„Csíkszeredában a megyésítés után megyeszinten elkezdődött egy hatalmas beruházás. Viszont nem volt szakember, a székely építészek szerteszét voltak az országban. A hatalomnak szakember utánpótlásról kellett gondoskodnia, ezért beindítottak egy építészeti technikumot, azaz érettségi utáni kétéves építészeti képzést. Ennek a technikumnak mi vagyunk az első osztálya, 1968 őszén kezdtünk, és ’70 júniusában végeztünk” – avatott be a részletekbe Balogh Antal, a találkozó egyik főszervezője. Az osztályban fele-fele arányban voltak a lányok és a fiúk, a technikumot 32-en végezték el. Közülük öt személy elhunyt, a csíkszeredai találkozóra húszan mentek el.

Első éven a gimnázium adott otthont a technikumnak, a második évben pedig a Vigadó épületébe jártak. A következő években már két-két osztályt indítottak. „Indultunk a nagybetűs életbe. Az osztálynak a fele, a fiúk mind dolgoztunk, akkor nem volt gond a munkahely. A lányok nem dolgoztak. Civil és ipari építészetnek hívták a szakot. Miután végeztünk, azokat, akik nem voltak munkaviszonyban, az építkezési vállalat, illetve a tervezőintézet felszippantotta, mert szükség volt rájuk. Rengeteg olyan épület van Csíkszeredában, amelynek az építéséből ennek az osztálynak a tagjai valamilyen formában kivették a részüket, a tervezésnél, a kivitelezéseknél. A törvényszékkel szemben három tömbház is van, amit építettünk. Akik az építkezési vállalatnál voltak, azok a Tudor negyed építkezésénél vettek részt, de volt olyan, aki az ötös trösztnél dolgozott, az úgynevezett faipari, cserealkatrészgyár építésénél, amiből később traktorgyár lett. De akkor épült a sörgyár, a vágóhíd, a faipari kombinát. Pártutasításra építettünk. A pártbizottság kiadta az igazgatóknak a parancsot, hogy fel kell építeni egy 40 lakrészes tömbházat. A Nárcisz sétányon mind olyan tömbházak vannak” – mesélte Balogh.

Az osztályból van, aki az építészet területén maradt, esetleg továbbtanult, más később átszakosodott. Sokan külföldre távoztak. A találkozóra érkeztek Amerikából, Svédországból, Ausztriából, Németországból és Magyarországról is.

„Nekünk az volt a jó, hogy amikor végeztünk, szerződést kaptunk a kezünkbe, és dolgozhattunk. Nem nagyon követtük egymás sorsát, kicsit elszakadtunk, de most jó érzés találkozni. Szétszóródtunk a nagyvilágban, de most itt vagyunk” – mondta mosolyogva Péterffy Anikó.

Barabás Ibolya Kézdivásárhelyről érkezett a találkozóra. 1974-ben költözött el Csíkszeredából. „Ez a technikum működött négy vagy öt évig, utána létrehozták az építészeti szakiskolát. 1974-ben költöztem el Csíkszeredából. Most már nem nagyon látok ismerősöket az utcán itt. Változnak az emberek és az épületek is. Találkozni jó. Húsz évig az építészetben a beruházással foglalkoztam. Utána átmentem az igazságügyhöz, telekkönyvvezető voltam, majd öt évet tárgyalási jegyző. Mindenképp hasznát vettem a technikumnak.”