Dr. Szőcs Levente néprajzkutató koncepciója alapján, Sándor Lehel és Kémenes Kinga konzervátorok kétkezi munkája révén, valamint a többi kolléga segítségével, az igazgató pártfogásával jött létre a kiállítás. Külsősök is megtámogatták az ötletet, így még friss darabok is kerültek a gyűjteményhez.

Mindennek célja és oka volt a múltban – erre is felhívja a figyelmet minden darab. A mesterek hajdan nem a szépséget tartották elsőrendűnek, hanem a funkciót, s ha már minden nap kézbe kellett venni az eszközt, meg is cifrázták, hogy a szemnek is tetsszen. A konyhai ruhákban, az átalvetőkben vagy sajtzsákban sem a szépség kedvéért van beleszőve egy kis piros szalag, és nem ez volt a célja a sajtár fülére bogozva sem. Az egykori ember hitte: van hatalma, hogy a mindennemű rosszat távol tartsa.

Óriásfényképek visznek vissza a múltba, melyek – akár az egykori szerszámok – többszörös célt szolgálnak, hiszen a térelosztó szerepét is betöltik. Így jutunk be az esztenáról a főpásztor vagy bács lakhelyére, és a tejfeldolgozáshoz szükséges eszközök, edények mellett megjelennek a mindennapi élet eszközei: a kokojzaszedő, a kászú és borító, de a gyógynövények vagy szárítás céljával felfűzött hiripszeletek is.

Érdemes feltenni a kérdést az idegenvezetőnek, mi is az a farkalló, kit segít a talabor? Zsindely vagy dránica, és mi is köztük a különbség? Vagy mit keres a falábú inas egy asztalosműhelyben? Ki nem tudja, kérdezze meg, mit jelent a „szőr mentire” elnevezés, amikor épp a gyalupadnál járnak. A kerekesnél kész kincs fogad, itt tudjuk meg, mit is fed a cirkalom-fogalom, mert nem mindegy, milyen ívet kap a kerékfal. A kádárok körében is friss tudást szerzünk. Bizony, nem dicséret, ha egy fehérnépre azt mondják, nagy az ontorája, mert az nem a nagylelkűség szinonimája. A famegmunkálás mesterművét is láthatjuk egy tárlóban. Készítője csomafalvi, és 1933 óta érdemes csodájára járni, hisz még a tokja sem hétköznapi.

Nagyobb tér következik, melyet a kovács fog össze. Ő más mesterember, mint a cipész, akinek mindig vásott a lábbelije. Neki, a szerszámkészítőnek van a legtöbb szerszáma, a hozzáértők szerint ez akár kétszázféle is lehet. És van fújtatója, amely nagy segítség abban, hogy keze alatt a vas mint vaj formálódjon. Ő az, aki patkót készít az állatok lábára, és ha az igavonó kiöregszik, bőre-szőre sem vész kárba. Hallottak már kefekötőről? Itt láthatják szerszámait. De ugyanitt lehet kalapot emelni a kalapos mesterség előtt, betekinteni egy mészároshoz, és csodálkozni hosszasan azon, ha nincs villany, kinek jut eszébe hűtőszekrényt kitalálni? Bár az is nagy kérdés, miért kell ennyit magyarázni cirkalmas mondatokkal azt, mi látásra érdemes, tudásfejlesztéshez öregnek-fiatalnak melegen ajánlott.