
Fotó: Balázs Katalin
Az ország számos városában tüntetőkkel szolidarizáltak a gyergyószentmiklósiak is. Több mint hatvanan jelentek meg csütörtök este a művelődési ház előtti téren. Mécseseket gyújtva tiltakoztak a büntetőtörvénykönyv módosítása és a korrupció ellen.
2017. február 02., 21:362017. február 02., 21:36
„Mi tüntetünk, ti loptok”, „Nem vesztettük reményünket, vonják vissza a rendeletet”, „Egészségügyi rendszert, nem bűnbocsánatot akarunk” – ilyen feliratok szerepeltek román, magyar és angol nyelven a mécsesek mellé helyezett lapokon.
A gyergyói békés tüntetés civil kezdeményezésre jött létre. Egy fiatalember közösségi oldalon tette fel a kérdést: mi nem tüntetünk? A válaszok adták az ösztönzést. Amikor tudomására jutott, hogy az akciót két nappal korábban be kellett volna jelenteni, a kezdeményező ezt is közhírré tette, majd törölte az eseményt. Ennek ellenére több mint hatvan személy jelent meg a téren, melynek közelében jelen voltak a rendőrség és csendőrség képviselői is.
Többnyire fiatalok alkották a társaságot, de voltak középkorú baráti társaságok is. Közös jellemzőjük volt a csendes, békés jelenlét, illetve többen elmondták, nem ülhettek otthon, nem lapulhatnak, amíg más városok fiataljai kikaparják a gesztenyét. Nem értenek egyet a kormány ténykedéseivel, és ennek jelenlétükkel adnak hangot. Rendbontás nélkül, egy órát tartózkodtak az emberek a téren.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!