
Idén is megnyílt a dísznövény-kiállítás Kézdivásárhelyen, ahol több hazai és magyarországi kiállító vesz részt.
2012. május 17., 15:192012. május 17., 15:19
2012. május 17., 15:272012. május 17., 15:27
A Molnár Józsiás parkban tartják az idei dísznövény- és virágkiállítást, a kiállítók pedig elsősorban dísznövénytermelők és kereskedők, kertészeti profilú cégek, illetve magánvállalkozók itthonról és Magyarországról. A négynaposra tervezett rendezvény során nemcsak színes növényeket láthatnak az érdelődők, hanem számos kísérőprogram is lesz, illetve kézműves- és virágkötés-bemutatót is tartanak. A parkban felállított színpadon óvodás és kisikolás csoportok előadásai tekinthetők meg minden délelőtt, de a kézdivásárhelyi nők egyesületének dalcsoportja is fellép, az estéket pedig dzsesszkoncertek zárják.
Az idei rendezvény védnöke Rácz Károly, Kézdivásárhely polgármestere, a meghívott díszvendég pedig Natsuo Ameniya japán nagykövet. A japán virágkötők messze földön híresek, tehetségükkel a helyiek is megismerkedhetnek Tenkei Nomura munkáinak bemutatása révén. A kiállítás alatt a kicsiket is várják a szervezők, számukra a Bóbita-kertben lesznek gyerekfoglalkozások és meseórák, amíg a szülők a különböző virágkölteményeket csodálják meg, illetve a gondozásukról tartott előadásokba hallgatnak bele. A kiállításon kerti és cserepes növényeket egyaránt lehet majd látni, de a jól ismert kaktuszok, muskátlik mellett egzotikus növényekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A kiállítás május 17–20. között látogatható naponta 9 és 19 óra között.
Kevesebb újszülöttet hagytak a kórházban, de még mindig sok a kiskorú anya – derül ki a háromszéki szociális ellátási és gyermekvédelmi igazgatóság kimutatásából. Öt olyan lányt vettek nyilvántartásba, akik mindössze tizenhárom évesen váltak anyává.
Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség egy 64 éves nő és egy 45 éves férfi ellen egy hamis érettségi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos ügyben.
Határidő előtt bonyolította le Kovászna Megye Tanácsa a harminchat elektromos iskolabusz beszerzését célzó pályázatot. Júniusi ülésén a megyei testület jóváhagyta az utolsó kilenc, 20+1 személyes kisbusz átadását is.
szóljon hozzá!