Sok a panasz a VSK Gyergyó vezetője ellen

Sok a panasz a VSK Gyergyó vezetője ellen

Nem múlik el visszhang nélkül az a „vallomáslevél”, amit Siklódi Piroskának, a jégpályát és a labdarúgópályát működtető VSK Gyergyó vezetőjének címzett az írója, Antal Elemér. Az írás több igen sarkalatos megfogalmazást is tartalmazott.

Gergely Imre

2016. február 09., 16:572016. február 09., 16:57

Kiderült, nem csak Antal Elemér van felháborodva. Hokis gyermekek szülei, edzők, Progym-vezetők és játékosok is megkerestek, hogy kifejtsék véleményüket Siklódi Piroska tevékenységével kapcsolatosan. Emellett a focipályához és a labdarúgáshoz való viszonyulásról is beszéltek a Jövő SK vezetői.

A korrekt tájékoztatáshoz a másik fél, Siklódi Piroska álláspontja, válaszai is szükségesek lennének. A VSK vezetésével elégedetlen személyek által elmondottak alapján több mint húsz kérdést fogalmaztunk meg és küldtünk el Siklódi Piroskának a VSK Facebook-oldalán megtalálható e-mail címre. Egyelőre nem érkezett válasz. Siklódi Piroska viszont elküldte a tőlünk kapott kérdéseket egy internetes oldalnak, hogy az közölje le azokat. A kérdések tehát válaszok nélkül megjelennek az interneten, éppen a kérdezett fél jóvoltából.

Összefoglalva a lényeg

Választ vártunk arra az állításra, hogy a nyáron azért késett egy hónapot a pálya beüzemelése, mert súlyos meghibásodás történt amiatt, hogy az indításkor az új hűtésrendszert egyedüliként ismerő Zöld Albert útmutatásait nem hallgatták meg. Arra is rákérdeztünk, hogy az új hűtésrendszer működtetéséhez mennyire értenek a pályán dolgozók, és ha értenek hozzá, miért volt szükség arra, hogy szeptemberben Bukarestből utazzon egy mérnök Gyergyószentmiklósra, hogy kicseréljen egy biztosítékot.

Több kérdés fogalmazódott meg a pálya hangosításával kapcsolatosan is. Az egyik, hogy igaz-e, egy 15 éves fiatalra bízták szabadkorcsolyázásokon a zene szolgáltatását, mert a pálya illetékes munkatársai nem értek rá, így a hozzáértés hiánya miatt tönkre mentek a hangszórók. Többen állítják, hogy van olyan rolbás, aki ittasan ül fel a gépre, és emiatt előfordul, hogy gyenge a jégminőség. Erre is választ, magyarázatot vártunk.

Miért nem ég a lámpa?

A világításrendszer működtetésével kapcsolatban is súlyos kijelentések fogalmazódtak meg. Eszerint a Románia-kupa előtt már hetekkel tudták a pályán dolgozók, hogy forrósodik a kapcsolótábla, mégsem orvosolták időben a problémát, ami aztán a lámpák felrobbanásához vezetett. Húsz lámpa azóta sem világít. Választ vártunk arra a kérdésre, hogy mit tett a pálya vezetője az elmúlt hónapban annak érdekében, hogy ezek a lámpák is működjenek. Fontos lenne azért is, mert a Románia-kupa megismételt döntőjének helyszíne ismét Gyergyószentmiklós lehetne, ha a világítás szempontjából is alkalmas lenne a rendezésre a csarnok.

A világítás kérdése sok hokis szülőt is dühít. Több korosztály edzéseire csak a világítás legkisebb szintjét gyújtják fel, sötétebb van, mint a régi rendszer idejében, pedig a szurkolói összefogás, az adománygyűjtés fő célja az volt, hogy a hokis gyermekek edzései megfelelő fényviszonyok között történjenek.

Korcsolya-panaszok

Sok a panasz a szabadkorcsolyázásokat illetően is. A jégkorongozó gyermekeknek fizetnie kell a belépésért, pedig amióta a pálya létezik, ők mindig ingyenesen járhattak szabadkorcsolyázásra. Attól is belépőjegy-vásárlást követelnek, aki csak az öltözőbe szeretne bemenni, hogy kihozzon onnan egy pár korcsolyát. Panasz továbbá, hogy a jégpálya több öltözőjében, ahol nemrégiben épült ki fűtésrendszer, a gyermekek hetek óta jéghidegben, fűtés nélküli helyiségekben öltözködnek. Hasonló a Jövő SK vezetőinek egyik panasza is. Felháborítónak találják, hogy a labdarúgópálya öltözőiben éppen annyi fűtés van, hogy el ne fagyjanak a vezetékek, a focis gyermekek hidegben kell öltözzenek.

Kommunikációs gondok

Választ vártunk arra a kérdésre is, hogy miért kellett a hokis gyermekek szülei – vagy akár a Progym vezetői – számos alkalommal is a városvezetéshez forduljanak, hogy olyan dolgokat elérjenek, amelyek egyedüli akadálya a pálya igazgatójának ellenkezése volt?

Mind a jégkorongban, mind a labdarúgásban érdekelt sportvezetők felróják Siklódi Piroskának, hogy amióta tisztségbe került, egyetlen alkalommal sem történt olyan megbeszélés a jégpálya és focipálya használói, illetve a VSK vezetése között, ahol az együttműködés részleteit átbeszélhették volna, ahol az új vezetés rálátást kapott volna, hogy korábban hogyan működtek a dolgok, és miként lehetne jobbá tenni a tevékenységet. Ugyanakkor a Progym, a sportiskola vagy a Jövő SK sem kaphatott képet arról, hogy a VSK-nak milyen tervei, elképzelései vannak.

A kérdések alapját adó eseményeket, történéseket András Emil, Antal Elemér, Bereczky Szilárd, Kosza Ernő, Szilveszter Károly, Sándor Rómeó hokis szülők, Farkas Csaba edző, Molnár Szabolcs edző-játékos, Sándor Székely Ottó Progym-ügyvezető, valamint a Jövő SK vezetősége ismertették.

Nem lesz válasz
Hétfőn este telefonon hívta szerkesztőségünket Siklódi Piroska jogi képviselője, aki leszögezte, a feltett kérdésekre egyáltalán nem fogunk választ kapni. Ezzel szemben a VSK-ügyvezető a legrövidebb időn belül saját írásában fogja ismertetni álláspontját. Amint ez megtörténik, a témára visszatérünk.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!