Csernus Imrének is fáj az élet

Dr. Csernus Imre ismét Sepsiszentgyörgyre érkezett, a Nyitott Akadémia keretében a belső koráltaink átlépéséről tartott előadást vasárnap este. A neves, de egyben megosztó személyiségű pszichiáterrel az előadás előtt beszélgettünk önmagáról, emberi mivoltunkról és életünk jobbá tételéről.

Bús Ildikó

2012. október 07., 21:122012. október 07., 21:12

2012. október 08., 06:212012. október 08., 06:21

– Az emberek nagy része önbizalomhiánnyal küzd, ami már-már népbetegségnek számít. Mi ennek az oka?

– A fiatalok jelentős része szinte meg sem tudja fogalmazni, mit jelent az önbizalom, mit jelent nőnek, férfinak lenni és merre induljanak el, mit jelent az érzések kimutatása. Az önbizalmat nem lehet definiálni, csak a kisugárzásból látni. Az önbizalom mértégyeksége a kisugárzás. Hogy mivel lehet elérni? Tudatossággal. Tudatosan beleugrani olyan dolgokba, amitől félek. Hiszen a boldogság egy állapot, amit tudatosan lehet elérni nap mint nap. Ez annak függvénye, hogy aki sokat hazudozik magának, boldognak mutathatja magát, de nem rendelkezik a boldogok kisugárzásával. Ezt meg lehet látni, ez a belső béke.

– Biztosan tudja, mennyire megosztó személyiség, így rengeteg visszajelzést kap. Az előadásaira többségében nők jönnek el, de hogyan fogadják a férfiak, a nők döntéseit előadások után? Sok olyan eset van, amikor a könyvei, az ön által elmondottak döntéshelyzetbe hozzák a nőket, és ennek válás is lehet a vége. Nem fenyegették meg dühös férjek?

– Gyáva ember mást hibáztat mindig, ezzel nekem mi dolgom lenne? Általában az előadás végén kihangsúlyozom, hogy a jó döntés soha nem indulatból történik, mert ha valaki az előadás végén felismeri, hogy milyen életet él, tele van haraggal és indulattal, abból sosem születik jó döntés. A jó döntéshez nyugalom kell, hogy tudjam azt, hogy ezeket a döntéseket az elkövetkező heteimben is be fogom tudni tartani. A férjek mit szólnak? A pasik jelentős része érzelmileg nem vállalja a felelősséget sem a hibáiért, sem az érzéseiért, és valójában nem támadok senkit, de ha a nő megfogalmazza, hogy a férjére nem tud férfiként felnézni, de megadja az esélyt a változtatásra, viszont az nem reagál, akkor miért tébláboljon egy olyan ember mellett, aki játszik, birtokolni akar és hazudozik? Rövid az élet elpocsékolni.

– Egyszer azt mondta, ön ajánlatot tesz az embereknek. Olyan ez, mint a túsztárgyalók, akik adott helyzetben a legjobb lehetőséget választva mentik meg az embereket. Mi a küldetése Csernus Imrének?

– Hogy el tudjak számolni a nap végén magammal, hogy mertem élni szemközt a sok búvalbélelttel. Leteszem a fejemet és egy percen belül elalszom.

– És amikor problémái vannak?

– Akkor hagyom, hogy fájjon az élet. Fájjanak a döntéseim súlyai. De azzal sincsen gond. Ezt is fel kell vállalni.

– Szokott ön hazudni, füllenteni, játszmázni?

– Persze, hogyne! Ha érzékelem azt, hogy velem szemben nem őszinték, én ezt nem akarom megváltoztatni. Terápiás kontextusban ez más, de így a hétköznapokban én nem akarok megváltoztatni senkit sem. Én is éppolyan ember vagyok, és nem akarom ráerőszakolni másokra a véleményemet. De felveszem a tempót, amit kapok.

– Ez a baráti körére is igaz? Nem próbál segíteni, beavatkozni? Elfogadja a döntéseiket, akkor is, ha úgy látja, hogy nem jók?

– Igen. A döntéseket mindenki maga hozza meg.

– Milyennek látja az embereket? Valóban túl sokat szomorkodunk és rinyálunk, vagy azért lát boldog, vidám embereket, párokat is?

