A Kossuth Lajos utcai épületegyüttesben egy fedél alatt található a hajléktalanszállás és az anyaotthon. Előbbi húsz, utóbbi öt éve működik civil szervezet gondnokságában. Tizenkét hajléktalannak, öt kisgyerekes anyának ez most az otthona.

Az épület földszintén jelenleg két szobában laknak a férfiak, egyben a nők, a negyedikben pedig egy házaspár él. Semmivel maradtak, jó ideje itt tengetik napjaikat. Vannak, akik sok évet töltenek e hajlékon, a fenntartó Ora International segélyszervezet vezetője, Jeszenszky Teréz elmondja, tavasszal temették el azt a személyt, aki a szállás megnyitásától, a kezdet kezdetétől ott lakó volt.

Nem mindenkinek stabil otthona ez, hisz a szabályszegők nem maradhatnak. Ilyenek például az iszákosok. De vannak, akik a zártsággal nem tudnak megbarátkozni, vagy az egymással szembeni tolerancia nem erősségük. Mert itt el kell fogadni a másik embert hibájával, betegségével, rossz kedvével együtt. Alkalmazkodni kell.

Aztán van, akinek az otthon a téli szállás fogalmát fedi. Nyáron pásztorkodik, ahogy a nyáj lejön a hegyről, érkezik ő is szállást kérni. Tavasszal, Szent György környékén pedig sokszor úgy megy el, mintha ott sem lett volna. A köszönet elmarad, csak a hiányára figyelnek fel társak és alkalmazottak.

A hideg napok beköszönése itt egybeesik a létszámgyarapodással. Sokan érkeznek, erre készül fel most éppen a segélyszervezet.

Törvény szerint az önkormányzat feladata lett volna a városban anyaotthont létesíteni. Az akkori polgármester kereste fel az Ora International vezetőit, hogy nekik úgyis van tapasztalatuk a segítésben, támogatásukkal létesítsenek a hajléktalanszálló mellé anyaotthont is. Az otthon meglett, a támogatottságról nem tudott örömódát zengeni Jeszenszky Teréz. Mint mondja, már az építkezésnél szinte beletörött a bicskájuk, nem volt elég a pénz. A külföldi támogatók mellé helyiek nemigen csatlakoztak, nagy kínnal-bajjal rendezték be, ma is szűkös az eklézsia.

2011-től hozzávetőleg hetven anyuka fordult itt meg gyerekével. Voltak egyéjszakás „vendégek” is. Mert ugye, általában olyanok jöttek, akiket férjük megvert, el kellett menekülniük otthonról. Másnapra, ha a ház ura kijózanodott, bocsánatot kért, szent volt a béke, hurcolkodtak haza. Volt, aki többször is megjárta a két otthon közötti utat, de olyan is, aki várandósan kért menedéket, szülés után is csak ide jöhetett.

Pár napja szintén a szülészetről érkezett egy anyuka ötnapos kicsinyével. Anyósa kiutasította a terhes asszonyt, szülésig az utcán élt, most lakó lett. Az otthon vezetősége ez esetben is, mint mindig, ha új lakó érkezik, hosszas beszélgetést folytat a jövevénnyel. Tudakolják, hogy mi van a múltjában, ismertetik a szabályokat. Jeszenszky Teréz bevallja, bizony egy-egy sors könnyfakasztó, a kollégákkal egymást kell megvigasztalják, látva, milyen életre született a kicsi, és ők otthon mekkora kincsben tartják unokáikat. Az ilyen élményeket bizony fel kell dolgoznia a segélyszervezet munkatársának is, de így jobban megérti, mi az, amit otthonról hozott az új lakó. Legtöbbjüknek, akik idekerülnek, nem is volt otthona, árvaházban nőtt fel hetven százalékuk. Idegen a simogatás, nem ismert az egészséges kötődés, pedig ölükben ott a gyermek, akit szeretni, nevelni kellene. „Mindig elmondjuk, mi a gyereket az anyával együtt fogadtuk be azért, hogy a gyerekre ő vigyázzon. A gyermek s a két szeme” – mondja Jeszenszky Teréz, belátva, sok anya még gyerek, ő is rászorul a gyámolításra. Bizony volt lakó, aki a saját szobájában sem tudott rendet tartani, vagy agresszív volt a többi anyával, mások gyerekét bántalmazta.

Mintha az ilyen esetekről nem akarnának tudomást venni az emberek. Ritkán kopognak a segélyszervezetnél, hogy adományt hoztak. Régebb még volt vállalkozó, aki egy-egy kocsi fát vitt, anyukák, akik gyerekeik kinőtt ruháival, játékaival lepték meg az otthonlakókat. A városvezetés támogatása is kimerül a törvény által előírt fejkvóta utalásával, ami korántsem elég az egy havi ellátásra.

Ilyen bizonytalan ősz még nem volt – jelenti ki Teréz asszony, nem látva, miből lesz egész télre tüzelő, hisz a szükséges bükknek csak fele van a fásszínben. Az is nemrég került a portára. A gyermekvédelmi igazgatóságtól kaptak 13 500 lejes támogatást, melyből két kocsi bükkfát vásároltak, illetve az anyaotthon felszereltségét pótolták. Így lett a kicsiknek jó pár új játék, triciklik és homokozó az udvarra, képességfejlesztő társasjátékok, színes papír, olló, ragasztó, hiszen az óvodába indulókat is fel kell csomagolni, mintha családból indulnának. És vásároltak tejport, pelenkát – arra minden nap igény van.

Amikor számba vettük az újdonságokat, a dobozokból színes, zsúrba illő papírtányérok is előkerültek. Igen, az otthonban mindenkinek megünneplik a születésnapját. Tortát is sütnek, díszes tányérokon szervírozzák.

Sok minden hiányzik még az otthontalanok szállásáról. Örvendenének a fenntartók a kinőtt ruháknak, a könyveknek is. Nemcsak a kicsiknek való, mesés kötetekre gondolnak, hanem szépirodalomra is, mert a hajléktalanok között vannak, akik szeretnek olvasni. De leginkább az jelentene megnyugvást a segélyszervezetnek, ha a téli meleg forrását biztosítva látnák. Tüzelőt kell szerezniük. Igaz, szándékszanak bevezetni a gázt, találtak is egy német támogatót a munkálatok kifizetésére, de a szolgáltatóval még nem sikerült a kivitelezés fázisához érni. A hidegek pedig akármelyik pillanatban betoppanhatnak.

Ilyenszerű itt az élet: bármikor betoppanhat a hideg, és bármikor bekopoghat egy új lakó. Minden hétvégére egy kenyérrel, egy margarinnal és egy lekvárral többet számolnak. Ha éhező jön, jusson neki is. Mert otthontalanok márpedig vannak. Pár naposak, kismamák, aggastyánok vagy éppen házaspárok. Akkor is, ha nem akarunk tudomást venni róluk.