Itthon járt A Fejedelem

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

„Hazaérkezett A Fejedelem” – jelentette ki Moravetz Levente, a rockmusical rendezője, producere, szövegírója a gyergyószentmiklósi bemutató kapcsán. Az egri Gárdonyi Géza Színtársulat és az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. közös produkciója a 2011-es magyarországi bemutató után már számos előadást megért, Magyarárszág határai túl azonban szombaton este Gyergyószentmiklóson játszották először. A „Kárpátok közötti” helyszín anyaországi nézőket is vonzott az előadásra.

Pethő Melánia

2014. július 13., 13:322014. július 13., 13:32

2014. július 13., 13:472014. július 13., 13:47

„Amikor elkezdtem a darab írását, két ponton, a két finálénál voltam megakadva, nem tudtam, hogy miről szóljanak. Felidézve székelyföldi emlékeim között azt, hogy minden ház falán a feszület mellett ott láttam II. Rákóczi Ferenc képét, jött az ötlet: jobb helyre nem lehetne írni a finálék szövegét, mint a Kárpátok közé. Ezen az estén hazaérkezett az előadás, teljesült a szívem vágya ” – közölte az erdélyi ősbemutatóra összesereglett nézőkkel Moravetz Levene. Neve nem egy történelmi tárgyú előadást fémjelez, ennek tükrében vallja, az ilyen tematikájú darabok iránt fogékony a közönség. „Szigetvárról érkező autóbuszokat értünk tetten, utasai azért jöttek, hogy Gyergyószentmiklóson nézhessék meg A Fejedelmet. A társulat számára is külön élmény az erdélyi helyszín, az ideút során látva azokat a havasokat, amikről énekelnek, könnyeket csalt mindenki szemébe” - mondta el portálunknak Moravetz.

A darab kapcsán kifejtette, II. Rákóczi Ferenc szellemiségének, személyiségének üzenete örök érvényű, ám amit ma különösen komolyan kellene vennünk, az az egység, az egymás szeretete, az egymásért élni és halni képesség, a közös célért való küzdés. „Lesz még idő, amikor a világ elmondja, hogy élnek még magyarok, de ez a nemzet vagy most lesz független és szabad, vagy a történelme során mindig behódolni kényszerül valakinek. Ez eredeti mondat Rákóczitól, elhangzik a darabban, és ez a mai napig torokszorítóan szólal meg, nagyon komolyan kellene venni” – véli a darab írója, rendezője.

„A szeretetet szeretnénk felújítani”

Az egység újraformálásának, az egymás iránti szeretet felélesztésének fontosságát emelte ki megkérdezésünkre a főszerepet játszó Kelemen Csaba színművész is. „Kibújva” II. Rákóczi Ferenc „bőréből”, magánemberként fejtette ki gondolatait: „Borzalmasan fáj a szívünk amiatt, hogy elkeseredettnek látjuk az ittenieket, hogy 2004. december 5. miatt úgy érzik, messze kerültek az anyaországiaktól. Mi a szeretetet szeretnénk felújítani, sugallni, hogy fogadják el, hogy a trianoni határokon belül lévő nemzet nem fordított hátat egyetlen léleknek sem, testvéreknek érezzük őket, fontos a sorsuk, talán a legfontosabb nekünk. Nagyon szépen kérjük, hogy fogadják el a szeretetünket, a kéznyújtásunkat, és fogadják el Rákóczi Ferenc üzenetét: egy a zászló, egy a nemzet, egy a magyar és tenni kell érte. Nem hallgatni, véleményezni, tévét nézni kell, hanem fontos, hogyha újból feláll a zászló – márpedig ez meg fog történni –, akkor alája kell sorakozni magyarnak, nem magyarnak, a Kárpát-medencében élő minden nemzetiségnek. Mert a gondjaink, a bajaink közösek, s ezeket csak úgy tudjuk megoldani, ha megfogjuk egymás kezét” – fogalmazott Kelemen Csaba.

„Egyedi” érzelmek megéléséért vállalta a gyergyószentmiklósi kiszállással járó hosszú utat az egyébként várandós kismama, Fésűs Nelly. A darabban Rákóczi fiatalkori szerelmét, Eleonórát játszó színésznő elmondta, korábban sosem járt Erdélyben, kihagyhatatlan alkalomnak tartotta a szombati bemutatót. „Jelenlegi állapotomban egy 700 kilométeres út nem egyszerű, de vállaltam. Egy vérbeli színész, egy magyar ember nem hagyhatja ki annak lehetőségét, hogy Erdélyben játssza el a II. Rákóczi Ferencről szóló darabot. Azt gondolom, hogy az itteni előadás nem csak nekünk, színészeknek jelent többet az eddigi előadásokhoz képest, hanem azoknak is,akik megnézik” – nyilatkozta a bemutató előtt.

