Civilizált fellépést várnak el az Új Jobboldaltól Sepsiszentgyörgyön

Civilizált fellépést várnak el az Új Jobboldaltól Sepsiszentgyörgyön

Fotó: Bíró Blanka

Felhívásban fordulnak a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom sepsiszentgyörgyi tagjai a megyeszékhelyi lakosokhoz, hogy a december elsejére tervezett felvonulás útvonalán – amelyen az Új Jobboldal is képviselteti magát – tűzzék ki ablakukba a székely zászlót.

Bencze Melinda

2015. november 30., 16:282015. november 30., 16:28

2015. november 30., 16:292015. november 30., 16:29

„Felkérjük azokat, akik Sepsiszentgyörgyön a december elsejei felvonulás útvonalán élnek – a Lábas Háztól a Mihály Vitéz szoborig, a Sugás Áruház érintésével –, hogy kedden tűzzék ki az ablakukba a székely zászlót” – áll a HVIM felhívásában. Az esemény gyülekezője 9 órától kezdődik a belvárosi ortodox templom udvarától.

„Mint köztudott, ismét városunkba jön provokálni a magyar gyűlölő Új Jobboldal (Noua Dreapta), szeretnénk megmutatni nekik civilizált módon, hogy itt nem látjuk őket szívesen” – magyarázta Salamon Attila, a HVIM tagja, a kezdeményezés ötletgazdája. „Azért van szükség a székely lobogók kifüggesztésére, mert az Új Jobboldal részéről már megszokott, hogy minden évben több városból érkező, nacionalista felvonulókat toboroz Sepsiszentgyörgyre, akik a „Székelyföld nem létezik!” szöveget skandálják december elsején. Ha civilizáltan viselkedünk velük, sokat látják szimbólumainkat, talán rájönnek, és nem ordítják a képünkbe, hogy nem létezünk” – mondta az ötletgazda.

Hangsúlyozták, szervezetük az elmúlt évhez hasonlóan, idén sem tervez ellentüntetést, csendben követik a román felvonulókat, videóra veszik, azt pedig a nyilvánosságra hozzák. Mint ismeretes, az elmúlt évben épp a videót bizonyítékként felhasználva fordult beadvánnyal a Kovászna Megyei Kormányhivatalhoz egy sepsiszentgyörgyi újságíró, aki az akkori Marius Popica kormánybiztos figyelmébe ajánlotta az Alkotmány és a Büntető Törvénykönyv vonatkozó cikkelyeit is. A prefektus akkor a rendőrségre továbbította a panaszt, ám végül nem indult eljárás az Új Jobboldal ellen. A szélsőséges elveket követő Új Jobboldal sepsiszentgyörgyi látogatásával kapcsolatban korábban Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt megyeszékhelyi elnöke is felháborodását fejezte ki.

A tervezett felvonulással kapcsolatosan Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is reagált néhány nappal ezelőtt. „A hatályos törvénykezésnek megfelelően olyan feltételek mellett adtuk ki az engedélyt, hogy amennyiben a felvonulás ideje alatt rendbontás történik, a szervezőknek azonnal meg kell szakítaniuk a rendezvényt, amíg a rendbontókat eltávolítják” – fejtette ki, majd hangsúlyozta: az állami szervektől azt kérték, hatósági szigorral lépjenek fel a rendbontókkal, a társadalmi békét veszélyeztetőkkel szemben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!