„Összegyűltünk, hogy megemlékezzünk és tiszteletünket rójuk le nagy elődeink előtt, akik száz évvel ezelőtt pontosan ezen a napon félelemmel a szemükben, de bátran, családtagjaikra tekintve várták az elkerülhetetlen halált, amelyet a hozzátartozókat megmentve vállaltak magukra. Ez a nap nem a búslakodásé, hanem a tiszteleté, a megbecsülésé kell legyen, amely tőlünk érkezik, utódoktól. Nemcsak a családtagokra gondolok, hanem mindenkire, aki megemlékezik és lerója tiszteletét a hős mártírok előtt” – mondta a megemlékezésen Láng Melinda történészhallgató, aki diákkora óta folyamatosan adatokat gyűjt és emlékeket jegyez le a tragikus eseményről, melyen a nyolc elöljáró között szépapja is életét vesztette.

„Száz évvel ezelőtt, a nagy világégés idején Szárhegynek szörnyű tragédiát kellett elszenvednie. 1916. augusztus 27-én, a román betörés után Erdélynek, pontosabban Gyergyószéknek fel kellett készülnie a románok támadására, hiszen Románia a barátságos oldalról az ellenség oldalára taktikázta magát, amellyel veszedelmet jelentett egész Erdélyre nézve. Ezen év szeptember 6-án érték el a románok a községet: aznap az előőrs, míg 8-án a főcsapat érkezett Szárhegyre. A románok parancsnoka elöljáróságot nevezet ki, akiknek elrendelte, hogy kutassanak fel minden lakást, és ha lőszert vagy lőport találnak, szolgáltassák be a katonáknak. Így is történt, de Oláh Alajos, aki el volt menekülve, hátrahagyta egyik napszámosának, hogy elrejtett a kályhakéménybe két kiló puskaport, és úgy vigyázzon rá, mint a két szemére. Ha magyar katonák érkeznek a faluba, vegye ki, és tegye jó helyre, ha pedig románok érkeznek, hagyja a helyén. Történetesen pont ebben a házban rendezték be a főhadiszállást a románok. Hideg idő járt, és a románok fáztak, a parancsnok meghagyta az egyik katonának, hogy következő éjjelre gyújtsanak tüzet. A katona a délután folyamán teljesítette a parancsot, csakhogy a kéményben lévő puskapor a tűz hatására felmelegedett és felrobbant. Senki sem sérült meg súlyosan, egy őrmester kabátujját letépte a robbanás, és a repeszdarab kisebb horzsolást ejtett a karján. A románok azt híresztelték, hogy az ezredsegédtisztnek, a főhadnagynak leszakította a karjait, és a robbanás kitépte az oldalát, most haldoklik. Ezért összeterelték a község itthon maradt férfi lakosságát, mintegy nyolcvan személyt. Egész éjjel ásták a sírt, hogy napfelkeltekor belelövöldözzék az elfogottakat. Kora reggel felállították a férfiakat és köréjük terelték a hozzátartozókat. A félelmet tovább fokozta, hogy a község otthon maradt lakossága újabb híreket hallott. Először azt, hogy az összes férfit kivégzik, aztán hogy a férfiak hozzátartozóit sem kímélik, később pedig azt, hogy minden felnőttet kivégeznek, és majd a gyermekek önmaguktól fognak elpusztulni” – ismertette a részleteket Láng Melinda, majd kitért arra is, hogy az összeterelt, tömeglövésre kiállított szárhegyiekről egy ezredes kért felvilágosítást, és a tanácskozás után a nyolcvanas szám nyolcra csökkent, az elöljárókat végezték ki.

„Nyolc elöljáró állt tizenhat fegyverzett román katonával szemben, egy katona térdelve és egy pedig állva várta a parancsot. Ezután a tizenhat román katona puskájának csattanása következett. (…) 1916. október 11-én a románok futva távoztak a községből, mert haza vezényelték Galíciából a székely hadsereget. Ezután 1916. december 14-én exhumálták a holtesteket, és Szabó György plébános segédlete mellett újból eltemették a község temetőjébe” – ismertette Láng Melinda.

Az 1916-os mártírok fehér márványból készült emlékművénél koszorút helyeztek el a jelenlegi elöljárók, illetve a leszármazottak is fejet hajtottak felmenőik emléke előtt.

Danguly Ervin polgármester jelezte, jövőre a fiatalok bevonásával tervezik az emlékezést, hogy ha a családban nem is esik szó az egykori tragédiáról, a szárhegyi ifjak, gyermekek tudjanak a történtekről, arról, hogy felmenőik mártírhalált haltak.