„Fél hat lehetett, amikor az egyik kutya veszettül ugatni kezdett, s hallottam a házból, hogy az istállóban dergetnek a juhok. Amilyen gyorsan csak tudtam, nadrágot húztam, futottam. Ahogy kinyitottam az istállóajtót, előttem halomban voltak az elhullott juhok, s közülük szökött szembe velem a farkas. A vállam fölött ugrott át, s iszkolt ki az udvarból” – mesélte Simon Ernő a hétfőn hajnalban történteket.

A portán összegyűlt férfiak számolták a kárt vallott állatokat, segédkeztek a megnyúzásukban is. Már tizennégyet beleztek ki, de feltételezték, nem ért véget a munkájuk, a 250 közül bármikor kihullhat még pár. „Ötezer lej a konkrét anyagi kár, de ennél jóval többet ártott. Gurucsából is a fiatal, legjobb állatokat ölte meg, amelyeket semmi pénzért nem adtam volna el. Én neveltem fel, mindegyiket külön ismerem. Egy hónap múlva kellett volna szüljenek... ikrek is kerültek elő a méhükből most, amikor felnyitottuk a hasukat” – mondta Simon. Mert az állatoknak elengedték a vérét, próbálják legalább a húsukat menteni: „annyit okosodtunk, hogy nem hagyjuk veszni, legalább a húsukat megmentjük. Nagy helyen kivágjuk a harapást, a többit legalább elfogyasztjuk” – mondta a gazda, ki is fejtve, mi járult hozzá az okosodáshoz.

Két esztendeje szintén farkas járt a birtokon. Akkor tizenhét juha volt, mind a tizenhetet megölte a vad. Csak a kár és a nyoma utalt az elkövetőre, akkor nem néztek farkasszemet a gazdával. Tény viszont, hogy Simon kártérítésbe reménykedve nem nyúlt az állatokhoz, kiterítve hagyta egy napig, hogy a felmérés megtörténjen. „Még egy kiló húst sem tudtunk megmenteni, s pénzt sem kaptunk. Felvették a kárt, nem mondták, hogy nem jár pénz, de az a mai napig nem érkezett. Csak nézzük a bankkártyát, de hiába. Most inkább nyúztunk, minthogy költsünk megint a kártérítés megfolyamodására. Annyit csináltunk, hogy szóltunk a doktornak s az állatorvosnak. A fejeket azért félretesszük...”

A gazda úgy gondolja, most is a kárral és az ijedtséggel marad. Nagy gondban van, hisz nála ugyan hívatlan, de visszajáró vendég lett a farkas. Pedig a község központjához közel lakik, házak között, nem a végeken, a legközelebbi erdő is öt kilométerre van tőle. Nem tudja, hogy vigyázzon a megmaradt állatokra, gazdálkodás a család kereseti forrása, csak juhai vannak.

Újfaluban nem ritka a vadkár. Félméteres a dosszié – így tudják a helybéliek. Nem kevés az akta, az biztos. 2013–2014-ben a község területén kilenc esetben medvekárra, öt esetben farkasra, egy esetben pedig vaddisznóra tettek panaszt. A kártérítési érték közel 24 ezer lej, amiből a gazdák – a hivatalnokok tudomása szerint – egy banit sem kaptak. Gyakran érdeklődnek, de az önkormányzati alkalmazottak csak vállvonogatással tudnak „fizetni”.

Egyed Józsefet, a község polgármesterét bosszantják a kártérítési ígéretek is : „Lassan már nevetséges, hogy a sajtóban olvassuk, fizetnek, s a gazdák ezt nem tapasztalják. Mi ütközőpontban vagyunk polgármesterként. A minisztérium kiadja a sajtóközleményt, hozzánk pedig érkeznek a károsultak, hogy hol van a pénzük.”

A polgármester ugyanakkor vadász is. Így kétszeresen is számon kérik az egyszerű emberek: tőle várják, hogy lépjen a kártérítés megsürgetésért, és a kártékony vadak kilövésére is biztatják, hisz azt olvasták, van rá lehetőség. A községvezető egy felméréssel támasztja alá az egyre rosszabbodó helyzetet: „Idén az ivói vadászterületen készítettünk egy felmérést. Bekameráztuk a szórókat, és biztosra állíthatjuk, hogy idén a medveállományban legalább tizenöt szaporulat volt a 17 ezer hektáros területen. Ehhez képest egyetlen egyedre van évente kilövési engedély. Tehát a medveállomány, ha el is hull néhány a bocsok közül, évente akár tízzel is szaporodhat. Ha nő a medvebocs, nagyobb lesz a területigénye, ha már kiszorítják a nagyobbak, nincs, amit csináljon, be kell menjen az emberek közé, és ott ugye, okvetlenkedik” bosszantják fejti ki az okokat, melyek a vadak életterének szűksége mögött van.

Mint megtudtuk, akárcsak a medve esetén, farkasra is évi egy kilövési engedélyt kap a vadászcsoport. A keret nem növekedett a sajtóhírek ellenére, mondta Egyed:  „Mi igyekszünk javítani a helyzeten, kint, a gerincen helyeztünk el etetőket, hogy megpróbáljuk a lakott területtől távol tartani a vadat. Mert az állat ha van, amit ennie, nem vállalja annak veszélyét, hogy a házak közé bemerészkedjen. De ha nagy az állomány, kevés a vadászegyesület gazdasági ereje a helyben tartásukhoz.” 

„A gazdák el vannak keseredve. Úgy érzem, elértünk arra a pontra, amikor döntenie kell egy felettes szervnek, hogyan tovább” − összegezett a községvezető, konkrét javaslatot is megfogalmazva: „Becsületesen fel kell mérni az állományt, és kilövési keretet növelni ott, ahol indokolt. Erre van módszer, és erre nem szabad sajnálni sem a szakembert, sem a pénzt. Mert a gondok szaporodnak, emberéletek forognak kockán. A minisztérium elég sok pénzt begyűjt a vadászatból. Valamit vissza is kellene fordítani.”

Korodi Attila környezetvédelmi miniszter sajtóirodájánál érdeklődve kiderült, nem reménytelen a kártérítést várók helyzete. A minisztérium már átutalt összegeket, mely Hargita megye szinten 71 bejelentett kárra jelent orvoslást. Szász Hargita, a miniszter sajtótanácsosa elmondta, hamarosan minden érintett, akinek 2012-től kezdődően elfogadták igényét, kézhez kell kapja a kártérítés összegét. Leellenőrizte, a Simon család is szerepel a listán, hamarosan pénz érkezik bankszámlájukra. Érdemes tehát a hétfői kárt is jelenteni, a pénzt, még ha megfizethetetlen is a kár, igényelni.