Rímekbe szedett valóság – ajándékba

Rímekbe szedett valóság – ajándékba

Fotó: Pethő Melánia

A humoristaként ismert borzonti György Botond meglepte rajongóit: komoly és érzékeny arcát fedte fel frissen megjelent verseskötetében. Rímekbe foglalt gondolatait az Alfaluban tartott könyvbemutatón ismerhette meg a telt háznyi érdeklődő.

Pethő Melánia

2014. szeptember 18., 20:352014. szeptember 18., 20:35

Ezt adom ajándékba... címmel jelent meg György Botond újabb kötete, amelynek bemutatóját szerdán az alfalvi Sövér Elek Szakközépiskola dísztermében tartották. A könyvbemutatót – akárcsak első kötete esetében – ezúttal is saját születésnapjára időzítette a szerző, és felrúgva a szokásokat, ünnepeltként ő maga ajándékozott: verseivel lepte meg közönségét. Amint a méltatóbeszédekben elhangzott, György Botond „új megnyilvánulása” valóban meglepetésként hatott, az eddig humoristaként ismert és Erdély-szerte elismert fiatal egy másik, egy „igazibb” arcát mutatta meg.

A Sövér Elek Szakközépiskola volt diákját és új kötetét Kis Arnold tanár, Gál János iskolaigazgató, Gál Szabolcs polgármester és Szecsete Zoltán orotvai plébános méltatta. Egybecsengett véleményük arról, hogy az ifjú poéta az életből meríti témáit, a klasszikus értelemben vett fennkölttől teljesen más hangvételben, ám mély mondanivalóval. Versei gondolkodásra sarkallják az olvasót, témáit úgy választja, hogy bárki magáénak érezheti azokat.

„A humorfesztiválon elért eredményességemet sikerült kamatoztatnom, humorista lettem. Megfigyeltem, hogy a humoristák közül sokan írnak könyvet, eldöntöttem, nekem is ezt kell tennem. Így született meg a fiktív regényem. Minden példánya elkelt, de nem azért, mert annyira jó, hanem a nevem miatt, ami korábban már sokak számára ismert volt. Mondták, nem minden szerzőnek az első könyve lesz sikeres, ezért írtam meg én is a következőt” – csillogtatta meg humorát György Botond, válaszolva a verseskötet megszületése kapcsán hozzá intézett kérdésre. Komolyra váltva kifejtette, fontos számára, ha meg tudja nevettetni az embereket, de legalább ennyire fontos az is, ha mély érzelmeket vált ki belőlük – ezt a verseivel próbálja elérni. „Úgy tűnik, sikerül. Láttam, ahogyan jó páran elérzékenyültek, sírtak” – nyugtázta a felolvasás során észlelteket.

György Botond 1994-ben született Borzonton. Tanulmányait a szülőfalujában lévő iskolában kezdte, az alfalvi Sövér Elek Szakközépiskolába folytatta, idén érettségizett. 2011-ben az Erdélyi Humorfesztivál, egy évvel később a Médiabefutó győztese lett. Humoristaként számos fellépést tud maga mögött. 2013-ban jelent meg első könyve, a ViÁjPi című fiktív ifjúsági regény.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!