A gyergyóremetei tejporgyár adósságai a lakókat is bajba sodorhatják

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Több szempontból is teljesen kiszolgáltatott helyzetben vannak a remetei tejporgyár tulajdonában lévő tömbházak lakói – ha a gyárban kikapcsolja az áramot az Electrica, a lakásokban a villany mellett a vízszolgáltatás is megszűnik. November elején élőlánccal akadályozták meg az áramszolgáltató intézkedését a lakók, a napokban ismét erre készültek.

Pethő Melánia

2016. december 09., 18:582016. december 09., 18:58

„Nem is hinnénk, hogy ilyesmi megtörténhet, ha az Electrica autóját nem láttuk volna itt a helyszínen múlt hónap elején. A huszonegyedik század Európájában ott tartunk, hogy senki nem áll szóba velünk, és arra ébredünk havonta, hogy jön a szolgáltató kikötni az áramot” – ezzel fogadta lapunkat Jánosi Zita csütörtök délelőtt a remetei tejporgyár kapujában. A nyugdíjas pedagógus a gyár tulajdonát képező tömbházak egyikében él, több lakótársával együtt vonult az utcára, mert azt a hírt kapták, hogy a szolgáltató emberei érkezni fognak, hogy lekapcsolják az áramot. Egyszer már sikerült megállítaniuk az intézkedést, november 4-én élőláncot alkotva akadályozták meg az electricásokat abban, hogy megszüntessék a gyár áramellátását. Azért álltak ellen, mert ha ez megtörténik, a szemben lévő három tömbház összesen 46 családja is áram nélkül marad, ráadásul a vízszolgáltatás is megszűnik az ingatlanokban, hisz a vízellátáshoz használt szivattyúrendszert is áram működteti.

Mint akkor is írtuk, a lakók jogtalannak tartják, hogy a tejporgyár felhalmozott adósságának következményei őket is érintik, hisz valamennyien rendszeresen fizetik a villanyszámláikat, amikre nyugtát is kapnak a gyártól. Az évek során többször kérték már, hogy külön hálózatra köthessék át az ingatlanokat, hogy direkt szerződéses viszonyba kerülhessenek az áramszolgáltatóval, de előrehaladás eddig nem történt az ügyben. Jelenleg is válaszra várnak, ezúttal a tejporgyár átszervezését irányító hatóságtól.

„Törvényesen bejegyzett lakószövetségünk van, ennek nevében folyamodtunk a vezetőséghez. Kértük, hogy gondoskodjanak arról, hogy ennyi család még egyszer ne kerülhessen veszélyeztetett helyzetbe a szolgáltatások terén. Ha másképp nem lehet, akkor járjanak közbe, hogy kössenek át minket a külső villanyhálózatra. Mi ezt nem tudjuk megtenni, mert nem vagyunk lakástulajdonosok” – mondta Jánosi Zita. Lakótársaival közösen felháborítónak tartja, hogy egy hónapja elküldött folyamodványukat válaszra sem méltatták.

A csődületnek végül véget vetett a hír: csak szóbeszéd volt, hogy jönnének az electricások kikötni az áramot. Ezen felül további megnyugtató információkat is elmondott az egyik lakónak Sándor Vilmos, a tejporgyár igazgatója, amik hallatán szétszéledtek a gyár elé összegyűlt szomszédok. Valamennyien hiányérzettel távoztak, mint mondták, elvárnák, hogy a gyár vezetősége írásban közölje velük az őket is érintő helyzetet és a folyamatban levő intézkedéseket. „Vajon akkor megnyugodhatunk, hogy karácsonyra nem kötik ki a villanyt?” – méltatlankodott az egyik lakó.

„Egyelőre még nincs amit írásban kiközöljünk a lakóknak” – mondta lapunk megkeresésére a létesítmény igazgatója. Mint magyarázta, a tejporgyár elindította annak folyamatát, hogy a tulajdonában lévő tömbházak lakrészei külön elektromos hálózatra csatlakozhassanak, de ez nem lesz egy rövid folyamat. Már csak azért sem, mert a bekért okiratok nem mindenikével rendelkeznek az 1954-56-ban épített tömbházak. „A folyamat el van indítva, intézzük azokat az iratokat, amiket kér tőlünk az Electrica. Valószínű, hogy két-három hónapba fog telni míg megtörténhet a különválás” – mondta az igazgató. Azt is elmagyarázta, hogy a tejporgyár adósságát az Elctrica felé az a felszámoló cég halmozta fel, amelyik 2011-2014 között irányította a vállalatot. Közel 900 ezer lejes a tartozás, ezen kívül az áramszolgáltató 263 ezer lejes biztosítékot is kér a gyártól azért, hogy továbbszolgáltasson. Ezt az összeget bírósági úton közel 130 ezer lejre csökkentették, de az összeg így is igencsak tetemes. A kauciót nem kell kifizetni abban az esetben, ha szolgáltatót vált a gyár – mondja Sándor Vilmos, elmagyarázva, hogy jelenleg épp annak az ügyintézése zajlik, hogy január elsejével új szolgáltatóval kössön szerződést a tejporgyár. Ezt követően folytatják a lakások leválasztását a közös hálózatról – magyarázta.

