Fotó: Pethő Melánia
„Ez a hely, ahol évről évre a kegyelet érzése összehoz bennünket, annak a 159 székesfehérvári honvédnek a sírhelye, akiket kegyetlen módon ragadott magával a II. világháború halálangyala” – hangzott el a Gac-oldalban tartott megemlékezésen vasárnap.
2015. szeptember 07., 16:262015. szeptember 07., 16:26
A 71 évvel ezelőtt orvul lemészárolt magyar katonák emléke előtt tisztelegve az eseményen beszédet mondott Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós alpolgármestere, Oláh László, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezet képviselője, Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, illetve Portik Hegyi Kelemen főesperes.
Oláh László Székesfehérvár lakossága nevében fejezte ki tiszteletét és köszönetét Gyergyónak azért, hogy lakói azokban az időkben is őrizték a magyar katonák emlékét, amikor azt tiltotta a hatalom. Mint azt mondta, mindezért, mintegy hálából Székesfehérváron egy teret neveztek el Gyergyóról. „Hogyha ma a százezres lélekszámú Székesfehérváron megkérdezzük a helyieket, hogy hol van a Gyergyó-tér, ők tudják. Az, hogy rövid idő alatt az emberek köztudatában egy területnek az elnevezése ismertté vált, azt jelenti, hogy a székesfehérváriak tudnak a gyergyóiakról, tudnak arról az 1944-es, fájó emlékezetű eseményről, és tudnak arról, hogy itt, a Gac-oldalban milyen tisztelettel és kegyelettel őrzik városunk katonáinak emlékét” – fogalmazott.
A vasárnapi megemlékezés méltóságát növelte Fórika Sebestyén szavalata a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar közreműködése, illetve a Földváry Károly Hagyományörző Egyesület díszőrséget álló huszárjai.
A beszédeket követően hivatalok, civil és politikai szervezetek helyezték el a kegyelet koszorúit az emlékműnél. Az esemény a himnusz eléneklésével zárult.
A megemlékezés hétfőn este 7 órakor a felszegi csengettyűnél folytatódik, ahol az 1944. szeptemberi orosz betörés gyergyószentmiklósi áldozatainak emléke előtt hajtanak fejet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
Csütörtökön indul az Egyfeszt 5. kiadása, négy napig pezsgő kulturális- és bulivárossá válik Gyergyószentmiklós. Az önkéntesek már napok óta dolgoznak, készülnek a fesztiváludvarok, a dekorációk, jelezve, hogy valami készülődik.
Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.
Tizenhat határozattervezet szerepelt a gyergyószentmiklósi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjén, ezeket sorban megszavazta mindenki. A végén viszont az EMSZ és az RMDSZ képviselői hosszan vitáztak Kántor Boglárka felszólalása után.
Az ivóvízhálózat-építési munkálatok nagy része már elkészült, a csatornarendszer korszerűsítése viszont még csak hatvan százalékban valósult meg. Hamarosan a Virág negyedben csatornáznak, míg az útfelújítások a rendszer tesztelése után kezdődhetnek.
Nem végezte el a házi feladatot Gyergyószentmiklós, így most azzal szembesülnek, hogy valószínűleg ebben az évben nem indul el annak a kilenc utcának a korszerűsítése, amelyre az Anghel Saligny programból még 2022-ben kapott támogatást a város.
A gyergyószentmiklósi Szent Anna gyermekotthont támogatta egy óriási vállalás teljesítésével Sebestyén Tímea. Egerből indult, és 670 kilométer futás után érkezett be Gyergyószentmiklósra vasárnap délután.
Hivatalosan július 31-én, csütörtökön kezdődik az Egyfeszt, de már július 28-tól, hétfőtől várja az érdeklődőket Gyergyószentmiklósra a fesztivál. Az eseményt megelőző napokban is bőven lesz mit felfedezni, a hétvége pedig rengeteg programot hoz.
Négy, erőszakos cselekmények elkövetésével gyanúsított fiatalembert vett őrizetbe vasárnap a maroshévízi rendőrség, miután szombaton utcai tömegverekedés tört ki a településen.
Különleges év az idei Borszék számára: 300 éve, 1725-ben tettek említést először írásban az itteni gyógyvizekről. A jubileumot a Bogrács Fesztivál színes programkavalkádja teszi emlékezetesebbé.
szóljon hozzá!