
Fotó: Bencze Melinda
Többen is állították, vasárnap még a helyén volt, ám hétfőre eltűnt a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban található székely zászló. Időközben kiderült, csupán a szél fújta el a lobogót, a helyi rendőrség munkatársai sértetlenül meg is találták.
2014. május 27., 14:272014. május 27., 14:27
2014. május 27., 16:332014. május 27., 16:33
Nem lobog már a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a Magyar Polgári Párt által kihelyezett székely zászló, amely kötelező eltávolításáról még májusban döntött a brassói táblabíróság – terjedt futótűzként a hír kedden reggel. Időközben kiderült, hogy csak a szél fújta el, visszaadták Kulcsár Terza Józsefnek, az MPP háromszéki elnökének, aki arról tájékoztatta portálunkat, hogy kedd délután visszahelyezik a zászlórúdra.
A háromszéki MPP elnök elmondta, hétfő reggel vette észre, hogy hiányzik a lobogó, amikor gyermekeit iskolába vitte. Az elnök több ismerősével és Kovászna megyei politikai vezetőkkel is beszélt, akik vasárnap még a helyén látták a zászlót, ám senki nem tudott választ adni arra, hová tűnhetett. Kulcsár arra gyanakodott, hogy ellopták a lobogót, így kedden feljelentést akart tenni, ám a sepsiszentgyörgyi rendőrségen közölték vele, az említett szimbólumot csak elfújhatta a szél, és jegyzőkönyv készítését követően vissza is adták neki.
Hadnagy István, a helyi rendőrség vezetőjének távolléte miatt az őt helyettesítő Cristian Apostol elmondta, az Erzsébet parkban egy pattogatott kukoricát áruló férfi vasárnap délután jelezte, hogy a zászló a földön hever. Ezt követően az ügyet átirányították a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrséghez, akik kiszálltak a helyszínre, majd sértetlen állapotban bevitték a lobogót székhelyükre.
Kulcsár Terza József ennek ellenére nem találja véletlennek az esetet. Elmondása alapján többször is előfordult már, hogy amikor nagyobb eseményre került sor, valamilyen ok folytán eltűnik egy székely zászló. „A Székelyek Nagy Menetelését megelőzően a Székely Nemzeti Tanács székházának homlokzatáról tűnt el a lobogó, most pedig az EP-választásokat követően. Ebben az esetben lehet, hogy a szél a felelős, de előfordulhat, hogy valaki leakasztotta a zászlót” – magyarázta Kulcsár.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.
Kilőttek egy medvét Sepsiszentgyörgyön a Farm utcában vasárnap este, egy másik kószáló nagyvadnak pedig csapdát helyeztek ki az Oltmező utcában.
szóljon hozzá!