
Sürgős májtranszplantációra lett volna szüksége az alig hat hónapos Szőcs Zsanettnek. A kislány vasárnap délelőtt elhunyt.
2014. december 29., 18:342014. december 29., 18:34
Szőcs Zsanettet első ízben szeptemberben szállították kórházba, akkor a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Kórházba került. Onnan azonnal átutalták a bukaresti Grigore Alexandrescu kórházba. Három hónapig kezelték bukaresti kórházban, alig egy hete pedig úgy tűnt, stabilizálódik az állapota. Németh Zoltán János, a kislány ügyét felkaroló nagyborosnyói református egyházközség vezetője megkeresésünkre elmondta, az eset versenyfutás volt az idővel, 26-án újra is kellett éleszteni, vasárnap pedig érkezett a hír, miszerint a gyerek szervei feladták a harcot.
Mint a lelkész magyarázta, Szőcs Zsanett születési rendellenességgel jött világra, amelynek következtében hetven százalékban károsodott a mája, így sürgősen élő donoros átültetésre lett volna szüksége. Ezt azonban a kislány életkora miatt Romániában nem vállalták. A brüsszeli Saint-Luc kórház 107 500 euróért vállalta volna a műtétet, míg Németországban ennél is nagyobb összegért, megközelítőleg 150 ezer euróért végezték volna el a beavatkozást.
Az elmúlt hetekben adománygyűjtést szerveztek a kislány felépülése érdekében, ennek keretében több olyan eseményre is sor került, amelyek bevételeit a műtét költségeinek finanszírozására ajánlották fel. Nem csupán adománygyűjtő koncertekre, valamint bálokra került sor, hanem több egyházkerület, vállalkozások, valamint magánszemélyek segítettek anyagi hozzájárulásukkal, ám úgy tűnik, a kislány megmentésére tett minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult. Németh Zoltán János kifejtette, egyelőre még nem sikerült összesíteni a családhoz, valamint az egyházkerülethez beérkezett összegeket, erre előreláthatólag a szülők lelkiállapota, valamint a különböző intézmények ünnepi nyitva tartása miatt már csak jövő évben kerül sor. A lelkész elárulta, az adományokat valószínűleg egy másik kisgyermek felépülésére fordítanák, ám ennél többet nem nyilatkozhat ez ügyben.
A húszas éveik derekán járó Szőcs Álmos és Sebestyén Tímea gyermekeként július 2-án született kislányt december 30-án, kedden 13 órai kezdettel a nagyborosnyói református temetőben kísérik utolsó útjára.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!