Újabb ásatások zajlottak az alfalvi templomban

Újabb ásatások zajlottak az alfalvi templomban

Fotó: Balázs Katalin

Még várni kell, míg szilárd bizonyíték lesz az alfalvi templom 800 éves múltjára. Tény, hogy a jelenlegi előtt már állt itt istenháza, és lehet, annak is volt egy őse – erre engednek következtetni a kedden lezárt ásatások. A föld mélyéből újabb emberi csontok kerültek elő, ezek lehetnek majd beszédesek, ha megtörténik koruk meghatározása.

Balázs Katalin

2015. március 25., 16:382015. március 25., 16:38

A szelvények visszatemetésén dolgozott a napokban a Tarisznyás Márton Múzeum munkatársa és segítői. Összesen hárman vettek részt a kutatásban, Demjén Andrea régészt segítette a kolozsvári régészeti kutatóintézet munkatársa és egy alfalvi személy. Egyelőre eddig tartott a feltáró munka, bár lenne, amit tovább is kutatni az alfalvi római katolikus templomban.

„A kutatás 2010-ben kezdődött, amikor a toronyban a kőkeretes kapu alatti részt tártuk fel. Annak a lényege az volt, hogy megtudjuk, a késő román kori kapukeret eredeti helyén van-e” – ismertette a régmúltra rávilágító közelmúltbeli eseményeket Demjén Andrea. „Az a tény, hogy a küszöbkövek több darabból voltak, a kapuillesztések csorbultak, rávilágított, hogy a kapu másodlagosan került erre a helyre. Szintén ennek az ásatásnak az eredménye volt, hogy innen csontmintákat küldhettünk ki a debreceni Atommagkutató Intézetbe, ahol megállapították, hogy 1458-68 közt temették el az illető személyt. Ez arra enged következtetni, hogy a tornyot a 15. század végén, a 16. század elején építették, és biztos, hogy a toronyhoz egy templom is tartozott.”

A szakember elmondta, 2010-ben nem volt lehetőségük a templom belsejében is ásni, így öt év elteltével láthattak újra munkához. A fő kérdés most az volt, hogy milyen a falak statikája, milyen mélyen van az alapozás, ugyanakkor remélték, hogy megtalálják, hol volt a jelenlegi templom középkori elődje, közelebb kerülnek azon feltevés igazolásához is, hogy volt-e itt templom 800 éve.

Az elmúlt másfél hónapban az alfalvi plébánia megrendelésére zajlott kutatások eredményeit elég jónak minősíti a régész. „Megtaláltuk egy középkori templom maradványait, feltártuk a templomhajó déli, illetve északi falát, így megállapítottuk, hogy a templom hét méter széles volt. Fény derült arra is, hogy a járószint lennebb volt, valószínű lépcsővel ellátva, így a toronyból szó szerint beléptek a templomba. Mindkét kutatószelvényünkben kerültek elő sírok a középkori falak alatt, ami azt jelentheti, hogy volt ennél egy korábbi templom is, ami köré egykor temetkeztek, és amely valahol a mostani templom belsejében rejtőzik. Reményeink szerint a kutatásnak lesz még folytatása.”

Hogy miért nem folytatják most a munkát? A szakember szerint ez jóval bonyolultabb, mint ahogy a laikus elképzelné. „Mi azt ki tudtuk nagyjából számolni, hogy hol vannak a hajó falai, viszont azt nehéz kideríteni, hogy milyen hosszú a szentély, mekkora lehetett a teljes templom. A jövőben arra lesz szükség, hogy georadaros kutatással beszkenneljék a teljes templombelsőt, és ennek nyomán kezdjünk újabb feltárásokat.

Egyelőre tehát nem ásnak tovább, de újabb csontmintákat készítettek elő, hogy Debrecenben elemeztessék. Ezek adhatnak választ arra, hogy van-e reális alapja a nyolcszáz éves templom-történetnek. Eredményt év végére várnak nagy kíváncsisággal a szakemberek és alfalviak egyaránt.

