Keresik a gyergyói távhőrendszer átvételének lehetőségeit

Keresik a gyergyói távhőrendszer átvételének lehetőségeit

A fűtés ügyében tárgyalt hétfőn Budapesten a gyergyószentmiklósi önkormányzat küldöttsége a fűtésszolgáltató E-Star anyacégével, az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. vezetőjével. A hétfői tárgyalás alkalmával a magyarországi fél továbbra is fenntartotta álláspontját, miszerint kivonulna Gyergyószentmiklósról.

Gergely Imre

2016. november 22., 20:462016. november 22., 20:46

Az önkormányzat szakemberei és a megbízott ügyvédi iroda határozott álláspontja, hogy bírósági úton továbbra sincs konstatálva a szolgáltató és a város közötti távhőszolgáltatási szerződés felbontásának jogossága. Az álláspontok közeledtek, a tárgyalásokat folytatják – írja a városháza közleménye.

A hétfői volt az első alkalom, hogy az újonnan megválasztott képviselő-testület tagjai is részt vettek a delegációban – mindhárom frakció nevesített személyt, a képviselt álláspontról a polgármester felkérésére a testület zárt ülésen tanácskozott korábban, több alkalommal is.

„A fennálló feszült helyzet egyik félnek sem használ, de kiváltképp nem a gyergyószentmiklósi fogyasztóknak” – fogalmaz Nagy Zoltán polgármester. „A cél az, hogy ennek feloldására a felek megtalálják az elfogadható alternatívát a létező törvényes keretek között, a fogyasztók számára előnyös módon – ezen dolgozunk folyamatosan.” A város érdeke a szolgáltatás folytonossága, hiszen a gyergyószentmiklósi távhőhálózat mintegy négyezer háztartást szolgál ki – szögezik le a közleményben,

A gyergyószentmiklósi városháza álláspontja nem változott, továbbra is úgy látják, hogy amíg bíróság ki nem mondja a város és a szolgáltató közti szerződés felbontásának tényét, addig nincs törvényes keret a rendszer átvételére. A képviselő-testület többségi véleménye szerint, amennyiben szükség lesz rá, a rendszer működtetését saját kézben kell tartani, hogy ne legyen külsős szolgáltatónak kiszolgáltatva a város. Ez azt jelenti, hogy a lehető legelőnyösebb feltételek mellett, szakmai véleményezések alapján, a törvények által szigorúan meghatározott jogszabályi keretek között kell megtalálni az átvétel lehetőségét, és így a közel négyezer családnak biztosítani a távhő folytonosságát – olvasható a közleményben. Ugyanakkor hozzáteszik: „A városvezetés mindent megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltató tetemes kártérítési igényének érvényesítésétől megóvja a várost.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!