„Ez a gép arra való, hogy lássuk magunkat benne” – határozta meg a számítógép funkcióját a gyergyószentmiklósi roma iskola egyik kisdiákja. Csütörtöktől az egriek jóvoltából két számítógépen gyakorolhatnak a téglagyári tanodába járók.
2012. május 17., 15:232012. május 17., 15:23
2012. május 17., 16:042012. május 17., 16:04
Összesen hat darab, teljes felszereltségű, használt számítógép érkezett Egerből adományként. Négy darab a Gyergyószentmiklósi Polgármesteri Hivatal alkalmazottjait segíti munkájukban, kettőt pedig a téglagyári roma iskolába szállítottak.
Kari Attila roma ügyekkel megbízott tanfelügyelő, helyi tanácsos elmondta: a százdiákos roma iskolában mostanig nem volt hasonló készülék, annak ellenére, hogy a tanrendben már az elemi osztályosoknál is tantárgyként szerepel az informatika. A baráti kapcsolatból származó adomány révén ezt az űrt tudják pótolni.
Csütörtökön átadták a készülékeket, melyek biztonságát az iskolagondnok is garantálta. Egyébként Tamás Kálmán ettől a tanévtől felügyeli a tanoda rendjét, azóta csökkentek a rongálások, a folyosókon virágok, rajzok vannak, s tervezik a kerítés visszaállítását is.
Azon döntésről, hogy a segélyként kapott gépekből kettő a romáknál kössön ki, Mezei János polgármester elmondta: a szándék az, hogy a roma gyerekek is tanuljanak, példát lássanak. Tudatosuljon bennük, hogy ha felnőnek, dolgozniuk kell, amiért bért fognak kapni, és ebből kell megélniük. A számítógép-használat egy tapasztalat, egy lehetőség, hogy megérezzék, hogyan lehet jobban boldogulni, mint szüleik. Ígérte, a közeljövőben nyomtatót is szerez, hogy a gyerekek, ha már megismerkedtek a gépkezelés alapjaival, kezükbe vehessék saját munkájuk eredményét, legyen az egy szöveg vagy számítógépen készített rajz. Egyelőre nem szándékoznak viszont internetet köttetni a roma iskolába.
A Brassói Ítélőtábla helyt adott a Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke által benyújtott fellebbezésnek, és jogerős döntéssel megszüntette az ellene korábban elrendelt hatósági felügyeletet.
Salamási verekedéshez riasztották a maroshévízi rendőrséget június 6-án.
Szombat éjjel kigyulladt a gyergyótölgyesi pszichiátria. A tűzesetnek nincsenek sérültjei.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
A hétvégén újra benépesül a Tarisznyás Márton Múzeum udvara: játék, színház és könnyed nyári hangulat várja az érdeklődőket. A szervezők törekvése, hogy minden korosztály találjon magának valami érdekeset.
128 engedély nélküli építmény volt a Virág lakónegyed déli részén. Ebből 93-at bontottak le önként a tulajdonosaik május végéig a városháza kérésének eleget téve. A többieket is fel kell számolni, hogy a negyed teljes felújítása megtörténhessen.
Énekkel csatlakoztak a Nemzeti Összetartozás Napjához a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola diákjai: 402 alsó tagozatos tanuló adta elő az Otthon vagyunk című dalt a Szent István-templomban.
Osztják a fűtés- és energiatámogatásokat Gyergyószentmiklóson: június 2. és 4. között vehetik át a jogosultak a fűtéstámogatást, közismert nevén a „fapénzt”, valamint az energia-kiegészítő juttatást, az úgynevezett „butéliapénzt”.
Folytatódik Gyergyószentmiklós külterületeinek általános kataszteri felmérése: június 2. és 5. között több dűlőben és az ipari zóna belterületein végeznek helyszíni méréseket.
Kötelező megszorítások és fejlesztések egyszerre határozzák meg Gyergyóremete, Gyergyóalfalu és Gyergyócsomafalva idei költségvetését. A beruházások folytatódnak, de a működtetés egyre nehezebb.
szóljon hozzá!