Caritas: a szükség közelről látszik

Így szól a Caritas egyik mottója, ami jellemzi feladatuk lényegét. Hétfőn a Gyergyószentmiklóson tartott Caritas nyílt nap keretében az érdeklődők megismerhették a városban működő Gyulafehérvári Caritas családsegítő, önkéntes, valamint korai nevelés, fejlesztés szociális ágazatait. Képek, filmek színes kavalkádja révén az érdeklődők nemcsak megérthették, de át is érezhették a caritasosok munkájának fontosságát.

Csata Beáta

2012. április 02., 18:032012. április 02., 18:03

2012. április 02., 18:242012. április 02., 18:24

Vargyas-Moni Gabriella, a Caritas Családsegítő Szolgálat Hargita megyei koordinátora elmondta: három éve már annak, hogy beköltöztek a Kossuth Lajos úton levő székhelyükre, Caritas-programokkal töltötték meg az épületet, ahová különböző célokkal sokan betértek. Többen érdeklődtek munkájuk felől, ezért jött az ötlet, hogy szervezzenek nyílt napot, amely keretében megmutathatják, mivel is foglalkoznak – indokolta a koordinátor a rendezvény szervezését.

A kapott szeretet nem vásárolható meg pénzzel

Mezei János polgármester hangsúlyozta a Caritas fontosságát, munkájukkal nagy terhet vesznek le az önkormányzat válláról. A költségvetéstől függően, anyagilag támogatják a jövőben is tevékenységeiket, viszont azt a szeretet, közelséget, kapcsolatot, amit a rászorulók a Caritas munkatársaitól kapnak, nem lehetne pénzzel megvásárolni – jegyezte meg. Puskás Elemér polgármester a Ditróban tavaly júliusban tartott önkéntes munkatábor eredményeiről számolt be. Szerinte az egyik legmozgalmasabb tábort tudhatják maguk mögött, egy hét alatt közel 200 kiló festék elhasználásával szinte átfestették a központot. Lelkesen dolgoztak az önkéntesek, akkor is, ha fáradtak voltak.


Vilma néni, a csomafalvi idős csoport 79 éves versírója az alkalomnak megfelelő verssel számolt be csoportjuk tevékenységeiről, amit a hat év alatt együtt éltek át. „Hála a Caritasnak, összehozott minket, úgy szeretjük egymást, mint testvéreinket” – fejezte be beszámolóját a nyugdíjas asszony. Ezt követően János bácsi, a gyergyói idősek klubjának tagja osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. Amikor először hallott a családsegítő szolgálatról, nem gondolta volna, hogy egyszer neki is szüksége lehet rá,  de aztán bekerült az öregotthonban, ahol egy súlyos betegséggel kellett megküzdenie. Ekkor találkozott a „Caritas tündérkéivel”– ahogy ő nevezte –, akik kezdetben vásároltak neki, majd elvezették az idősek klubjába, aminek már öt éve tagja. Röviden bemutatta a gyergyószentmiklósi idős közösséget és az elmúlt év tevékenységeit.

A Caritas minden korosztályra egy programmal felel

Mezei Borbála volt a korai nevelés, fejlesztés felelőse, elmondta: a Caritas egyik jellegzetessége minden korosztályra valamilyen programmal válaszol. A korai nevelés és fejlesztés program Gyergyószentmiklóson 2010 óta működik, ez idő alatt 160 családot foglalkoztattak. Egyéni, illetve csoportos programjaikat 0–3 éves gyerekek, valamint szüleik számára szervezik. Az önkéntes program koordinátora, Tatár Előd elmondta: három év alatt sok önkéntest sikerült megszólítaniuk és bevonniuk különböző megmozdulásokba. Célként az önkéntesség szellemének széles körben való terjesztését jelölte meg.

A társadalom peremére szorult emberben meglátni az értéket, a kincset

Vargyas-Moni Gabriella egy Andersen-mesével példázta feladatuk lényegét. Egy törött-kopott teáskannát megsajnálva, valaki földet tett bele, és hagymát ültet, amiből gyönyörű virág nőtt ki, így az addig rokkant kanna gyönyörű virágcseréppé alakulhatott át. „Valahogy mi is ezt szeretnénk a családsegítő programmal, a társadalom peremére szorult emberben meglássuk az értéket, azt a kincset, amiből dísz lesz, élet tud fakadni a maga hiányosságaival együtt” – magyarázta a koordinátor a családsegítő program lényegét

Hétfőn délután hat óráig ismerkedhettek az érdeklődők a Caritas tevékenységeivel képek, filmek és a szakemberek magyarázatain által. Többek közt azt is megtudhatták, hogy milyen településeken vannak jelen, milyen egyéni, illetve csoportos szolgáltatásokkal jelentkeznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 05., péntek

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek

1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.

A Gac-oldalban megölt honvédekre és a felszegi áldozatokra emlékeznek
2025. szeptember 05., péntek

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el

A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.

Kivonultak az utcákra, bírságoltak, faanyagot koboztak el
2025. szeptember 04., csütörtök

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál

Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.

Huszár hagyományőrzés a Pricske-tetőn és a Gac-oldalnál
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen
2025. szeptember 04., csütörtök

Tatárdombi megemlékezés Gyergyószárhegyen

2025. szeptember 04., csütörtök

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.

Nem lesz víz pénteken több gyergyószentmiklósi utcában
2025. szeptember 04., csütörtök

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton

Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.

Külföldi motoros ütközött autóval a Gyilkos-tó felé vezető úton
2025. szeptember 02., kedd

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson

Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.

Örmény ízek és kultúra találkozása Gyergyószentmiklóson
2025. szeptember 01., hétfő

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése

Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.

Mentőövet kapott Gyergyószentmiklós költségvetése
2025. szeptember 01., hétfő

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál

Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.

Bennragadtak az utasok, miután árokba csúszott egy busz Borzontnál
2025. augusztus 25., hétfő

Három ember sérült meg két balesetben Gyergyószéken

Két, személyi sérüléssel járó közúti baleset is történt nagyjából ugyanabban az időpontban Gyergyószéken hétfőn reggel.

Három ember sérült meg két balesetben Gyergyószéken