Célba ért a felhívás, közösségi összefogással zajlik a felújítás a Gyulafehérvári Caritas által létrehozandó gyergyószentmiklósi szociális otthon székházában. A Márton Áron utcai több száz éves épületben hamarosan elkezdheti tevékenységét a mozgássérült és halmozottan fogyatékos fiatalok fejlesztését segítő Esély-program, a későbbiekben pedig újabb szociális tevékenységek kapnak itt helyet.
2013. március 21., 17:292013. március 21., 17:29
2013. március 21., 19:032013. március 21., 19:03
„A civil összefogás egyik nagyon szép példája, ahogyan eddig segített bennünket a Gyergyói-medence közössége” – jelentette ki Demeter Zsuzsanna, a Gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élőkért felelős programjának koordinátora csütörtökön, a gyergyószentmiklósi szociális központ székhelyének felújítása kapcsán tartott sajtótájékoztatón. Mint azt ismertette, a Márton Áron utca 22. szám alatti, egyházi tulajdonban lévő ingatlan földszintjét 25 évre bocsátotta a Caritas rendelkezésére a Szent Miklós-plébánia. A hosszú ideig iskolaként szolgáló épület külső javítását és a födém kicserélését az egyház végeztette el, a belseje azonban általános felújítást igényelt.
A munkálatokhoz közel egy éve látott hozzá a Caritas, a költséges beruházás megvalósításához összefogásra szólította fel a gyergyói közösséget. „A felhívásra a teljes gyergyói közösség válaszolt. Plébániai gyűjtéseket, jótékonysági koncerteket, kulturális rendezvényeket, vásárokat szerveztek, ugyanakkor hathatós támogatás érkezett a közbirtokosságok, cégek, magánszemélyek részéről. A Caritas pályázatok révén és támogatók által több tízezer euróval járult hozzá a felújításhoz” – mondta Demeter Zsuzsanna. Mint azt részletezte, a munkálatok nagy része már elkészült; sikerült kiépíteni a fűtés-, vízvezetékrendszert és a villanyhálózatot, kijavították a falakat, folyamatban van a nyílászárók cseréje. A továbbiakban a padlózat kialakítását, a mosdók csempézését és felszerelését, a falfestést kell megoldani.
A másokra való odafigyelés keresztényi kötelesség
„Sok negatív dolog hangzik el a gyergyói emberekről, de ki szeretném emelni a pozitívumokat: van összefogás, jó szándék, adakozókészség, részvét, együttérzés, tenni akarás. Biztos, hogy nem volt kevés a gyergyiak hozzájárulása, amikor ezt az iskolát felépítették, és most, a felújításakor is megmutatkozik az áldozatvállalás. Büszke vagyok Gyergyóra” – fogalmazott a sajtótájékoztatón Portik Hegyi Kelemen főesperes-plébános. Hozzátette, a másokra való odafigyelés keresztényi kötelesség, a Krisztust követő ember különös szeretettel fordul azok felé, akik akár fogyatékosságuk, akár szegénységük miatt nehezebb keresztet hordoznak. Mint mondta, amikor az iskola elköltözött az egyházi ingatlanból, kérdésessé vált, mire fogják használni az impozáns épületet. „A jó Isten vezetett: az igény és a lehetőség találkozott, és elindult a munka” – fogalmazott a főesperes.
Otthonra lel az Esély-program
Az épületben elsőként a már működő Esély-programnak szeretnének helyet biztosítani – az Esély Alapítvány által 2002-ben útjára indított, és 2009-től a Caritas védnöksége alatt működő segítő tevékenység itt találna első igazi otthonára. Jelenleg egy mindössze 26 négyzetméteres, rosszul fűthető teremben zajlik a mozgássérült és halmozottan fogyatékos, több mint ötven Gyergyói-medencei gyermek és fiatal fejlesztése, az új központban megfelelő körülmények mellett lehet majd folytatni a fejlesztésüket elősegítő tevékenységeket.
