a kezünkbe, és dolgozhattunk. Nem nagyon követtük egymás sorsát, kicsit elszakadtunk, de most jó érzés találkozni. Szétszóródtunk a nagyvilágban, de most itt vagyunk” – mondta mosolyogva Péterffy Anikó.

Barabás Ibolya Kézdivásárhelyről érkezett a találkozóra. 1974-ben költözött el Csíkszeredából. „Ez a technikum működött négy vagy öt évig, utána létrehozták az építészeti szakiskolát. 1974-ben költöztem el Csíkszeredából. Most már nem nagyon látok ismerősöket az utcán itt. Változnak az emberek és az épületek is. Találkozni jó. Húsz évig az építészetben a beruházással foglalkoztam. Utána átmentem az igazságügyhöz, telekkönyvvezető voltam, majd öt évet tárgyalási jegyző. Mindenképp hasznát vettem a technikumnak.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

Több mint negyven éven keresztül Moldvában töltötte nyári szabadságait, vissza-visszatért Magyarországról csángó barátaihoz, szokásvilágukat kutatta, a lelkükig ért el. A számos díjjal elismert néprajzkutató tíz éve Gyimesközéplokot választotta otthonául.

Moldva csodálatos világának gyűjtője
Moldva csodálatos világának gyűjtője
2023. március 04., szombat

Moldva csodálatos világának gyűjtője

2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

Az 1848-as forradalom és szabadságharc kiemelkedő alakjaként Gál Sándor nevét szokás emlegetni. Szülőfaluja, a csíkszentgyörgyi közösség az elmúlt években több előrelépést is tett emlékének és munkásságánk megőrzésében.

Egy elfeledett hős: Gál Sándor
Egy elfeledett hős: Gál Sándor
2023. február 26., vasárnap

Egy elfeledett hős: Gál Sándor

2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

A ballagás dátuma körül kialakult helyzet ugyanis nem a betegség maga, hanem egy kitüremkedő szimptómája egy komplex folyamatnak – állítja a szerkesztőségünknek eljuttatott véleménycikkében a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori diákja.

Rég nem „egy dátumról” van szó
Rég nem „egy dátumról” van szó
2023. február 20., hétfő

Rég nem „egy dátumról” van szó

2023. február 04., szombat

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén

Két hete, hogy kénytelenek voltak felfüggeszteni a csíkszeredai ideiglenes távolsági buszállomás működését egy bírósági ítélet nyomán, akkor elszállították az információs irodaként, és váróteremként működő konténereket.

Tovább fagyoskodhatnak az utasok a kiüresített ideiglenes buszállomás helyén
2023. január 26., csütörtök

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről

Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában.

Szakmai előadások az öreg és kihalt fákban rejlő lehetőségekről
2023. január 17., kedd

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál

Megcsúszott és lesodródott az úttestről egy Kománfalva és Csíkszereda útvonalon közlekedő pótkocsis teherautó kedden Gyimesközéplokon, a 12A jelzésű országúton – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Teherautó csúszott le az útról Gyimesközéploknál
2023. január 13., péntek

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében

Átfogó közúti ellenőrzést végeztek Hargita megyében a rendőrök pénteken, ezúttal a tömegközlekedési járművek voltak az akció célkeresztjében. Kimagasló kihágást nem tapasztaltak.

A buszsofőrök voltak a rendőrök célkeresztjében
2023. január 11., szerda

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába

A csíkszeredai városkasszába tavaly összesen 22,6 millió lej folyt be a helyi adókból és illetékekből. A több mint 54 ezer befizetés java része, hozzávetőleg 37 ezer ügylet készpénzben történt.

Nem rossz: adókból 22,6 millió folyt be tavaly a csíkszeredai városkasszába
2023. január 11., szerda

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes

Egy turnéfilmmel és egy előadással készül a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes január folyamán: először az együttes dubaji világkiállításon készített Sivatagi álom című filmje lesz megtekinthető.

Filmet és előadást is bemutat a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes
2023. január 10., kedd

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit

Készülnek Csíkszereda általános városrendezési tervének (PUG) frissítésére, amelyhez január 30-ig várják a lakók javaslatait – ez az első lépés a témában zajló közvita során. A város nemsokára kiírja a közbeszerzést a dokumentáció naprakésszé tételére.

Frissítik Csíkszereda általános városrendezési tervét, várják a lakók észrevételeit
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!