Az elmúlt években a Both-várától, illetve a szentmiklósi Szent Miklós-templomban talált csontokból is küldtek csontokat elemzésre. Ezek segítségével sikerült keltezni a Both-várát: 1260-1290 között épült a vár, és ugyancsak 1260-ban volt az a temetkezés, melyre a templomnál talált csontokból derült fény. Ez jó hetven évvel korábbra helyezi Gyergyószentmiklós település létét, mint amiről korábban a pápai tizedjegyzékből tudtunk.
Az alfalvi templom esetén 2010-ben összesen tizennégy sírt tártak fel, ebből vittek csontmintát Debrecenbe. A vizsgálatok nem olcsók, így Hargita Megye Tanácsa és az Atommagkutató Intézet támogatására is szükség volt. A mostani csontokról annyit tudnak a szakemberek, hogy valószínű, a templomfalak előttről valók, és egy másik, korábbi templomhoz tartoznak. Remélik, koruk megállapításával a múltban messzebb menő következtetéseket tudnak levonni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. január 25., szerda

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson

Nem volt döntőképes a gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő-testület, így harmadszorra is napirendre kell tűzniük a hitelfelvétel ügyét. Ismét elhangzott: ha nem kap kölcsönt a város, beruházásokat kell leállítani.

Nem sikerült dönteni, tovább csúszik a hitelfelvétel ügye Gyergyószentmiklóson
2023. január 17., kedd

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson

A Petőfi emlékévhez is kötődve a Föltámadott a tenger történelmi játékfilmet láthatja a gyergyószentmiklósi közönség csütörtökön. Ezzel ünneplik egyben a Magyar Kultúra Napját is.

Filmvetítéssel ünneplik a Magyar Kultúra Napját Gyergyószentmiklóson
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

Földmunkákat végeztet a Monturist kft. a Gyilkos-tó közvetlen közelében, a munkagépek a parti sétányon dolgoznak. A cégvezető szerint erre minden hatósági engedélyük megvan. A városi főépítész szerint ez nem így van, a munkálatokat le kell állítani.

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón
2023. január 11., szerda

Vitatott munkálatok zajlanak Gyilkostón

2023. január 10., kedd

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt

Még pénteken távozott ismeretlen helyre az otthonából a gyergyóalfalvi Király Katalin. Azóta folyamatosan zajlik a keresése, de egyelőre eredménytelenül.

Továbbra is keresik az eltűnt gyergyóalfalvi nőt
2023. január 09., hétfő

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen

Az év végén írták alá a finanszírozási szerződést, idén kell megvalósuljon az a beruházás, amely révén kevesebb áramfogyasztás mellett több fény világítja majd meg éjszakánként Gyergyószárhegy és a hozzá tartozó Güdüc utcáit.

Teljesen modernizálják a közvilágítást, utat aszfaltoznak, középületeket újítanak fel Gyergyószárhegyen
2023. január 06., péntek

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök

Kiskorú tört be pénzt és egyéb anyagi javakat keresve egy ipari létesítménybe Gyergyószentmiklóson, azonban a rendőrség rövid időn belül azonosította a tettest csütörtökön – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fiatalkorú betörőt azonosítottak a rendőrök
2023. január 06., péntek

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt

Két autó ütközött össze egy szabálytalanul történő előzés miatt Gyergyóditrónál csütörtökön délben, mindkét sofőrt a gyergyószentmiklósi kórházba szállították orvosi ellátásra – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Két személy sérült meg szabálytalan előzés miatt
2023. január 04., szerda

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?

Két hónapja vált jogerőssé az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) bírósági bejegyzése, és azóta folyamatosan zajlik az új párt felépítése. Ha ezzel meglesznek, jöhet a felkészülés a jövő évi helyhatósági választásokra. A jelöltállításra is van már tervük.

Épül az EMSZ, így felmerült a nagy kérdés: lesz-e önálló jelöltjük a 2024-es választásokon?
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

Az előző évek gyakorlatával ellentétben idén nem lesz lehetőség napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében igényelni május 15-e után az egységes mezőgazdasági támogatásokat. Ez újabb ok lehet arra, hogy ne halogassák a kérelmek leadását az érintettek.

Egy határidő van, és az május közepe
Egy határidő van, és az május közepe
2017. március 11., szombat

Egy határidő van, és az május közepe

2017. március 10., péntek

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni

Hargita megyében csak a Madarasi Hargita pályáin lehet sízni, annak ellenére, hogy a megye magasabban fekvő vidékein ismét havazni kezdett – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Hargita megye: már csak a Madarasin lehet sízni
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!