Letette listáját a gyergyószentmiklósi MPP

Pénteken tette le a választási bizottság asztalára jelöltlistáját a Magyar Polgári Párt gyergyószentmiklósi szervezete. Az MPP teljes listával, 22 tanácsos- és polgármesterjelölttel vesz részt a helyhatósági választáson.

Balázs Katalin

2012. április 27., 18:462012. április 27., 18:46

Tapasztalattal rendelkező fiatal csapat – így beszélt a jelöltekről Mezei János polgármester, aki újabb négy évig vállalná a városvezetői feladatkört az MPP színeiben. Mint mondta, a későbbiekben kívánják részletesen bemutatni a jelölteket, ám tény, hogy az elkezdett munka folytatását tűzték ki célul.

„A személyek listája ez, akik összefogtak a város érdekében, szolgálni akarják Gyergyószentmiklóst, és nem politizálni. Fiatalok, de tapasztalattal rendelkeznek, megvan bennük az akarat, hogy megvalósítsák azokat az álmokat, amikre Gyergyószentmiklós vár” – fogalmazott Mezei János, hangsúlyozva, neki szinte kötelessége volt indulni, hisz nem szabad veszni hagyni a négy év alatt szerzett tapasztalatot, muszáj élni azzal a kapcsolatrendszerrel, amit az elmúlt négy évben kialakított.

Bár az MPP jelöltjei felkészültek arra, hogy a vetélytársak negatív kampányt fognak folytatni, úgy döntöttek, a tisztességes versengés szabályai szerint járnak el a választásig hátra lévő időszakban – tudtuk meg a jelöléseket letevő küldöttség tagjaitól. Kémenes László, a szervezet ügyvezető elnöke péntek délután azt is elmondta portálunknak, hogy a választási iroda elnöke átnézte a leadott jelöléseket, és nem jelzett semmiféle rendellenességet a párt helyi szervezete felé.

A benyújtott listák alapján MPP-s polgármesterjelölt Mezei János, tanácsosjelöltek: Nagy Zoltán, Simon Katalin Emese, Vadász Szatmári István, Szőcs László, Kastal László, Czink Attila, Kari Attila, Sándor István, Benedek Árpád László, Sikó Gyula Levente, Ferencz Júlia, Benedek Csaba, Málnási Huba István, György Károly, Kozma Tünde, Kémenes László, Kis Irén, Rákosy Zoltán, Borbély Andor, Pap Dénes és Pál Lóránt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra

Folytatódik a Nyári Ifjúsági Színpad programja a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum udvarán: szombaton a budapesti Momentán Társulat interaktív impróshowja és karaoke party, vasárnap társasjáték-maraton, és a színházi előadás várja a közönséget.

Nyári Ifjúsági Színpad: a Momentán Társulat és kolozsvári színészhallgatók lépnek színpadra
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

Zenével, közösségi élményekkel és lelki feltöltődéssel várja Gyergyószentmiklós a FeltöltŐ Keresztény Zenefesztivál közönségét. Június 18–21. között a „Boldogok, akik békét teremtenek” mottóval szólalnak meg a dallamok, hangzanak el az előadások.

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál
2026. június 10., szerda

Közeleg a hetedik Feltöltő fesztivál

2026. június 10., szerda

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le

Két házkutatást tartottak szerdán Hargita megyében jövedéki termékek illegális birtoklása és forgalmazása miatt. A rendőrök 4720 szál cigarettát, 56 liter etil-alkoholt, 33,5 liter tömény szeszes italt és 5000 lej készpénzt foglaltak le.

Házkutatások Hargita megyében: cigarettát, szeszt és készpénzt foglaltak le
2026. június 09., kedd

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok

Gyergyószentmiklóson jelenleg több infrastrukturális beruházás is zajlik párhuzamosan. Egyszerre dolgoznak a szennyvízhálózat bővítésén, a korábban felásott utak helyreállításán, és készülnek az elektromosautó-töltőállomások is.

Több gyergyószentmiklósi helyszínen zajlanak egyszerre munkálatok
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét

A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.

Megszüntették Barti Tihamér hatósági felügyeletét
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.

Verekedés Salamáson
Verekedés Salamáson
2026. június 07., vasárnap

Verekedés Salamáson

2026. június 07., vasárnap

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok

Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.

Pszichiátriai kórházban csaptak fel a lángok
Hirdetés
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
2026. június 05., péntek

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad

A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.

Ezen a hétvégén is remek élményeket kínál a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad
2026. június 05., péntek

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben

128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.

Kilencvenhárom garázst bontottak le határidőre a Virág negyedben
Hirdetés