– Keveset. Keveset látok. Mindenki önmagában orvosolhatja ezt kemény, következetes és fájdalmas munkával. Nem látok más megoldást. A legtöbb ember megijed, ha beteg, ha a dolgai nem jól alakulnak, ha elkezd öregedni vagy ha a halál kapujában van. Az is élet egyik természetes része.

– Azt mondja ön, hogy vállalhatjuk önmagunkat, viszont mi van akkor, ha sorozatos kudarcok jönnek attól, hogy mindennek nekimegyünk?

– A felvállalhatjuk önmagunkat, azt is jelenti, hogy észrevesszük azt, amikor a szél szembe fúj. És akkor mérlegelünk. Ez a rugalmasság. Hogy elhajlok vagy sem? Ez olyan, mint amikor messziről lát beleugrani egy embert magasról a medencébe, és azt mondja, ez bátorság. Majd odamegy és látja, hogy nem volt a medencében víz. Akkor azt mondja, ez ostobaság. Nem kell mindenbe belemenni. A helyzet indokolja, és éppen ezért fontos, hogy merek-e a belső hangomra hallgatni.

– Néhány éve azt mondta leszokott a dohányzásról, aztán vállalta, hogy mégsem. Most dohányzik?

– Persze! Emberből vagyok én is, elbuktam azt a folyamatot, és dohányzom.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
2026. január 14., szerda

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
2026. január 14., szerda

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos

Fél évvel azután, hogy a SIC Feszt színpadán megdöntötte a saját rekordját, a bizottság hitelesítette az eredményt. A sepsiszentgyörgyi triálkerékpáros, Orbán-Barra Gábor 600 hátsó keréken való ugrással zsebelte be negyedik Guinness-rekordját.

Hivatalosan is elismerték: négyszeres Guinness-rekorder lett a sepsiszentgyörgyi triálos
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében

2026-ot a Magyar Olimpiai Bizottság olimpiai emlékévvé nyilvánította. Ennek keretében Sepsiszentgyörgyre érkezik Szabó Bence kétszeres olimpiai bajnok vívó, a MOB sportdiplomáciai tanácsadója, illetve Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára.

Neves vendégek érkeznek a Székely Nemzeti Múzeumba az Olimpiai emlékév jegyében
2026. január 13., kedd

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét

Nem volt az átlagosnál több hívás a napokban tapasztalt erős fagyok okán a Kovászna Megyei Mentőszolgálatnál, a háziorvosok rendelőjében is legfeljebb a szezonális influenza tüneteivel jelentkeznek a betegek. De vannak más aggasztó jelenségek.

Nem a hideg rendíti meg a Kovászna megyeiek egészségét
2026. január 13., kedd

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál

Az emelések ellenére sok háromszéki adófizető már az első napokban törlesztette a kötelezettségeit. Kézdivásárhelyen kisebb sorok alakultak ki, Sepsiszentgyörgyön sorszámhúzást követően, hosszabb várakozással lehetett adót befizetni kedden délelőtt.

Nem teketóriáznak a háromszéki adófizetők, sorban állnak a pénztáraknál
Hirdetés
2026. január 13., kedd

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón

A Kovászna megyei Bodzaforduló meteorológiai állomásán kedd reggel mínusz 21 Celsius-fokot mértek. Az idei télen ez eddig a legalacsonyabb hőmérséklet, de a korábbi években voltak ennél jóval hidegebbek is.

Már a „Kis-Szibéria” sem a régi: voltak ennél jóval keményebb fagyok Bodzafordulón
2026. január 12., hétfő

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán

Az utcán lopták el egy idős nő táskáját szombat délután Kovászna utcáin. A tettest rövid időn belül sikerült azonosítania a rendőrségnek.

Az utcán raboltak ki egy idős nőt Kovásznán
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Tavaly szinte minden háromszéki városban hasonló számú baba jött világra, mint tavalyelőtt. A nevek tekintetében továbbra is az Anna és a Dominik a listavezető, de van pár régi, már kevésbé népszerű keresztnév: Erzsébet, Béla, Magdolna, Zsigmond.

Régi magyar nevek a felkapottak mellett
Régi magyar nevek a felkapottak mellett
2026. január 11., vasárnap

Régi magyar nevek a felkapottak mellett

Hirdetés