Drágít és korszerűsít a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat

Drágít és korszerűsít a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat

Egy napelemmel működő szemétprést, és számos elektronikus kártyával működő zárt lerakópont kihelyezését kezdeményezték a Tega Rt. munkatársai, ugyanakkor január 1-től várhatóan növelik a hulladék-elszállítási díjat az Öko-Sepsi társulás településein.

Bencze Melinda

2015. november 25., 00:242015. november 25., 00:24

A sepsiszentgyörgyi szeméttelep bezárása óta Brassóba szállítják a sepsiszentgyörgyiek szemetét, ez azonban nagyobb költséggel jár. A hulladék-elszállítási díjszabások módosítását egy ideje halogatják a köztisztasági vállalatnál, most viszont elindították a közmeghallgatási procedúrát, vélhetően december végéig ez le is jár, s ha elfogadják, akkor január elsejétől nőnek a helyiek által befizetett összegek – mondta el Tóth Birtan Csaba, a Tega Rt. vezetője.

A módosítással Sepsiszentgyörgyön 7 lejről 8-ra, vidéken pedig 5 lejről 6 lej 50 banira fog emelkedni a hulladék­elszállítási díj, amely összeg már a 20 százalékos áfával lett meghatározva. A vállalkozások köbméterenként 92 lejt kell fizessenek a szolgáltatásért, továbbá az építkezési hulladékok elszállítása is drágulna január 1-től – sorolta Tóth Birtan Csaba, aki rámutatott: kedvezményeket is bevezetnének az újévtől.

Zárt lakónegyedi lerakópont 2014 végéig négy volt, 2015-ben pedig újabb kilencet sikerült elkészíteni, így az Egészségügy sétányon, a Vasile Goldiș, a Domb, a Lázár Mihály, a László Ferenc, a Bolyai János, a Gábor Áron és a Jövő utcákban, illetve a szemerjai piachoz helyeztek ki elektronikus kártyával nyitható tárolókat – számolt be Tóth Birtan Csaba. Még hat másik ponton is lesznek tárolók, a Szabadság téren, az Árnyas, Császár Bálint, Váradi József, 1918. December 1. utcákban és az Ifjúság sétányon éppen megvalósítás alatt állnak a munkálatokkal. A köztisztasági vállalat vezetője hozzátette, nem volt tervben, de az Állomás lakóövezetben a Siló utca bejáratát illetően érkezett egy panasz, így oda is elhelyeznek egy zárt lerakópontot. Amennyiben ezt az ütemet tartani tudják, 2016. végére még 15 hulladékgyűjtő pontot építenek a város különböző lakóövezeteiben.

Több alkalommal panaszkodnak arról, hogy a gyűjtőpontokhoz több kukázónak is van kulcsa. Ezzel kapcsolatban Tóth Birtan Csaba leszögezte: nem a köztisztasági vállalat munkatársai adták, hanem vannak olyan lakók, akik megsajnálják a guberálókat és kulcsot másolnak nekik. Épp emiatt döntöttek úgy a Tega Rt. vezetői, hogy az idén készített lerakópontok bejutására kártyás rendszert használnak, itt is előfordul, hogy valaki beengedi a kukázót, de ritkább ezeknek az eseteknek a száma. Tizenöt süllyesztett konténert is elhelyeznek még decemberben, ugyanakkor jövő évtől külön konténerekbe kell eldobniuk a vegyes és szerves hulladékot. Egy napelemmel működő szemétprést is kihelyeznek idén a Mamut tömbház közelébe, ezt az önkormányzat finanszírozza, ha beválik, akkor a nagyobb lakóközösségekre is kiterjesztik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!