Szárhegyi káposzta: aprópénzért nem eladó

Szárhegyi káposzta: aprópénzért nem eladó

Fotó: Balázs Katalin

A kolozsvári Sapientia egyetemen tartott előadást a szárhegyi káposztatermelő, Lukács Géza. Az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztálya hívta meg konferenciájára. A szárhegyi káposzta levédése és annak szerepe a helyi közösség életében címmel tartott előadást.

Balázs Katalin

2015. november 27., 15:302015. november 27., 15:30

„Meghívtak, s én jeleztem, ne számítsanak tőlem magasröptű beszédre. Nekem csak érettségim van, a tudást magam gyűjtöttem innen-onnan, főként tapasztalatból. De ebből élek” – idézte fel Lukács Géza, aki a Szárhegyi káposzta márkanév megszerzését és minőségi tanúsítvány kibocsátásának útját kijárta. A november 21-ei konferencián többek között az erdélyi zöldségnemesítésről, a nyolcvan éves csombordi szőlészeti iskoláról, az erdélyi fás legelők szociális értékeiről hallhattunk, s még sok más téma között a káposzta is szerepelt.

„Úgy gondolom, tetszhetett az előadásom, mert a taps a végén az rendes taps volt, és egyszerre hat kéz volt a levegőben, hozzászóltak, kérdeztek. Még a szünetben is pezsgés volt a káposzta körül” – mondja Lukács. Érdekes beszélgetésem volt egy vetőmag forgalmazó cég tulajdonosával. „Nem tudta megérteni, hogy mi nem akarjuk eladni a szárhegyi káposztamagot. Kérte, vizsgáltassuk be a magot, forgalmazzuk. Mondtam nem, mert nincs arra garancia, hogy más területen ugyanilyen minőségű káposzta lesz. És két lejért mi nem tesszük kockára a szárhegyi káposzta hírnevét. Azt is megkérdezte, mi a garancia arra, hogy a bevizsgálatlan magból nevelt káposzta nem ártalmas a fogyasztókra. „Azt válaszoltam neki, ha háromszáz évig nem volt ártalmas senki egészségére, reméljük, ez nem változik a háromszázegyedik évben sem.”

Javaslatok is szép számban hangzottak el. Ezek egyike a feldolgozásra vonatkozott, hogy jó lenne, félkész termékeket, savanyított káposztát forgalmazni. Ennek egy akadálya van a káposztatermelő szerint: „kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy az uniós elvárásokat teljesíteni tudjuk. Az már élelmiszer-előállítás lenne, aminek komoly higiéniai előírásai vannak, mint  például a tejfeldolgozás követelményrendszere.”

Javasolták a genetikai állomány vizsgáltatását, hátha található egy jellegzetes marker köztük, ugyanakkor a fajtaszelekcióra való odafigyelést is hangsúlyozták az előadótársak. Nagyra értékelték, hogy sikerült kijárni a levédés útját önerőből, hisz hasonló próbálkozások vannak a hóstátiak, kibédiek, aranyosgyéresiek részéről is, eddig viszont még nem jártak sikerrel termékeik levédésében.

Szó volt arról is, hogy van lehetőség felvenni a versenyt káposztatermesztésben a hollandokkal. Elismeréssel fogadta a közönség Lukács Géza székely-módszerét, hogy nem kell sok idő alatt megtérülő beruházásokra áhítozni, lehet készíteni egy régi porszívóból pár plexid lemezből pneumatikus vetőgépet. Arra is felkapták a fejüket, hogy Szárhegyen már van olyan palántázógép, amelyik meg is locsolja a palántát, sőt működés közben fel is tölti magát vízzel. Lehet, hogy tonnában a szárhegyi alulmarad a hollandihoz képest, viszont minőségben verhetetlen lehet.

Volt felszólaló, aki a minőségi tanúsítványt díjazta, megemlítve, Kolozsváron is árultak „szárhegyi káposztát”, az eladók viszont magyarul egy szót sem tudtak. Jó, ha számon kérhető az árustól, tényleg azt kapja-e a vásárló a pénzéért, ami a termék megnevezéseként szerepel. Mert ha szárhegyi képében más káposztát adnak neki, akkor akár újságpapírral is fizethetne érte.

A szárhegyi gazda gazdagabban tért haza. További támogatásra kapott ígéretet az agrárszakemberektől, azt is jelezték, egy, a zöldségről tartandó előadásra is meg szeretnék hívni, hisz még sok minden érdekli a szárhegyi káposztáról.

Elégedett a gazdálkodó, és nem csak a konferencia sikere miatt. Szárhegyen is számos élményt szerzett idén ősszel. Egyre nagyobb a szárhegyi káposzta hírneve, egyre nő a vásárlók köre. Élmény volt az is, hogy akár az elmúlt években idén is többen voltak, akik a káposztarakás mellé álltak, kést vettek kezükbe, és az elvitelre szánt termést maguk tisztították meg. Aztán olyan is volt, aki „ottragadt” a káposztapucolós hangulatban kalákázni másoknak is. Van, aki már saját késsel érkezik, azt tartja, finomabb lesz a töltött káposzta, ha ő tisztogatja a fejeket.

Az idei termés fele lett a tavalyinak, így volt, akinek már nem jutott. De a következtetésük jólesett Lukács Gézának: nem kiábrándultak, belátták, jövőre korábban kell káposztáért Szárhegyre indulni. Az aszályos nyár a gyökérzöldségek fejlődését is visszafogta, csak reménykedni lehetett, hogy kitart a jó idő, novemberig földben maradhat a zeller, petrezselyem, hogy az eladható méretre fejlődjön. Megérte vállalni a rizikót, és november 19-ére sikerült betakarítani mindent a földekről. A gazda felesége ennek örömére font kukoricacsuhéból „babérkoszorút” az utolsó szállítmányt fuvarozó autóra, és jöttek szomszédok is kicsit kalákázni, hogy az udvarról fedél alá kerüljön a téli eleség.

Jó úton jár Szárhegy hírneve, s ezt a helybéliek is érzékelik. A Cárinában, ahol a szárhegyi káposzta terem lassan lemondanak a krumpli és egyéb zöldség termesztéséről, hiszen ha van vevő, megéri káposztázni. Lukács Géza célja, hogy mindenki belássa, nagy érték a márkás termék, fel kell hagyni a karalábémag-fogással, hogy ne kereszteződjön, ne korcsosodjon a káposzta. Akiknek viszont muszáj megálljt parancsolni, azok a hamisítók. A legfontosabb, hogy a vásárló tényleg szárhegyi káposztát kapjon a pénzéért, hogy jövőre is vásároljon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!