Az örmény nem csak azért eszik, hogy éljen

Az örmény nem csak azért eszik, hogy éljen

Tordaiak, csíkszeredaiak, illetve a maroshévízi Dr. Urmánczy Nándor Egyesület csatlakozott az Erdélyi Magyarörmények Szövetségéhez (EMÖSZ).

Balázs Katalin

2016. június 28., 13:332016. június 28., 13:33

A szombati, gyergyószentmiklósi ünnepség része volt egy örmény vándorétel készítése és kóstolása is, amit a hévíziek hoztak magukkal beköszönőként.

„Örmény származású az egyesület névadója, ez volt az egyik oka, amiért az EMÖSZ-be való belépést fontosnak tartottuk. De nagyon fontos számunkra az is, hogy a szövetségbe szerveződött egyesületek egymás tevékenységét segítik, rendezvényeit gazdagítják” – magyarázta a társulás okát Czirják Károly, a Dr. Urmánczy Nándor Egyesült elnöke. Az akarat kétirányú volt.

Amint Puskás Attila EMÖSZ-elnök elmondta, a szövetség célkitűzéseinek megfelelően olyan személyeket, közösségeket keres fel, akik nem a hagyományos négy erdélyi magyar közösséghez – Gyergyóhoz, Szépvízhez, Szamosújvárhoz, Erzsébetvároshoz – tartoznak. Ugyanis az örmények kirajzásával létrejöttek kisebb közösségek is, szórványok, többek között Maroshévízen, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Brassóban, Kézdivásárhelyen.

„Ezeket az örmény gyökerűeket próbáljuk valamilyen módon integrálni az erdélyi magyar örmény életbe. Fontos, hogy részei legyenek ennek a vérkeringésnek, hiszen ők is értéket hordoznak, szeretnének tudni a rendezvényekről, és a maguk javait ebbe beépíteni” – fogalmazott a szövetség elöljárója.

Mint megtudtuk, kifejezett tagtoborzás nem zajlik, nem a létszámgyarapítást tartják elődleges feladatuknak. Az EMÖSZ-t két egyesület hozta létre, a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület és a Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület. Ezek tagjai automatikusan a szövetségnek is tagjai lettek, ugyanakkor további szervezetek, fizikai személyek csatlakozhatnak. Így nem a szám szerinti taglétszám a fontos – véli Puskás Attila –, sokkal inkább az, hogy mennyire vannak képviselők minden kisebb örmény közösségből a szövetségben.

„Az a fontos, ha olyan közösségszervező személyekkel gyarapodik az EMÖSZ, akik szívesen szerveznek kulturális rendezvényt, adnak hírt a táborainkról, vagy bármely más esemény rendezésébe szívesen bekapcsolódnak.”

A szövetség elnöke azt is elmondta, az utóbbi két évben a szövetség nagyon nagy hangsúlyt fektetett az ifjúság nevelésére. „Ugyan a kilencvenes évektől kezdve foglalkoztak örmény témákkal, de az a generáció, amely eljárt egyik-másik búcsúra, kezdett kiöregedni. Muszáj a fiatalokat is megszólítani. Ezért szerveztünk kalákatáborokat Szépvízen, vezetőképzőt tartunk augusztusban Gyergyószentmiklóson, kirándulunk. És ennek a maroshévíziek is részei voltak még mielőtt a belépési nyilatkozatot aláírtuk volna. Velük is számolunk.”

Az étkezés, bár nem azért élnek, hogy egyenek, az örmények számára mindig is fontos volt. Ennek oka, hogy ezek az étkek ma már kulturális jelentőséggel bírnak. „Más az az ízvilág, ami az örmény konyhát jellemzi, és újat hoz az erdélyi gasztronómiába. A találkozóknak, mondhatjuk rendszeresen, gasztronómia részük is van, akár sütemény, akár valamilyen főétel kerül asztalra az örmény receptek közül. Most az örmény rázottat kóstolhattuk meg” – közölte Puskás Attila. A gyergyói örmény ifjak segítségével szombaton elkészített főétel receptjét a maroshévíziek hozták magukkal.

„Nagyanyámtól tanultam a receptet, ő pedig az édesanyjától, Kis Károlyné Karácsony Amáliától. Fogadója volt dédnagyanyámnak, ott is készítette ezt a vándorételt. Az eredeti hozzávalói mind olyanok voltak, amelyek könnyen tartósíthatók, illetve egy részük az út mentén, mezőkön is beszerezhetők” – osztotta meg tudását Bodor Attila.

Rázott dolma, ez a neve, melyből a dolma a töltött káposzta neve is..., igaz nem töltik és nem is rázzák ezt az eledelt. Martilapu kell hozzá, amit megtisztítanak, meglobbasztanak, majd vékonyra vágnak. A lábas alját, miután kiolajazzák, egy réteg ilyen vágott martilapuval fedik be. Erre jön az apróra vágott zöldhagyma vagy metélőhagyma és zöld kapor, majd őrölt hús – régebben csak füstölt szalonnakockák – és nagy szemű rizs, illetve árpakása keveréke, amit csupán sóval és borssal fűszereznek. Erre újabb réteg martilapu, zöldhagyma, kapor, majd rizses hús kerül, a tetejét pedig martilapuval fedik be. Annyi vízzel kell feltölteni, hogy szinte ellepje a lábas tartalmát. Lehet rá tenni tojásos, tejfölös habarást, de akár tálaláskor is adható hozzá tejföl. Bodor Attila fontos tudnivalóként említette: a húst csak enyhén sózzák, hogy ne eddze meg a hozzávalókat. A végső fűszerezést tálalás után mindenki maga végzi el szájíze szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!