Pénteken délben Bíró Enikő, a városi RMDSZ leköszönő elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Grünstein Szabolcs személyében új elnöke van a székelyudvarhelyi, városi szervezetnek, délután 5 órától pedig a küldöttgyűlés úgy szavazott, hogy Benedek Árpád Csabát nevezi ki elnökeként. Grünstein – mint mondta – nem fogadja el ezt a döntést, és megteszi a megfelelő lépéseket.
2010. január 15., 19:212010. január 15., 19:21
2010. január 16., 00:402010. január 16., 00:40
Az autonómia szellemében, helyi szinten a küldöttgyűlés a legfelsőbb szerv, a szövetségi szabályzat-felügyelő bizottság pedig az óvásokra vonatkozó döntésében azt írta, nem szükséges, de lehetséges egy küldöttgyűlés – ezzel a mondattal indította Sófalvi László, ülésvezető elnök pénteken 5 órakor a székelyudvarhelyi városi RMDSZ tisztújító küldöttgyűlését, melyen napirenden egyetlen fontos pont, az elnök megválasztása szerepelt. Az ülésen 60 küldött jelent meg. Az elején Bíró Enikő leköszönő elnök szétosztotta a szabályzat-felügyelő bizottság kiküldött döntését, ezt követően Grünstein Szabolcs, a délben Bíró által nevesített új elnök azt tudatta: a szervezet elnöke vagyok, ha folytatják a gyűlést, mely nem jogszerű, megteszem a megfelelő lépéseket. Sófalvi erre azt közölte, a szabályzat-felügyelő bizottság a küldöttgyűlés azon korábbi döntését, hogy legyen tisztújítás, nem bírálhatja felül.
Bíró Enikő elhagyta a termet, a két jelölt, Benedek Árpád Csaba és Grünstein Szabolcs röviden szóltak a jelenlévőkhöz, majd a küldöttek nekifogtak a szavazásnak. Hamar eredmény született: a 60 leadott voksból 54 volt érvényes. Ebből 48-at Benedek Árpád Csaba, 6-ot pedig Grünstein Szabolcs szerzett meg, 6 voks pedig érvénytelen volt. Sófalvi jelentette is: a küldöttgyűlés Benedek Árpád Csabát választotta elnökéül.
Grünstein szólt: a küldöttgyűlés szabálytalanul lett összehívva, ezért a döntés is szabálytalan. A pontot a történet pénteki végére dr. Verestóy Attila szenátor tette fel, mondván, hogy az eredményt, a küldöttgyűlés döntését Grünstein is el kell fogadja. „Ha egy szervezet eldönti, milyen szabályok szerint fog működni, akkor azokat a tagjainak be is kell tartaniuk, ezt a szabályzatot pedig nem én, hanem ti hoztátok” – mondta Grünsteinnek a szenátor, aki szerint, ha Grünstein nem fogadja el a döntést, és az ügyvezető elnökséghez fordul, akkor az ügyvezető elnökség fogja újraszervezni Székelyudvarhelyen a szervezetet.
Magántulajdonban lévő kerítéseket és épületeket kellene elbontani ahhoz, hogy felújíthassák a székelyudvarhelyi Ugron Gábor utca felső szakaszát. Keresik a lakók ingatlanjait legkevésbé érintő törvényes megoldást, de gyakorlatilag áll a projekt.
Újabb Ro-Alert figyelmeztetést kaptak kedd este a székelyvarságiak medve jelenléte miatt. Mindez alig két nappal azután történt, hogy egy emberre veszélyessé vált nagyvadat kilőttek a településen.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
szóljon hozzá!