Civil tiltakozás a Mikóért

Tucatnyian csatlakoztak a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épülete előtt péntek óta minden nap tüntető Sánta Imre lelkipásztorhoz. Leginkább a volt mikós diákokat háborította fel a buzăui bíróság döntése, hogy az iskola telekkönyvéből törölték a református egyház tulajdonjogát, és letöltendő börtönbüntetésre ítélték a restituciós bizottság tagjait.

Bíró Blanka

2012. július 10., 18:592012. július 10., 18:59

2012. július 10., 19:032012. július 10., 19:03


Olyan nyugdíjas is tüntetett, aki ötven évvel ezelőtt végzett az iskolában, és aki telefonon mozgósította egykori osztálytársait, hogy csatlakozzanak a megmozduláshoz. Sánta Imre elmondta, a hónap végéig mindennap kettő és négy óra között van engedélye a köztéri tiltakozásra, a járókelők többsége szolidaritásáról biztosítja, sokan megállnak, néhány percig vele tüntetnek. Egy holland turistacsoport újságíró tagja megígérte: tájékoztatja a hollandokat a jogtiprásról.

A tüntetők „Ha Isten velünk, ki ellenünk”, „Isten versus buzăui bíróság”, „Ez az épület a mi adományainkból épült, mi a református egyháznak adtuk. A Te templomod miből épült?” feliratú táblákkal állnak az épület főbejárata előtt. A tiltakozás a hatóságok figyelmét is felkeltette, a csendőrök meg akarták tiltani a fotózást, igazoltatták az újságírókat. Szerdán a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye lelkészi közössége vesz részt az iskolaépület előtt palástos álló tüntetésen. A háromszéki elöljárók folyamatosan egyeztetnek az egyházi vezetőkkel, diplomatákkal, nagyobb tiltakozást is kilátásba helyeztek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
Hirdetés
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

2026. január 09., péntek

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének

2025 őszén az oktatási minisztérium olyan kísérleti programot hirdetett meg középiskolák számára, amely az intézményi autonómia erősítését szolgálta volna. Ám az új kerettantervvel gyakorlatilag lőttek ennek a kezdeményezésnek, és nemcsak annak.

Új kerettanterv: lőttek az iskolai autonómia erősödésének
2026. január 09., péntek

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is

Egyre nagyobb nyomás nehezedik az eleve kiszolgáltatott helyzetben lévő emberekre és önkormányzatokra a háromszéki községvezetők szerint. Az adóemelést a vidékiek is megérzik, különösen a kis jövedelműek és az idősek kerülnek nehéz helyzetbe.

Adóemelés: nagy érvágás a vidékiek számára is
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?

A címben megfogalmazott kérdés költőinek tűnhet, pedig van rá precedens. Sőt, néhány kézdivásárhelyi tanácsos nemhogy nem szavazta meg a Bukarest által előírt adóemelést, hanem még kérkedik is vele. Holott nem kellene – mondja a város polgármestere.

Adóemelés: mi történik, ha a képviselő-testület nem szavazza meg?
2026. január 05., hétfő

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken

Számos ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok az év első napjaiban Háromszéken, ráadásul olyan is volt köztük, aki vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfői közleményéből.

Újévi mulatozás: egymás után buktak le az ittas sofőrök Háromszéken
2026. január 05., hétfő

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen

Csendes volt az évkezdés a kézdivásárhelyi kórház szülészetén: szokatlan módon egyetlen gyermek sem jött világra az első pár napban. Január ötödike azonban örömteli nap, hiszen ma két baba született, másik kettő úton van.

Megérkeztek az új év első babái Kézdivásárhelyen
Hirdetés
2026. január 02., péntek

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél

Közúti baleset történt pénteken este kevéssel hat óra után a Kovászna megyei Kökös közelében. Rendőrök irányítják a forgalmat.

Négy személyautó ütközött össze Kökösnél
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

Kisfiú született elsőként 2026-ban a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. Demeter Szebasztian az újév reggelén látta meg a napvilágot.

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája
2026. január 01., csütörtök

Megszületett 2026 első sepsiszentgyörgyi babája

2025. december 29., hétfő

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön

A legtöbben belgyógyászati problémák miatt kértek orvosi segítséget a karácsonyi napokban a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de jócskán voltak gyermekgyógyászati, ortopédiai és neurológiai esetek is.

Sürgősségi esetek karácsony alatt Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés