Elkezdődött a hűtésrendszer felújítása is

Elkezdődött a hűtésrendszer felújítása is

Minden gyergyói jégkorongkedvelő számára a lehető legjobb hír, hogy szerdán elkezdődött a gyergyószentmiklósi műjégpálya hűtésrendszerének felújítása. A több mint két és fél éve elindult folyamatnak már konkrét látszata is van.

Gergely Imre

2014. október 30., 15:472014. október 30., 15:47

A 2,7 millió lej összértékű beruházás költségeinek 90 százalékát Hargita Megye Tanácsa fedezi, míg 10 százalékát Gyergyószentmiklós önkormányzata adja hozzá. A munkálat első lépése már korábban megtörtént azzal, hogy kiürítették és elszállították a régi hűtésrendszer „üzemanyagát”, azaz öt tonna ammóniát. Ennek 25 ezer lejes költsége egyébként nem volt beleszámolva a beruházás költségeibe, a városi költségvetésből kellett utólag előteremteni.

A beruházás kivitelezésére kiírt versenytárgyalást a bukaresti székhelyű Unicomp nyerte meg, de jelenleg a csomafalvi Hurom Buda szakemberei végzik a munkát, a cég alvállalkozóként készíti elő a terepet a hűtőberendezés beszerelése előtt. A „rombolás” fázisánál tartanak, a munkások a palánk szétbontásához fogtak hozzá, ottjártunkkor már a fagyasztógéphez szükséges alap helyét ásták ki. A következő napokban – a palánk leszerelése után – a szintezőbeton leöntése következik, a továbbiak attól függnek, hogy milyen gyorsan köt meg az anyag, mikor válik alkalmassá arra, hogy rá lehessen menni akár gépekkel is.

Hétfőn elkezdődött a szurkolói összefogással megvalósuló világításrendszer felújítása is. Megtudtuk, a két munkálat nem akadályozza egymást, még a szintezőbeton leöntése előtt helyükre kerülnek a játéktér fölötti lámpák. A világítótestek tartószerkezeteinek többsége már a helyén van, sőt a legelső lámpa már kedden este fel is gyúlt.

A hűtésrendszer és palánk cseréjére két hónap szükséges – nyilatkozták korábban a megyei tanács és az Unicomp illetékesei is. Ez azt jelenti, hogy az év végére készülhet el a régóta várt munkálat. Van némi esély arra, hogy gyorsabban haladnak a tervezettnél, és akár hamarabb is lehet korcsolyázni, jégkorongozni, de ezt egyelőre nagyon korai lenne kijelenteni.

Minden nap számít – mondják edzők és a hokis gyermekek szülei. Amellett, hogy sokba kerül a csapatok karcfalvi edéseinek és mérkőzéseinek megszervezése, maga az utazás is sok időt vesz el a tanulástól. Ugyanakkor a szükségesnél jóval kevesebb jégidő jut a gyermekcsapatoknak, ami komolyan visszaveti őket a fejlődésben.

Elvileg már csak két hónapot kell kibírni, és hazajöhetnek a rég várt új gyergyói jégre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!