Mint fogalmazott, a szerződés felmondási időszakában az Electrica nem kötheti ki az áramot, de ha ezt mégis megtenné, az új szolgáltató 48 órán belül átveszi, újraindítja az áramellátást. Erre az esetleges kétnapos kiesésre is fel vannak készülve – az igazgató generátort kért kölcsön, ezzel biztosítanák a tömbházlakások áramellátását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 24., péntek

Tánccal avatták fel új székely ruháikat a gyergyóalfalvi ovisok

Huszonegy kisgyermek öltözhetett új, hagyományos viseletbe a gyergyóalfalvi Mesevár óvodában, amelyet tánccal avattak fel ünnepi hangulatban, beteljesítve az óvónők és a közösség többéves álmát.

Tánccal avatták fel új székely ruháikat a gyergyóalfalvi ovisok
Hirdetés
2025. október 23., csütörtök

Eltűnt egy nő Gyergyószentmiklóson – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

A gyergyószentmiklósi rendőrség egy 44 éves nő eltűnésének ügyében indított keresést, megtalálásában a lakosság segítségét kérik.

Eltűnt egy nő Gyergyószentmiklóson – a rendőrség a lakosság segítségét kéri
2025. október 23., csütörtök

Átfogó razzián vizsgálták a törvényességet Gyergyószentmiklóson

Átfogó rendőrségi ellenőrzés zajlott szerdán Gyergyószentmiklóson: a razzia a fegyvertulajdonosokat, az autóvezetőket, az állattartókat, az erdészetet és a biztonsági előírásokat is érintette.

Átfogó razzián vizsgálták a törvényességet Gyergyószentmiklóson
2025. október 22., szerda

Újra elindul a lábbusz Gyergyószentmiklóson

Sok szülő és gyerek örül annak, hogy – ha közel két hónapos csúszással is, de – elindulnak reggelente a „Fenyves járatok”. Csütörtöktől felnőtt önkéntesek felügyelete mellett újra szervezetten, gyalog mennek iskolába a bekapcsolódó gyerekek.

Újra elindul a lábbusz Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából

Különböző fejlesztésekre, a beruházások önrészének biztosítására kapott néhány település pénzt a személyi jövedelemadó 6 százalékos visszaosztásából. Minderről Hargita Megye Tanácsának hétfői, rendkívüli ülésén döntöttek.

Több Hargita megyei település is pénzt kap a személyi jövedelemadó visszaosztásából
2025. október 17., péntek

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya

Tizenkilenc év kihagyás után ismét szüreti bált szerveznek Gyergyószentmiklóson. A rendezvény életre hívói fiatalok – többségük 16–20 év közötti –, akik szüleiktől hallották, hogy az ő fiatal korukban milyen jó hangulata volt ezeknek a báloknak.

Újraéled Gyergyószentmiklóson a szüreti bál hagyománya
2025. október 17., péntek

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét

Néhány nap elteltével visszatért a Gyilkos-tóhoz az a medve, amely az elmúlt hétvégén riadalmat keltett az ott tartózkodók körében. A gyergyószentmiklósi önkormányzat a zernyesti medvemenhelyre szállíttatta az állatot.

Elszállították a Gyilkos-tónál riadalmat okozó medvét
Hirdetés
2025. október 15., szerda

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen

Gyergyószárhegyen idén is gazdag programmal várja a látogatókat a 18. Híres Szárhegyi Káposztavásár és Fesztiválra, mely a hagyományok, a kultúra és a gasztronómia jegyében zajlik péntektől vasárnapig.

Káposztavásár és -fesztivál Gyergyószárhegyen
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

Ditróban és Balánbányán is ajtókat kellett feltörniük kedden a tűzoltóknak, hogy bejussanak lakásokba, de már nem tudtak segíteni az ott talált személyeken. Az áldozatok 87, illetve 54 évesek voltak. Remetén lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat.

Két embert találtak holtan egy nap alatt
Két embert találtak holtan egy nap alatt
2025. október 15., szerda

Két embert találtak holtan egy nap alatt

2025. október 15., szerda

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán

A napokban ellenőrzik az első, terepen zajló munkálatokat az A8-as autópálya Gyergyóditró – Gerinces közötti szakaszának tervezésére és kivitelezésére vonatkozó szerződés keretében. Ez az A8-as autópálya leghosszabb szakasza.

Megkezdődtek az első terepmunkálatok az A8-as autópálya Ditró–Gerinces szakaszán
Hirdetés