Nyilvánosságot szeretne Mezei János

Terjedelmes interjút közölt Mezei János, Gyergyószentmiklós DNA által megvádolt, és felfüggesztett, valamint bírósági felügyelet alatt levő polgármesterével csütörtöki lapszámában a Gyergyói Hírlap. Beszélt az ügyéről, amiről azt szeretné, hogy minden nyilvánosságra kerüljön. Megindokolta, hogy miért nem mondott le. Várja, hogy visszatérhessen a városházára.

Székelyhon

2015. július 16., 11:592015. július 16., 11:59

2015. július 16., 16:092015. július 16., 16:09

Mivel tölti „szabadidejét” Mezei János így, hogy nem dolgozhat? – tette fel elsőként a kérdést Gergely Imre, az interjú készítője. „Ez a szabadidő váratlanul ért, megszoktam, hogy hét év alatt szabadságra is nagyon rövid időre mentem, éppen csak annyit, amennyit a családi béke „megkövetelt”. Hét éven át, az az igazság, kevés időt fordíthattam a családomra, feleségemre, gyermekeimre és persze a szüleimre. Most rájuk figyelek, rájuk, akik körülvesznek, támogatnak, bármi is történjen. Valamilyen szinten tehát jól is jött ez a fél év, most már tudok örülni az egyszerű, hétköznapi dolgoknak. Eddig nem volt időm pihenni, a jelenben élni, folyamatosan a jövőben éltem. A polgármesteri beosztás mindig tervekről, előre gondolkodásról szólt. Ha nem tervezel évekkel előre, nem tudsz megvalósításokat elérni, hiszen egy-egy projekt kifutási ideje hosszú. Most a jelenre, a családomra figyelek.”

Arra a kérdésre, hogy a birtokában levő, DNA által készített vizsgálati anyagból mit tervez a nyilvánosságra hozni, elmondta, hogy a per tárgyalásai a Hargita Megyei Törvényszéken nyilvánosak. Nem tudja, hogy a vizsgálati anyag tartalmából mi az, ami nyilvánosságra hozható a törvények szerint, de szeretné, ha a dossziét ki tudná teregetni, az összes beszélgetéssel, nyilatkozatokkal együtt. „Akkor mindenki láthatná, milyen emberek vesznek körül, milyen rosszindulattal találkozom egyesek részéről. A vádak alaptalanok, nincs olyan kézzelfogható vád, ami megállná helyét, és biztos vagyok benne, a bíróság is így fogja ezt látni. Nincs az ügyben semmi olyan, ami arra utalna, hogy valakinek a magánérdekekét vagy akár a sajátomat a közösségi érdek elé helyeztem volna. A közösségi tulajdon nem csorbult. Az ítélet megszületik, bízom benne, hogy az igazság fog kiderülni. Az ügy önmagában is megdöbbentő, de számos tanúvallomás is az. Nem beszélnék most nevekről, hiszen nem tudom, mennyire nyilvánosak. Sokszor olyan állításokat is felhoztak, amiről nem is tudhattak, nincs semmi kapcsolatuk azzal az üggyel, amivel vádolnak” – fejtette ki.

„Ha elmegyek egy kávézóba, megtörténhet, hogy bejön valaki, akivel nem találkozhatok, és ez úgy minősülhet, hogy megszegtem a bíróság szabályait, amit nem szeretnék semmiképpen. Kivárom türelmesen a hatvan napot, és várom a bíróság kedvező döntését, hogy megszűnjenek a tiltások és visszamehessek a hivatalba” – mondta el arra a kérdésre, hogy miként kezeli a munkától való eltiltást, és azt, hogy nem léphet kapcsolatba az ügyben érintettekkel.

Az ügyében a közösség által tanúsított hozzáállás kapcsán elmondta: az emberek szerinte többnyire reálisan látják a dolgokat. „Ismerik Virág Zsoltot, és ismerik Mezei Jánost, látják az ügy igazságát, már annál is inkább, hogy nem új, 1996 óta húzódik. Aki figyelt, végigkövethette, láthatja, Gyergyószentmiklós számára nem jó, ami a Gyilkos-tónál van. Fejleszteni akartam, ebben megvolt a támogatás, a tanács és külső személyek részéről is. Ez azonban valakik magánérdekeit sértette. Akik nem követték az évek során a Monturist-ügyet, felkapták a fejüket, érdekes lett, mert nem mindennapos dolog polgármestert fogdába tenni. Hét éve megbíztak engem, azt tettem, ami Gyergyószentmiklósnak fontos, s éppen az lett a gond, hogy féket húztam annak, ami csak kárára volt a városnak Sok pénz jelenik meg ott, amiből a város nem kapott semmit. A város hátán él meg ebből egy kis csoport. Az V. kerületnek is segítettem volna azzal, ha kideríthettem volna, hová lett, mire ment el az a hatvanmillió forint, amit annak idején ide utalt. Sajnos azoknak a dokumentumoknak áttanulmányozására nem kaptam lehetőséget. Bizonyára sok magánérdeket zavart” – fejtette ki Mezei.

