A szombati, gyergyószentmiklósi ünnepség része volt egy örmény vándorétel készítése és kóstolása is, amit a hévíziek hoztak magukkal beköszönőként.

„Örmény származású az egyesület névadója, ez volt az egyik oka, amiért az EMÖSZ-be való belépést fontosnak tartottuk. De nagyon fontos számunkra az is, hogy a szövetségbe szerveződött egyesületek egymás tevékenységét segítik, rendezvényeit gazdagítják” – magyarázta a társulás okát Czirják Károly, a Dr. Urmánczy Nándor Egyesült elnöke. Az akarat kétirányú volt.

Amint Puskás Attila EMÖSZ-elnök elmondta, a szövetség célkitűzéseinek megfelelően olyan személyeket, közösségeket keres fel, akik nem a hagyományos négy erdélyi magyar közösséghez – Gyergyóhoz, Szépvízhez, Szamosújvárhoz, Erzsébetvároshoz – tartoznak. Ugyanis az örmények kirajzásával létrejöttek kisebb közösségek is, szórványok, többek között Maroshévízen, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Brassóban, Kézdivásárhelyen.

„Ezeket az örmény gyökerűeket próbáljuk valamilyen módon integrálni az erdélyi magyar örmény életbe. Fontos, hogy részei legyenek ennek a vérkeringésnek, hiszen ők is értéket hordoznak, szeretnének tudni a rendezvényekről, és a maguk javait ebbe beépíteni” – fogalmazott a szövetség elöljárója.

Mint megtudtuk, kifejezett tagtoborzás nem zajlik, nem a létszámgyarapítást tartják elődleges feladatuknak. Az EMÖSZ-t két egyesület hozta létre, a Gyergyói Örmény Katolikus Egyesület és a Marosvásárhelyi Örmény Magyar Kulturális Egyesület. Ezek tagjai automatikusan a szövetségnek is tagjai lettek, ugyanakkor további szervezetek, fizikai személyek csatlakozhatnak. Így nem a szám szerinti taglétszám a fontos – véli Puskás Attila –, sokkal inkább az, hogy mennyire vannak képviselők minden kisebb örmény közösségből a szövetségben.

„Az a fontos, ha olyan közösségszervező személyekkel gyarapodik az EMÖSZ, akik szívesen szerveznek kulturális rendezvényt, adnak hírt a táborainkról, vagy bármely más esemény rendezésébe szívesen bekapcsolódnak.”

A szövetség elnöke azt is elmondta, az utóbbi két évben a szövetség nagyon nagy hangsúlyt fektetett az ifjúság nevelésére. „Ugyan a kilencvenes évektől kezdve foglalkoztak örmény témákkal, de az a generáció, amely eljárt egyik-másik búcsúra, kezdett kiöregedni. Muszáj a fiatalokat is megszólítani. Ezért szerveztünk kalákatáborokat Szépvízen, vezetőképzőt tartunk augusztusban Gyergyószentmiklóson, kirándulunk. És ennek a maroshévíziek is részei voltak még mielőtt a belépési nyilatkozatot aláírtuk volna. Velük is számolunk.”

Az étkezés, bár nem azért élnek, hogy egyenek, az örmények számára mindig is fontos volt. Ennek oka, hogy ezek az étkek ma már kulturális jelentőséggel bírnak. „Más az az ízvilág, ami az örmény konyhát jellemzi, és újat hoz az erdélyi gasztronómiába. A találkozóknak, mondhatjuk rendszeresen, gasztronómia részük is van, akár sütemény, akár valamilyen főétel kerül asztalra az örmény receptek közül. Most az örmény rázottat kóstolhattuk meg” – közölte Puskás Attila. A gyergyói örmény ifjak segítségével szombaton elkészített főétel receptjét a maroshévíziek hozták magukkal.

„Nagyanyámtól tanultam a receptet, ő pedig az édesanyjától, Kis Károlyné Karácsony Amáliától. Fogadója volt dédnagyanyámnak, ott is készítette ezt a vándorételt. Az eredeti hozzávalói mind olyanok voltak, amelyek könnyen tartósíthatók, illetve egy részük az út mentén, mezőkön is beszerezhetők” – osztotta meg tudását Bodor Attila.

Rázott dolma, ez a neve, melyből a dolma a töltött káposzta neve is..., igaz nem töltik és nem is rázzák ezt az eledelt. Martilapu kell hozzá, amit megtisztítanak, meglobbasztanak, majd vékonyra vágnak. A lábas alját, miután kiolajazzák, egy réteg ilyen vágott martilapuval fedik be. Erre jön az apróra vágott zöldhagyma vagy metélőhagyma és zöld kapor, majd őrölt hús – régebben csak füstölt szalonnakockák – és nagy szemű rizs, illetve árpakása keveréke, amit csupán sóval és borssal fűszereznek. Erre újabb réteg martilapu, zöldhagyma, kapor, majd rizses hús kerül, a tetejét pedig martilapuval fedik be. Annyi vízzel kell feltölteni, hogy szinte ellepje a lábas tartalmát. Lehet rá tenni tojásos, tejfölös habarást, de akár tálaláskor is adható hozzá tejföl. Bodor Attila fontos tudnivalóként említette: a húst csak enyhén sózzák, hogy ne eddze meg a hozzávalókat. A végső fűszerezést tálalás után mindenki maga végzi el szájíze szerint.