Bemutatták Székelyföld első városi mobilalkalmazását

Bemutatták Székelyföld első városi mobilalkalmazását

Letölthetővé vált a Mozgópont nevet viselő, Székelyföldön egyedülállónak számító városi alkalmazás okostelefonokra, amely Sepsiszentgyörgy fontos információit, az intézmények elérhetőségeit, illetve folyamatosan frissülő programajánlót is tartalmaz.

Bencze Melinda

2014. október 02., 16:552014. október 02., 16:55

2014. október 02., 18:102014. október 02., 18:10

Jelenleg még csupán a béta verzió használható, ugyanakkor éles teszt-fázisban van, de ingyenesen letölthetővé vált a Google Play Áruházból a Mozgópont nevű mobilalkalmazás, amely 4.0-ás Android operációs rendszerrel rendelkező okostelefonokon használható. Az ifjúsági-civil kezdeményezésként indult program, valamint annak megvalósítási ötlete az Erdélyi Magyar Ifjak sepsiszentgyörgyi szervezetének tagjaitól származik. Mihály István, a szervezet vezetője a szerda esti bemutatón elmondta, hogy a program az EMI által öt éve minden ősszel kiadott Sepsi Gólyafüzet ötletének továbbgondolásaként született meg.

Mint magyarázta, azért találták szükségesnek egy elektronikus változat elkészítését, ugyanis ennek köszönhetően az információk esetleges változásakor az alkalmazás adatbázisában is megoldható a korrigálás, míg az évente megjelenő Gólyafüzet esetében erre nem volt lehetőség. A szervezet vezetője úgy fogalmazott, a hétköznapokban a papírnyomtatványokat most már lassan felváltja az elektronikus formátum, így ehhez a trendhez igazodva született meg az alkalmazás. Hozzáfűzte, a Mozgópont egy folyamatosan frissülő programajánlót is tartalmaz, amelyről Mihály István kifejtette, ennek köszönhetően a városlakók együtt élhetnek a várossal, és semmiről nem maradhatnak le.

Az applikáció forráskódja Zsurzsa László András szellemi terméke, míg az arculat Joó Árpád grafikus munkája. Mind a programozó, mind pedig a grafikus sepsiszentgyörgyi fiatalok, annak ellenére, hogy egyikük Németországban, másikuk Nagyvárodon tanul tovább mesterképzésen. Mihály István kihangsúlyozta, ezen döntésükkel a helyi fiatalságot akarták támogatni, valamint megadni számukra a lehetőséget a fejlődésre, továbbá a közösségi szerepvállalásra. Az alkalmazás által használt adatbázis információkkal való feltöltése a szervezet közel húsz tagjának eredményét tükrözi, akiknek több hónapos munkája révén a megyeszékhely különböző intézményeinek, illetve vállalkozásainak elérhetőségeit, székházait sikerült összesíteni az applikációba. Így például a szórakozási, a sportolási lehetőségek, továbbá a buszjáratok, taxi társaságok telefonszámai, valamint a különböző állami intézmények elérhetőségei is helyet kaptak a Mozgópont almenüi alatt.

A jelenlegi beta verzió egyelőre tesztelés alatt áll, így az EMI tagjai kérik minden felhasználó segítségét a további fejlesztésbe, valamint jobbá tételében. „A megjelenést követő első pár hét éles tesztfázis, így az alkalmazás használatával mindenki tesztelőjévé is válik. A Mozgópont applikáció fejlődéséből bárki kiveheti a részét. Ennek köszönhetően pedig olyan lesz, amilyennek a városlakók látni szeretnék” – fűzte hozzá Mihály István, aki felkér mindenkit, amennyiben visszajelzéseik vannak az esetlegesen észlelt hibákról vagy éppen a javaslataikat, ötleteiket szeretnék megosztani a szervezet tagjaival, azt az emihirek@yahoo.com email címen tehetik meg.

Az alkalmazás elkészülésének költségeihez a támogatókat a tavasszal első alkalommal szervezett Civil Liciten találta a szervezet. Furus Levente, az eseményt szervező Háromszéki Közösségi Alapítvány programvezetője elmondta: a licittel azon kezdeményezések támogatása és felkarolása volt a cél, amelyek közösségi szerepet töltenek be, valamint hosszútávon is életképesek tudnak lenni. Bihari Béla, az alkalmazás főtámogatója gratulált az ötletgazdáknak és kivitelezőknek, valamint a kifejezte abbéli reményét is, hogy hamarosan a különböző bővítések és javítások is megjelennek felhasználók számára a programban. A Mozgópontot ugyanis tervezik IOS, és Windows operációs rendszerekre is kiadni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!