Fejlemények a Csala-gyilkosság ügyében

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Egyre inkább megerősödik az a megállapítás, hogy a nyomozás és később a törvényszéki tárgyalás során is sérült az ártatlanság vélelmének joga – jelentette ki Pantea Alexandru, a Csala Zsolt néhai alfalvi alpolgármester meggyilkolásával vádolt Lőrincz Róbert ügyvédje. Pantea szerint a hatóságok több, igen lényeges körülményt figyelmen kívül hagytak az eddigiek során.

Gergely Imre

2012. január 30., 12:192012. január 30., 12:19

2012. február 07., 17:502012. február 07., 17:50

Pantea Alexandru szerint a hatóságok nem biztosították Lőrincznek a megfelelő védelemhez való jogot

Pantea Alexandru decemberben vette át a gyilkosság elkövetésével vádolt Lőrincz Róbert védelmét. Múlt év végi nyilatkozatában elmondta, azért vállalta az ügyet, mert az akkor rendelkezésére álló információk szerint úgy látta, Lőrincz nem kapta meg a védekezéséhez való jogot. Vallomását, miszerint nem ő, hanem egy álarcos, románul beszélő férfi követte el a bűntettet, hiteltelennek minősítették, és nem vizsgálták ki azokat a körülményeket, amelyek Lőrincz mellett szólhattak volna.

Pantea Alexandru most, egy héttel az újabb tárgyalás előtt kijelenti: véleménye, miszerint Lőrincz esetében sérült a védekezéshez való jog, csak erősödött az elmúlt időszakban tudtára jutott információk alapján.

Miért nincs börtönben Peter Ming?

Szerinte az az egyik lényeges kérdés, hogy a hatóságok miért nem tartóztatták le Peter Ming svájci állampolgárt, akiről pedig bebizonyosodott, hogy fegyvercsempészettel gyanúsítható. A nyomozás kiderítette, hogy ő hozta be az országba azt a fegyvert is, amivel Csala Zsolt életét kioltották. Ennek ellenére hagyták távozni az országból. Pantea szerint Ming lehetne az a személy, aki tanúsíthatná, hogy kik azok a személyek, akik a fegyver megvásárlása iránt érdeklődtek, és egyikük a bűntett helyszínére vitette Lőrinczcel a puskát.

Pantea Alexandru hozzátette: személyesen beszélt több, a nyomozásban részt vevő személlyel, és tudja, hogy Ming vallomást tett ugyan, de nem adtak ki ellene letartóztatási parancsot. Lőrincz Róbert ugyanakkor állítja, hogy az alfalvi rendőrségen lezajlott kihallgatása során szembesítették a megbilincselt Minggel, aki arra biztatta őt, hogy adja fel magát, és mutassa meg a puska rejtekhelyét.

Pantea felteszi a kérdést: ha Ming nem volt letartóztatva, akkor miért volt bilincsben? Az alfalvi rendőrségen történtekkel kapcsolatban pedig az ügyvéd kijelenti: „Lőrinczet 2011. június 24-én letartóztatási parancs nélkül vitték be a rendőrségre, és 30 órán át bent tartották, jogi háttér nélkül. Ez az eljárás törvénytelen” – hangsúlyozza Pantea.

Összefüggés lehet a gyilkosság és Pál Imre megverése között

Az ügyvéd elmondta, az utóbbi időben birtokába jutott információk alapján arra következtetett, hogy a 2009 áprilisában történt alfalvi esettel, azaz Pál Imre megverésével összefüggésbe hozható Csala Zsolt meggyilkolása. Hozzátette: a hatóságok abban az ügyben is számos megengedhetetlen hibát elkövettek, ami oda vezetett, hogy a tettesek azóta sem kerültek elő. Pantea valószínűnek látja, hogy közbenjárásával ott is újabb fejlemények várhatók, még akár az elkövetők azonosítása is.

Az ügyvéd kijelentette: tudja, hogy sok befolyásos személy szeretné, ha a Csala-gyilkosság ügye gyorsan lezárulna, Lőrincz Róbertet pedig elítélnék, a hatóságok pedig nem vizsgálódnának tovább. Hozzátette, tisztában van azzal, hogy van, miért félnie az esetleges következményektől, de ez nem állíthatja meg abban a szándékában, hogy az igazságot kiderítse.

Lőrincz Róbert újabb tárgyalása február hatodikán lesz. Pantea Alexandru ezzel kapcsolatban kijelentette: jelenleg nem kíván konkrét részleteket elárulni, de tervezi, hogy a védelem újabb tanúkat fog beidéztetni, akik vallomásai a védence által elmondottak mellett szólnak majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

2026. június 12., péntek

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
2026. június 12., péntek

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái

Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.

Százmillió lejes beruházás: modern eszközökkel gazdagodtak Hargita megye iskolái
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben

Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.

Lemondott az erdélyi prefektus, aki érintett az Európai Ügyészségnél tett feljelentésben
2026. június 12., péntek

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás

Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.

Románia következő elnöke: társadalmi látlelet és személyes vallomás
2026. június 12., péntek

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást

Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.

Székelyföldi színházak és néptáncegyüttesek is kapnak támogatást
Hirdetés