Pupák Felméri Zsuzsanna, az Esély-program vezetője is háláját fejezte ki a támogatóknak, mint ismertette, a fizikai munkában, építőanyagban és pénzben felajánlott támogatás értéke 55 ezer lejre rúg, ezt növeli az értékben felbecsülhetetlen közmunka. „Köszönjük az eddigi hozzáállást. Ha a vállalkozók fontosnak tartják az általunk folytatott tevékenységet, felszólítjuk, hogy tegyenek még egy erőfeszítést, támogassanak. Vegyék figyelembe, hogy az Esély-program, akárcsak a többi, ami itt kap majd helyet, a közösséget szolgálja” – mondta a programvezető.
Továbbra is számítanak a szeretetre, a jó szándékra
A sajtótájékoztatón elhangzott, egy 50 ezer lej értékű pályázat pozitív elbírálásában is reménykedik a Caritas, ám ez az összeg nem lesz elegendő a munkálatok befejezéséhez. Ennek ellenére Demeter Zsuzsanna bízik abban, hogy már pünkösd után átadhatják rendeltetésének az épület felújított részét. „Minden lejre szükség van ahhoz, hogy be lehessen fejezni a munkálatokat. Az eddigi példaértékű összefogást megtapasztalva tovább bizakodunk. A régi kalákarendszer Gyergyóban nem volt ismeretlen, és lám, nem veszett ki az emberekből a szeretet és a jó szándék” – mondta.
Készülnek a gyergyószentmiklósi Gábor Áron utcai Békény-híd felújítására, addig azonban sürgős beavatkozásra van szükség. A járda egy része megroggyant, a korlát pedig eltört és kidőlt. A balesetveszélyes szakaszon jönnek most javítások.
A dualizmus korának gyergyói országgyűlési képviselőit mutatja be Garda Dezső történész új kötete, amelynek bemutatóját szeptember 23-án, szerdán 18 órától tartják a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti termében.
Zajlik az esővíz-elvezető rendszer kiépítése a Gyilkostó úton, ezzel elkezdődött a Mobilitás 2 városfejlesztési projekt megvalósítása Gyergyószentmiklóson. A nagyobb útfelbontással járó munkálatoknak csak tavasszal kezdenek neki.
Műemlékké nyilvánítaná és eredeti jellegében őrizné meg a Gyergyószárhegy határában lévő, legalább százéves fedeles Maros-hidat a község önkormányzata. A híd mostani állapota miatt azonban már omlásveszélyre figyelmeztető táblát is kihelyeztek.
Több mint ötszáz önkéntes ragadott kesztyűt és szemeteszsákot, hogy megtisztítsa Gyergyószentmiklós közterületeit és környékét. Ez rekord, soha ilyen sokan nem mozdultak meg itt ilyen ügyért. Huszonöt köbméter szeméttől szabadították meg a várost.
Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy 61 éves férfi egy lakástűzben a Gyergyóvárhegy községhez tartozó Kalnács településen, csütörtök este. A férfit kórházba szállították.
Havi 170 lejes bérpótlékra jogosult októbertől a gyergyószentmiklósi polgármesteri hivatal valamennyi alkalmazottja a számítógépek által kibocsátott sugárzás miatt – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, melyen több más kérdésről is szavaztak.
Elindult a Gondosóra program Gyergyószentmiklóson, így az idősek, a krónikus betegek és a fogyatékossággal élők ezentúl egyetlen gombnyomással segítséget kérhetnek. A kisjövedelmű igénylőktől az önkormányzat átvállalja a szolgáltatás havi költségét.
Ismét szemétgyűjtési akciót szerveznek Gyergyószentmiklóson. A Let’s Do It, Romania! országos hulladékgyűjtési mozgalom keretében zajló pénteki akcióra mindazokat várják, akik szeretnének hozzájárulni a város és környéke rendezettebbé tételéhez.
Folytatódik a gyergyószentmiklósi Nyári Ifjúsági Színpad programsorozata: két egymást követő estén, szeptember 19-én és 20-án, a város két temploma válik különleges előadások helyszínévé.
szóljon hozzá!