Bartos Károly: nem fekete, csak tarka bárány vagyok

– Bartos Károly a vasárnapi szentmisén közölte híveivel, hogy elhelyezik innen. Azt sem titkolta, hogy egy feljelentés áll az érseki döntés mögött...

– Januártól tudom, hogy elhelyeznek, de ez olyan volt, mint a gyónási titok, nem beszéltem róla az érsek úr kérésére. Nem olvastam a feljelentő levelet, elmondták a tartalmát, s ami belőle valós volt, azt elismertem. Felkavaró, hogy miután három és fél évig egyik helyről a másikra kellett költöznöm plébánia híján, utána felróják, hogy a házvezetőnőm házában laktam. Igaz, kész lett a plébánián a szobám, és három hónap telt el a feljelentésig, mert halogattam az átköltözést. A feljelentésben olyan is szerepelt, hogy összeférhetetlen vagyok, bekameráztam a plébániát... de a jogos vád mellett alapul szolgált az, hogy az egyháztanács mandátumának lejárta után hét embernek megköszöntem a munkáját, tovább nem tartottam igényt segítségükre. Köztük volt a gondnok, Czink Attila is, aki a feljelentést írta.

– Ön szerint mi vezérelhette tettében?

– Önérzetesség, személyes bosszúvágy, a megfelelni akarás. Olyan ez, mint az evangéliumban, hogy a király elengedi a tízezer talentumos adósságot, de az adós nem könyörül meg szolgatársán, aki száz talentummal tartozik neki, veréssel próbálja azt behajtani. A király parancsot ad, s a könyörületlen embert kidobatja a külső sötétségre. Azt tudom, nem vagyok teljesen bűntelen; nem fekete bárány vagyok, hanem tarka. Akik feketének állítottak be elfelejtik, hogy mindenkin valamikor, valahogyan el lehet verni a port.

– A legfőbb panasz az volt, hogy ön házvezetőnőt tart felvállaltan...

– Gizikét én kerestem meg három évvel ezelőtt, tudtam, hogy özvegy, kértem, segítsen munkámban. Egy papnak, aki építkezéssel foglalkozik, közösséget alakít, fontos, hogy legyen egy társa, aki gondoskodik a háztartásról, a meleg ételről, tisztaságról. Azok a nők, akik hajlandók egy papnak segíteni, nem a megvetést érdemlik, hanem tiszteletet. Én felvállaltam ezt, szükségem van egy segítségre. Édesanyámra nem számíthatok, itt fekszik az öregotthonban agysorvadással. Nemrég Németországban voltam egy jubiláló papnál. Ott úgy van, hogy azoknak a papoknak, akiknek van házvezetőnőjük, az egyház adja fizetésük felét, a plébános a másik felét. Szerveznek számukra képzéseket, van találkozójuk. A jubiláló pappal együtt ünnepelt a házvezetőnő is. A passaui püspök meghívta a dómba és az ünnepi ebédre is a jubiláló papokat házvezetőnőjükkel együtt. Passauban ez így működik. Nálunk legtöbbször ha egy nő segíti a pap munkáját, megvetettnek számít, a pap pedig erkölcstelennek. Hogy botrányosan viselkedtem? Egyesekben biztos, hogy kiváltott egy indulatot...

– Két lehetőség közül Kézdisárfalva–Szászfalut választotta plébános úr...

– Két közösségnek, összesen ötszáz embernek leszek lelkipásztora. Nem a pénz határozta meg döntésemet, azt szeretném, hogy nyugalom legyen. Igaz, lehangolt, amikor megnéztem a plébániát, jelenleg lakhatatlan. Az utóbbi egy évben nem volt pap ott, a vizet be kell vezetni, a bútorzat is hiányos, egy hosszú asztal van, egy szekrény.... Meszeléssel, padlásjavítással kell kezdeni. Az egyik templomban is lesz munka, a cserepek régiek, a szentély fölött, egyik saroknál beesik az eső.

– Nincs önben felháborodás?

– Van egy düh amiatt, hogy személyes bosszúvágy tárgya lettem, de jobban fáj, hogy több együttérzésre számítottam. Bűnösnek számítok sokak szemében, de hiányolom az együttérzést a vádlók részéről, hogy nem kellene elverni a port ezen az emberen. Nem játszottam meg magam, tisztán akartam élni... Ezt nevezik egyesek tisztességtelennek.

– Aláírásgyűjtés zajlik, sokan állnak az ön pártjára...

