Kvótareferendum: Vona részvételre és nemmel szavazásra buzdít

Kvótareferendum: Vona részvételre és nemmel szavazásra buzdít

Fotó: Veres Nándor

Vona Gábor szerint a kötelező befogadási kvótákról tartandó október 2-i népszavazáson részt kell venni, nemmel kell szavazni, és mindenkit arra kell buzdítani, hogy ezt tegye. A Jobbik elnöke az EMI-tábor szombati pódiumbeszélgetésén közölte pártja álláspontját.

MTI

2016. augusztus 13., 17:382016. augusztus 13., 17:38

Úgy vélte, hogy az ehhez hasonló nemzeti ügyekben felül kell emelkedni a pártpolitikai szempontokon. Megjegyezte azonban, hogy a Fidesz az alkotmány módosításával védhette volna meg sokkal egyszerűbben Magyarországot a betelepítési kvótáktól. Ehhez a Jobbiktól parlamenti támogatást kapott volna. Úgy vélte: ha nem lesz meg az érvényességhez szükséges részvétel a népszavazáson, az eredmény Brüsszel kezében válik fegyverré a magyar kormány álláspontjával szemben. Kijelentette: a baloldali pártoknak a népszavazás bojkottjára vonatkozó felhívása a hazaárulással egyenértékű.

A pártelnök szerint a jelenlegi népvándorlás közepette Nyugat-Európában „már utóvédharcok zajlanak”, Kelet-Európa azonban még eldöntheti, hogy akarja-e azt a multikulturalizmust, amelyik „arra kéri az európai többséget, hogy adja fel az identitását, és arra kéri az Európán kívüli kisebbséget, hogy jöjjön Európába, és őrizze meg az identitását”.

Úgy vélte, a migráció kérdése nem annyira vallási, mint kulturális kérdés. Megemlítette, hogy az esetleges közép-afrikai fekete keresztények bevándorlását sem támogatná, mert nem az európai kultúrkörben szocializálódtak, és nem tudnának beilleszkedni. Hozzátette: elfogadja a kultúrák egyenlőségét, de minden kultúra maradjon domináns a maga helyén.

A beszélgetést moderáló Borbély Zsolt Attila, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke kérdésére Vona Gábor kijelentette: ha a Jobbik kormányra kerül 2018-ban, leszámol a magyarországi korrupcióval. Úgy vélte, az eddigi kormánypártok között e tekintetben csupán annyi a különbség, hogy a baloldali globális korrupciót a Fidesz lokális korrupcióra váltotta.

Azt is megjegyezte, hogy Magyarországot jelenleg fullasztó országnak érzik az állampolgárai, és a Jobbik visszaadná a magyaroknak a szabadság érzését. Szerinte a baloldali kormányok alatt az emberek a nemzetközi erők rabságában érezték magukat, a Fidesz-kormány idején „belső szabadságvesztést” éreznek, ami például abban nyilvánul meg, hogy csak suttogva beszélnek arról: kire fognak szavazni. „Ha a Jobbik kerül kormányra, Magyarország egy demokratikusabb, szabadabb ország lesz, mint most” – jelentette ki.

A nemzetpolitikában az identitástudat megerősítését tartotta a legfontosabbnak. Hozzátette: az összmagyar identitástudat mellett szükség van a székely, a felvidéki és más regionális tudatokra is. Ahol ezek nem alakultak ki természetesen, ott segíteni kell a kialakulásukat. Azt is kijelentette, hogy a magyarságba hatvan éven át belenevelt „vesztestudatot” „győztestudattá” kell alakítani. Szerinte a magyarság már csak azért is győztes nép, mert megmaradt Európában.

Vona Gábor a magyar nemzetpolitika 26 éves mulasztásának tartotta, hogy nem vetette fel a nemzetközi fórumokon a határon túli magyarság ügyét. Úgy vélte: a nemzetpolitikai célok megvalósításához is alkalmi szövetségeseket kell keresni a politikában. Az MTI kérdésére, hogy kik lehetnének ilyen szövetségesek, a pártelnök azokról a keleti népekről beszélt, amelyek „Attila unokáiként” tekintenek a magyarokra, és élénk bennük a rokonságtudat. Hozzátette: „az Attila-mítoszban hatalmas geopolitikai lehetőségek vannak”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!