Kápolnabúcsú és népművészeti sokadalom a Gyilkos-tónál

Kápolnabúcsú és népművészeti sokadalom a Gyilkos-tónál

Fotó: Pethő Melánia

A Gyilkostói Népművészeti Sokadalommal zárja az évadot a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ – a tizenharmadjára szervezett fesztivált július 24-én tartják.

Pethő Melánia

2016. július 18., 14:582016. július 18., 14:58

2016. július 18., 15:582016. július 18., 15:58

Összeállt a program, idén is a gyergyói és a környékbeli népi együttesek és kézművesek kapnak hangsúlyosan szerepet a Gyilkostói Népművészeti Sokadalmon, ugyanakkor más tájegységek népi kultúrája is képviselve lesz az előadók által – számolt be sajtótájékoztatón a szervező művelődési központ igazgatója.

A programot ismertetve Fórika Sebestyén elmondta, ezúttal is a Szent Kristóf-kápolna búcsúja köré épül a rendezvény, és folytatva az utóbbi évek hagyományát, idén is a járművek megáldásával egészül ki a vallási program.

A fesztivál helyszíne nem változik a korábbi évekhez képest: a tó partján felállított szabadtéri színpadon mutatkoznak majd be a gyergyói néptáncegyüttesek. A szomszédos vidéket képviselve, a Maros Művészegyüttes táncosai és zenekara is produkcióval készül a rendezvényre, akárcsak a magyarfalusi Kerek alma, falapi asszonykórus. A magyarországi Berecz András Gyergyóban gyűjtött népdalokat „hoz haza”– zenekarával mutatja be Hazakísérlek című előadását.

A nap folyamán kézművesek portékáit csodálhatják, vásárolhatják meg az érdeklődők, a kicsik pedig tematikus kézműves foglalkozáson próbálhatják ki ügyességüket a HalVirág Bábszínház jóvoltából. A társulat előadással is készül: a Gyilkos-tó legendáját fogják bemutatni a mesék világát kedvelőknek.

A gasztronómia is szerepet kap a fesztiválon, de mivel a hagyományos főzőverseny iránt az utóbbi időben lankadt az érdeklődés, ezúttal új keretet kap az ételkészítés tudománya. A Gyergyóban működő három gasztronómiai lovagrend összefogásával látványfőzésben teljesedik ki ez a program.
Természetesen idén sem marad el a táncház, a vélhetően hajnalig tartó mulatság zárja majd a sokadalmat.

A több mint tíz éves Gyilkostói Népművészeti Sokadalom iránt – amely rendezvény céljai között egyébként az üdülőtelep népszerűsítése szerepel – egyre fokozódó érdeklődés mutatkozik. A szervezők megfigyelése szerint a külföldiek már év elején böngészik a fesztivál internetes oldalát, ami arra enged következtetni, hogy vannak, akik úgy tervezik a nyaralásukat, hogy tudjanak részt venni ezen a rendezvényen. Ezt a külföldiek nagyszámú részvétele igazolja évről évre – mondták a szervezők. Hozzátették, az átutazó turisták is örömmel fogadják a színes nyári programot az üdülőtelepen, a helyieknek pedig az adja a vonzerőt, hogy ez az egyetlen népművészeti jellegű fesztivál a környéken.

A fesztivál részletes programja megtalálható a művelődési központ honlapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!