Fotó: Baricz Tamás Imola
A gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium XIII. Hagyományőrző napját Márton Áron püspök szellemiségének fényében szervezték. Az egész napos rendezvényen emléktáblát szenteltek az iskola egykori tanárának tiszteletére, osztálymúzeumokat nyitottak és ezúttal is több száz székely ruhás járta a körtáncot a több mint százéves tanintézmény előtt.
2016. április 21., 18:322016. április 21., 18:32
2016. április 21., 20:042016. április 21., 20:04
„A lelki örökségünk legfontosabb értékét, az őseinktől kapott szent hitünket ünnepeljük. Tesszük mindezt abból a meggyőződésből, hogy a jövő nemzedékének, megmaradásunknak, legszilárdabb alapköve éppen a keresztény hitünk. Tudjuk, hogy vallásunk erkölcsi hagyományai megvédenek bennünket attól, hogy eltévedjünk, hazátlanul bolyongjunk a mai hite kerülő zűrzavaros Európában. Ezért hívjuk segítségül Márton Áron püspök szellemiségét, és kérjük, hogy példájával, szavaival erősítsen minket, tanárokat nem könnyű, de nemes hivatásunkban, mert mi is vele együtt valljuk, hogy Isteni parancs, hogy gyermekeinket szent hitünkre megtanítsuk, vallásunk erkölcseire szoktassuk, az ősöktől átvett hagyományok szellemében és tiszteletében neveljük” – mondta Patek Mária tanárnő a rendezvény nyitóünnepségén.
„A nagy időkhöz nagy nemzedék kell, s megéri, hogy szerepet vállaljunk, összefogjunk, mint még soha...” – Márton Áron püspök üzenetének szellemében szervezett ünnepségen Nagy Zoltán polgármester az emberi élet értékeiről, az elvárásokról, döntések fontosságáról szólt. Kiemelte a 2003-ban útjára indított hagyományőrző nap értékét mely egész Gyergyószentmiklós értéke is, mely évről évre összegyűjti a világi és egyházi méltóságok mellett az egykori diákokat, sőt Gyergyószék lakót. „Mindenkinek saját magát, erejét, tulajdonságát kell adnia a közösséghez, így erősödünk meg, alkotunk értékes egységet” – mondta Nagy Zoltán idézve a püspök szavait: „Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni”.
Lakatos Mihály, a gimnázium igazgatója ünnepi beszédében a korábbi hagyományőrző napokról, azok keretében megemlékezett jeles személyekről szólt. „Mindig nagy személyiségek előtt tisztelgünk, ezt tesszük most is, büszkeség iskolánknak, hogy ilyen nagy történelmi múlttal rendelkezik, mert az iskola szellemiségét tanárai, diákjai határozzák meg. Márton Áron püspök atya, az iskola hittanára előtt tisztelgünk ezúttal”.
Jakubinyi György érsek Márton Áron püspök életútját ismertette. A 90 évvel ezelőtt, 1926-ban Gyergyószentmiklósra kinevezett káplán, Márton Áron tanári kinevezést is kapott a főgimnáziumba. Két évet szolgált Gyergyószentmiklóson a csíkszentdomokosi születésű püspök. Jakubinyi György érsek Márton Áron püspökről, a püspöki jelmondata a Non recuso laborem - Nem utasítom el a munkát – megéléséről, jelentéséről szólt.
Ősz Előd református lelkész, az iskola egykori diákja az anyanyelvű oktatás fontosságáról szólt, kiemelve: „Márton Áron új szeleket hozott egész Erdélybe, a vallásóra volt a magyar kultúra és a kereszténység egyetlen mentsvára az iskolában” – mondta. A pedagógusoknak üzenetként fogalmazta meg: „varázsolják el a diákjaikat, hogy legyen annyi hit és erő az órákon, amennyi Márton Áronnak is volt, hogy nagy nemzedéknek, nagy fiai legyenek”.
Az ünnepségen emléktáblát állítottak Márton Áron emlékére, de Márton Áronról osztálytermet is neveztek el a tanintézményben. A Korpos Szabolcs által megzenésített Reményik Sándor Templom és iskola versét a gimnázium kórusa adta elő az ünnepségen.
A körtáncot ezúttal is a gimnázium előtti téren járták a székely ruhás diákok, tanárok, melyet az osztálymúzeumok megnyitása követett. Közel harminc személy adta a tanintézménynek diákéveinek kincseit, értékeit, hozzájárult ahhoz, hogy több évtizeddel ezelőtti ellenőrzőkönyvet, naplót, osztályképeket mutathassanak meg a mai salamonosoknak.
Más lesz a 2025–2026-os szezon a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, mivel a Gyergyói Hoki Klub felnőttcsapata, valamint az U21, U18 és U16 korosztályok Gyergyóremetére költöznek. A jég azonban így sem marad üresen: a jégpálya hétfőn indítja az új szezont.
Komoly változásra készülnek a szociális juttatások terén Gyergyószentmiklóson: a következő tanácsülésen dönthetnek arról, hogy csak azok részesüljenek a különféle juttatásokból, akik minden helyi adót és bírságot kifizettek.
Holtan találták meg azt a 72 éves, maroshévizi férfit, aki július 26-án önként távozott otthonából, majd nagy erőkkel keresték többek között rendőrök, csendőrök és önkéntesek is.
Zajlanak a nyári karbantartási munkálatok a gyergyószentmiklósi tanintézményeknél. A Szakinál az iskolaépület felújításával jól haladnak, a bentlakással kevésbé. A Salamonnak is várnia kell még a régi műhelyépület bontására.
Elkezdték a központi park körüli parkolók felújítását Gyergyószentmiklóson, ami egy újabb lépés a fizetéses parkolás újbóli bevezetéséhez.
Elindult az a civil szervezetek programjait népszerűsítő nagykövetek regisztrációja, a negyedik Fuss NEKI! Gyergyó adománygyűjtő mozgalomhoz. 27 szervezet összesen Ötszázezer lejnyi támogatás megszerzését tűzte ki célul.
Gyergyószentmiklós több utcájában és a lakónegyedekben is csatornázási munkálatok zajlanak augusztus folyamán. Ezek időszakos forgalomkorlátozással is járnak.
Engedély nélküli árusítóhelyet számoltak fel kedden a Gyilkos-tó partján. Az önkormányzat polgármesteri rendelet alapján távolíttatta el a természetvédelmi övezetbe jogtalanul kihelyezett büfékocsit, amely egy stég közelében működött.
Folyamatosan mozgásban lenni, vagy nyugisan ellazulni? Sok embernek dilemmája lehet ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson. Az Egyfeszt élménykínálatával nem egyszerű a lépést tartani. De bármi a döntés, a végeredmény csak jó lehet.
Elrajtolt az Egyfeszt összművészeti fesztivál idei kiadása csütörtökön Gyergyószentmiklóson. Már az első napon benépesültek a rendezvény helyszínei, az események java pedig még csak most jön.
szóljon hozzá!