A közel száz főt felvonultató stábnak nem kellett csalódnia, a közönség vastapssal fejezte ki tetszését. Voltak, akiket könnyekig meghatott az előadás, és sokan, akik elmondták, mélyrehatóbb ismereteket kívánnak szerezni, a bemutatott korszak iránt történelemkönyvekben fognak utánaolvasni.

Kulturális támogatás

A Fejedelem kulturális adományként érkezett Gyergyószentmiklósra, a produkció itteni bemutatását Gyergyószék Képviseleti Iroda (GYERKI) 25 ezer euróval támogatta. Hogy miért éppen ez a darab került az „ajándékcsomagba”, Eötvös György társtulajdonos elmondta: „Minden nemzetnek szüksége van olyan eseményekre, amelyekre büszke tud lenni. Talán a határon túli magyaroknak még inkább szükségük van a nemzet hőseire, a nemzeti szimbólumokra. II Rákóczi Ferenc életének a darabban bemutatott szakasza olyan esemény, amiről úgy gondoljuk, megfelelő fogadtatásra talál a gyergyóiak körében”.

Mezei János a város nevében köszönte meg a GYERKI-nek, kiemelten Balogh Sándor társtulajdonosnak, Gyergyószentmiklós tiszteletbeli nagykövetének az ajándékot. „A kulturális adománnyal egy olyan lehetőséget teremtettek, ami igényes szórakozást nyújt, történelmi tartalma egy jel, példa lehet Gyergyószentmiklós számára” – fogalmazott a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson, a város Gyergyószárhegy felőli kijáratánál. A balesetben két személy megsérült, egyikük a roncsok közé szorult.

Hídfőnek ütközött egy autó Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 30., csütörtök

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét

Kevesebb mint egy hónap telt el azóta, hogy Gyergyószentmiklóson, egy Virág negyedi parkolóhely használata körül kialakult vita rendeződni látszott, most azonban újabb fordulat történt: valaki megrongálta a parkolásgátló szerkezetet.

Megrongálták a bérelt parkolóhely blokkolószerkezetét
2026. április 30., csütörtök

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban

Rendszámfelismerő kamerákat telepítettek a polgármesteri hivatal mögötti hulladéklerakóhoz Gyergyóújfaluban a szabálytalan szemétlerakás ellenőrzésére.

Rendszámfelismerő kamerákkal lépnek fel az illegális szemétlerakás ellen Gyergyóújfaluban
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül

Csaknem 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül, miután Borszéken kidőlt egy fa és leszakította a magasfeszültségű áramkábeleket, amelyek tüzet is okoztak.

Magasfeszültségű kábeleket szakított le egy kidőlt fa, közel 10 ezer fogyasztó maradt áram nélkül
2026. április 28., kedd

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett

Száraz növényzet és cserjék gyulladtak ki Borszéken: a lángok egy magasfeszültségű vezetéket érintő meghibásodás miatt keletkeztek, miután egy fa rádőlt az oszlopra, és elszakította a vezetékeket.

Áramkábeleket szakított el egy kidőlt fa Borszéken, tűz is keletkezett
2026. április 27., hétfő

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson

Rendkívüli ülést tartott hétfőn Gyergyószentmiklós képviselő-testülete, ahol két kérdésben hoztak döntést. Korlátozták a szerencsejáték-termek működését, és elfogadták a területrendezési dokumentációkat az elektromos töltőhálózat kiépítéséhez.

Le kell fóliázni a játéktermek ablakait Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen

Két lakóház, két melléképület és a száraz növényzet is lángra kapott vasárnap Gyergyóvárhegyen. A tűzhöz több hivatásos és önkéntes egységet riasztottak, a lángok terjedését végül sikerült megfékezni.

Öt tűzoltóautóval fékezték meg a lángokat Gyergyóvárhegyen
2026. április 26., vasárnap

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván

Hét mezőgazdasági út újul meg és épül ki Gyergyócsomafalván, összesen 13 kilométer hosszan. Az egymillió eurós beruházás kivitelezése elkezdődött, a munkálatok nyomán jövő tavaszra stabilabb felületen közlekedhetnek a mezőre járó munkagépek.

Egymillió euróból teszik rendbe a mezei utakat Gyergyócsomafalván
2026. április 25., szombat

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál

Sikeresen indult a gyergyószentmiklósi BBQ Street by Marble: a sült húsok illata, a látványos grillezés és a zenei programok már a nyitányon nagy tömeget vonzottak. A szervezők szerint a város nyitott az ilyen különleges gasztroélményekre.

Ízek, látvány, hangulat – elrajtolt az új gyergyószentmiklósi gasztrofesztivál
Hirdetés