A DNA által megvádolt Ráduly Róbert Kálmán lemondása kapcsán Mezei János elmondta: mindenki saját maga döntését vallja jónak, ez természetes. „Rádulynak volt egy kijelentése, miszerint egy tisztségviselőnek le kell mondania, ha vádat emelnek ellene. Ha én jelentettem volna ki ezt, én is lemondtam volna. Mert a székely emberhez nem méltó, hogy egyet mond és másnap megcáfolja. Ő jól döntött. Én viszont azon az elven vagyok, hogy maradnom kell, harcolni az utolsó leheletig. Ha egy pásztort szerződtetnek a nyáj mellé, akkor vállalja, vigyáz a nyájra jóban-rosszban. Nem menekül el, és nem áll le egyezkedni a farkassal sem, hanem odaáll a farkasok és a nyáj közé, küzd az utolsó leheletéig. Nekem az emberek bizalmat szavaztak, 72 százalékos többséggel. Úgy gondolták, jó felé haladunk. Nem fogom feladni a megbízatást. Nem lépek vissza, míg a mandátum le nem jár. Tartozom ezzel Gyergyószentmiklósnak, nem futamodok meg, hagyva, hogy elérjék céljukat azok, akik ezt szeretnék. Bízom benne, hogy a hatvan nap bírósági felügyelet után visszakerülhetek a tisztségbe” – ecsetelte Mezei.

A Mezei Jánossal készült interjú teljes egészében a Gyergyói Hírlap július 16-án, csütörtökön megjelent lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson

A vízhálózaton végzett munkálatok miatt pénteken időszakos vízszünet lesz Gyergyószentmiklóson.

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson
Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 06., csütörtök

Időszakos vízszünet Gyergyószentmiklóson

Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Dolgoznak az utak helyreállításán Gyergyószentmiklóson

A Bucsin negyedben folytatja a közműberuházás kivitelezője a korábban felbontott útburkolatok helyreállítását – tájékoztat Gyergyószentmiklós önkormányzata.

Dolgoznak az utak helyreállításán Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 03., hétfő

Hétmillió lejből újul meg a Jakab Antal tér és két központi utca Gyergyószentmiklóson

Jóváhagyták a Jakab Antal tér, a Fürdő utca és a Budai Nagy Antal utca felújításának frissített műszaki és gazdasági mutatóit, valamint költségvetését a gyergyószentmiklósi tanács hétfői ülésén.

Hétmillió lejből újul meg a Jakab Antal tér és két központi utca Gyergyószentmiklóson
2026. augusztus 03., hétfő

Vízszünetre kell számítani Gyergyószentmiklós egy részén

Vízszolgáltatási fennakadásokra kell számítani hétfőn és kedden délelőtt Gyergyószentmiklós Virág negyedének északi részén, miután csatornázási munkálatok közben megsérült egy vízvezeték.

Vízszünetre kell számítani Gyergyószentmiklós egy részén
Hirdetés
2026. augusztus 02., vasárnap

Családias hangulat, telt udvar és sok ismerős – beváltotta a reményeket a Folk & Roll Víkend

Különleges közösségi élménnyel, telt ház közeli estékkel, zenei találkozásokkal zajlott a Folk & Roll Víkend. A háromnapos minifesztivált egyszeri alkalomként tervezték, de sokan kérik máris a folytatást.

Családias hangulat, telt udvar és sok ismerős – beváltotta a reményeket a Folk & Roll Víkend
2026. július 27., hétfő

Megújul a gyergyócsomafalvi „nagy iskola” – aláírták a finanszírozási szerződést

Jelentős energetikai korszerűsítés előtt áll a gyergyócsomafalvi Köllő Miklós Általános Iskola 5–8. osztályos épülete. Aláírták a beruházás finanszírozási szerződését, a kivitelezés pedig egy év múlva indulhat el.

Megújul a gyergyócsomafalvi „nagy iskola” – aláírták a finanszírozási szerződést
2026. július 24., péntek

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula

Visszakerült a toronygomb és a kereszt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyára. A péntek délelőtti esemény nem csupán a felújítás egyik leglátványosabb mozzanata volt, hanem a jelen nemzedékének üzenete is a századok múlva élőknek.

A jövőnek üzen a Szent Miklós-templom tornyában elhelyezett új időkapszula
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Elkerülőút, hídfelújítás és az elmaradhatatlan Monturist

A Vitalissima Kft. működtetheti a tömegközlekedést, módosították a kis elkerülő út nyomvonalát, és újabb kísérletet tesznek a Monturist vezetőváltására. Gyergyószentmiklós önkormányzata emellett előkészíti a Gábor Áron utcai Békény-híd felújítását.

Elkerülőút, hídfelújítás és az elmaradhatatlan Monturist
2026. július 23., csütörtök

Egykor az egész városközpontot fűtötte, most végleg eltűnik a régi kazánház

Bontják a Kárpát és a Köves utcák tömbházai közelében álló régi kazánházat Borszéken. A több mint harminc éve használaton kívül álló épület felszámolásával a városrész rendezését készítik elő.

Egykor az egész városközpontot fűtötte, most végleg eltűnik a régi kazánház
2026. július 22., szerda

Ízek sokszínűsége: jön a borszéki bográcsfesztivál

Más évekhez képest visszafogottabb zenei programmal, de gazdag gasztronómiai kínálattal várja a vendégeket a július 24–26. között következő bográcsfesztivál. A szervezők idén a helyi és térségi ízeket állították a borszéki események középpontjába.

Ízek sokszínűsége: jön a borszéki bográcsfesztivál
Hirdetés