– Nem tudom, ki a kezdeményezője, de tudok róla. Nem én biztattam a gyűjtőket. Az aláírásgyűjtés azt fejezi ki, hogy mennyi ember tisztelt, szeretett, de kizárt, hogy a püspöki döntést megváltoztassa. Tisztelem azt a papot, aki helyembe jön, lendületes, ő is meg fogja tapasztalni, milyen erős katolikus közösség van itt Gyergyóban. Biztos vagyok benne, hogy számíthat a hívek segítségére, mert ha engem így tiszteltek és szerettek, őt is fogják, és remélem, az ellentábor sérelmei is lecsendesülnek.

– Mi a további feladat?

– Tartanom kell engedelmességi ígéretemet. Fontos nekem az, hogy a tanítvány nem lehet nagyobb mesterénél. Ha Jézus Krisztust, aki a tökéletes Isten volt, megalázták, keresztre feszítették, akkor még a szentéletű papok is megélhetik a megpróbáltatásokat. Én döntöttem: ezt végigcsinálom, mert felszentelésemkor megígértem Istennek, püspökömnek és önmagamnak is. Az új közösséghez nem mehetek elkeseredett, kiégett papként, ők ezt nem érdemlik meg. Isten gondviselésében bízom.

Czink Attila: nem feljelentés volt, csak tájékoztatás

A Szent István plébánia volt gondnoka, miután megmutatta az érsekségre küldött levelét, elmondta, nem tűrhette tétlenül a történteket, főként azért nem, mert a hívek rendszeresen megkeresték panaszaikkal. Úgy gondolja, a közösség javára válik, hogy új plébános érkezik.

„Bartos Károly plébánossal egy idő után elromlott a jó kapcsolatunk” - mondta Czink Attila, felidézve a januári eseményeket, amikor az egyháztanács mandátuma lejárt, és a plébános úgy döntött, gondnokságot hoz létre, a régi tanácsosok egy részének munkáját pedig csak levélben köszönte meg. Czink elmondta, igényt tartott volna arra, hogy egy pohár borral koccintva búcsúzzanak, de erre nem került sor. Más beszélgetések alkalmával is előfordult, hogy a plébános az ellenvéleményekre vádaskodással vagy távozással válaszolt. Akinek ellenvéleménye volt, azt kihagyta Bartos a gondnokságból – így látja a volt gondnok.

„Többször ért olyan vád, hogy feljelentettem az érsekségen, mondtam, amikor ez megtörténik, szólni fogok a plébános úrnak is. Az egyháztanács megszűnése után szóltam neki, a levelet nemcsak az érseknek, a főesperesnek is eljuttattam. Azóta én választ nem kaptam.”

Czink levelében leginkább azt kifogásolta, hogy Bartos Károly a házvezetőnője lakásában él annak ellenére, hogy a plébánián elkészült szobája, hogy erkölcsi szempontból kifogásolható, ha a házvezetőnője tart hittanórát, ha együtt látogatják a betegeket, vagy ha ő szabja meg, hogyan legyen berendezve a plébánia konyhája, vagy éppen fölülbírálja a tervező munkáját. „A levelet én írtam, én is írtam alá, igaz, sok ember neheztelése van mögötte, mert gondnokként sokan kerestek meg, számon kérve, hol marad a pap nőtlenségi fogadalma, olyanok is voltak, akik megtagadták, hogy egyházadót fizessenek. Mindezek mellett megromlott a hangulat a plébánián belül is, erről kellett tájékoztassam az érsekséget”.

Egy nagyon jó közösség szétverődött – így értékeli az elmúlt időszakban történteket Czink Attila. Mint mondja, bántja őt, hogy Bartos távozásának okaként az ő feljelentését emlegetik: „Nem hibás a pap, a házvezetőnő sem, csak én, aki a tényekre rávilágítottam? Én nemcsak kereszthordozó voltam, aki megy búcsúról búcsúra, nem ezért választottak meg, én végigkövettem a plébánia építését, amíg a dolgok el nem fajultak. Én másfajta erkölcsi nevelést kaptam, kiskoromtól ministráltam, pap szerettem volna lenni. Nem bánom, hogy másként alakult, három gyermekem született. Úgy gondolom, bármennyire züllött erkölcsileg ez a világ, ilyen nyilvánosan egy pap nem szegheti meg fogadalmát, és az nem lehet takaró, hogy más papnak is van házvezetőnője. Egy konzervatív, katolikus közösség a gyergyói, nagy terheket viseltem éveken keresztül, mert úton-útfélen állítottak meg az emberek, panaszkodtak. Ami történt, elvette a kedvemet, segíteni fogom az egyházat, de nem fogok többet gondnokságot vállalni, egyháztanácsos sem leszek. Azt hiszem, a közösség előnyére válik, ha Bartos Károly helyére új plébános kerül.”