
Fotó: Balázs Katalin
Felújításra, restaurálásra pályáztak és kaptak támogatást a Szent Miklós római katolikus és örmény katolikus plébániák. A részleteket Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébános és Barti Tihamér megyei önkormányzati alelnök ismertette Gyergyószentmiklóson.
2016. október 11., 19:082016. október 11., 19:08
A Szent Miklós-plébánián a munkálatokat párhuzamosan indítják. Az orgona feljavítása és bővítése nagyon fontos, a kivitelezővel már tárgyalnak. Az ablakok restaurálása ügyében is van előrelépés – tudtuk meg Portik-Hegyi Kelemen főesperes-plébánostól. A közel két évtizede eltávolított ólomkeretes festett üvegablakokat Kolozsvárra szállította a művész, akivel szerződést írtak alá. A Szentcsaládot ábrázoló alkotás darabjai csak kisebb kiegészítésre szorulnak, a golgotai jelenetből viszont csak kis részletet lehetett eddig kirakni.
„Először azt készíti, mely épen maradt, ígérete alapján Mikulásra helyére kerül. A második ablakon többet kell dolgozni, tervet készíteni, mert sok rész hiányzik belőle. Amit a művész össze tud rakni a darabokból, azt összerakja, a többit megrajzolja az ő elképzelése szerint, és jóváhagyás után készíti el” – ismertette a főesperes.
A harmadik projektről is beszélt, mely a templom környékének, az egykori plébániának, a cinteremnek, a régi kis kápolnának és a főbejáratnak a felújítására vonatkozó tervek elkészítéséről szól. „Mindenik pályázatnál van önrész, húszezer lejhez közelít az összeg, pluszkiadások is vannak. Ahhoz, hogy az elképzelések megvalósuljanak, minden támogatásra szükség van” – hangsúlyozta a főesperes.
Öt pályázaton keresztül támogatja az örmény katolikus plébánia és a Szent Miklós római katolikus plébánia projektjeit Hargita Megye Tanácsa, összesen 182 ezer lej támogatás érkezik Gyergyószentmiklósra – ismertette Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács alelnöke. Az örmény egyházközség orgonája is megújulhat, illetve a templom restaurálásának tervezési munkálatait is segítik.
„Amennyi pénzt igényeltek a plébániák, nagyjából annyit kapnak. A festett üvegablakok kapcsán van változás, amelyik jobb állapotban van, az teljes támogatást kap, a másiknak a tervezését támogatjuk, és a későbbiekben a helyreállítását is igyekszünk segíteni. Továbbá azt kérjük, hogy akinek fényképe, videója van a vitráliákról, vigye be a plébániára, hogy minél hitelesebben lehessen helyreállítani a régi színes üvegeket” – hívja fel a gyergyóiak figyelmét Barti.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.
Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.
Kötelező megszorítások és fejlesztések egyszerre határozzák meg Gyergyóremete, Gyergyóalfalu és Gyergyócsomafalva idei költségvetését. A beruházások folytatódnak, de a működtetés egyre nehezebb.
Elkerüli a kihelyezett csapdát a Gyergyószentmiklós üdülőövezetében korábban rendszeresen megforduló medve. Az állatot a csapda kihelyezése után látták ugyan a helyszínen, de elfogni egyelőre nem sikerült.
szóljon hozzá!