Raboltak, törtek-zúztak egy ditrói családnál

Raboltak, törtek-zúztak egy ditrói családnál

Fotó: Gergely Imre

Készpénzt, ékszert, szerszámgépeket vittek el ismeretlen tettesek kedden hajnalban a ditrói Szarvas utcában lakó Czikó családtól – „első látásra” ezek hiányát fedezte fel a háziasszony. Az anyagi károk mellékesek amellett, amit a rablás idején át kellett élnie az otthon tartózkodó anyának és kisfiának.

Gergely Imre

2016. június 14., 21:072016. június 14., 21:07

2016. június 14., 21:562016. június 14., 21:56

Gyorsan terjedt a hír kedden délelőtt a faluban: rablás történt a Szarvas utcában. Nem kellett keresgélni a házat, a kapu előtt álló rendőrautók jelezték, hol zajlott a bűncselekmény. Czikóékhoz törtek be, ahol a fiatal asszony négyéves gyermekével volt a házban, férje nem volt otthon, más városban dolgozik. Három óra körül lehetett – mondja az egyik szomszéd, akkor ugattak nagyon a környékbeli kutyák. Látni azonban semmit nem láttak. Meg vannak döbbenve a bűncselekmény miatt, és hálát adnak az égnek, hogy legalább a károsult asszonyt és a gyermeket nem bántották.

Czikó Erika elmondta, éjjel három óra körül arra ébredt, hogy valaki áll az ágya mellett, és erős fényű lámpával világít a szemébe, ami elvakította. A gyermeke is felébredt, azt hitte, az édesapja van ott, de az asszony rájött: ez nem lehet a férje. Az idegen nem szólt, csak csendre intette. Közben hallható volt, hogy a házban, kutakodnak, mindent felforgatnak valakik. Az aki a hálószobába bejött, végig figyelte az asszonyt és gyermekét, nem engedte őket mozdulni sem. A nő szerint az illető molesztálni is próbálta, de aztán – valószínűleg a gyermekre való tekintettel – nem bántotta.

Az elején csendben zajlottak az események, de amikor a nő elmondta, hogy pénzt csak annyit találnak, amennyi a pénztárcájában van, valószínűleg feldühítette a rablókat. Darabokra törték az üvegasztalt, a családfő italgyűjteményét egyenként földhöz vágták, széttörték többek között a CD-lejátszót és a laptopot is. Egy órán át zajlott a rombolás. Czikó Erika elmondta még, hogy valószínűleg pénzt vagy ékszereket kerestek. Az egyik elkövetőnek a kezében valami készüléket is látott, amivel körbevizsgálta a helyiséget. Valamilyen detektor lehetett – véli. A kutatás közben az asszony pénztárcájából a pénzt, bankkártyákat, személyi igazolványát, jogosítványát és minden más iratot is magukkal vittek. Pénz nem volt sok, 250 lej lehetett. Elvittek még egy értékes 18 grammos nyakláncot, de megtalálták a gyermek pénzét is, mintegy 300 lejt. A kár azonban ennél jóval nagyobb a rombolás miatt. A plazmatévét is megpróbálták leszerelni a falról, de mivel nem sikerült nekik, bezúzták a képernyőjét.

A teljes kárt ottjártunkkor még nem tudta felbecsülni a láthatóan sokkos állapotban lévő asszony. Azt még tudta, hogy az udvari műhelyből eltűnt két láncfűrész és valószínűleg egyéb tárgyak is.

Az elkövetők – a károsult szerint – végig úgy viselkedtek, mint akik pontosan tudják, mit kell tenniük ilyenkor, egymás között suttogtak, hogy hangjukat ne ismerhessék fel. Első dolguk az volt, hogy a telefont összetörjék, hogy ne lehessen telefonálni. Távozásukkor bezárták az ajtókat, hogy ne mehessen ki a házból, és a slusszkulcsokat is elvitték. Figyeltek arra, hogy ne láthassa meg az arcukat. Ebből következtet, hogy profik lehettek. Az is jelzi, hogy nem „kezdők” voltak a rablók, hogy az udvaron tartott kaukázusi juhász kutya, most ugatni sem mert, sőt másnap is láthatóan mindenkitől félt.

Amikor csend lett, még egy fél óráig moccanni sem mert – mondta Czikó Erika – félt, hogy nem hagyják életben sem őt, sem a kisfiát. Aztán úgy döntött, segítséget kér. A bezárt ajtón nem tudott kijutni, az ablakon mászott ki. A szomszéd házba kopogott be, azok hívták a rendőrséget. A nyomozók megállapították, hogy a rablók a mező felől jutottak be az udvarra, és abba az irányba is távoztak. A nyomozó kutya hosszan követte a nyomukat, míg elvesztette a szagot. A mezőn még megtaláltak egy hátizsákot benne láncfűrészekhez való olajakkal. A károsult asszony csak reméli, hogy kézre kerülnek az elkövetők, de nem bízik ebben, hiszen tavaly a közelben két másik házba is betörtek, az elkövetőket pedig azóta sem azonosították.

Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője érdeklődésünkre elmondta, hogy éjjel 4 óra 40 perckor hívták a 112-es hívószámot Ditróból, hogy egy házba ismeretlen személyek behatoltak, elvittek készpénzt és egyéb értékeket. A nyomozás nagy erőkkel zajlik, keresik az elkövetőket. A vizsgálat jelenlegi szakaszában nem közölhet további információkat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!