Fotó: fotó: Bartos Lóránt
Egy idős asszonyt gyilkoltak meg Kézdivásárhelyen, egy másik nő pedig életveszélyes állapotban van. A gyanúsított öngyilkossággal fenyegetőzött, de sikerült ártalmatlanítani.
2014. január 12., 15:282014. január 12., 15:28
Vasárnap délben az 112-es sűrgősségi hívószámon riasztották a kézdivásárhelyi rendőröket, hogy a Millennium park mögötti egyik tömbházban botrány tört ki, ami valószínű személyi sérüléssel járt.
Egy 27 éves férfi több késszúrással végzett 80 éves nagymamájával, a másik áldozatát, 54 éves édesanyját előbb a kézdivásárhelyi, majd a brassói kórházba szállították. A fiatalember a negyedik emeleti tömbházlakás ablakában ülve azzal fenyegetőzött, hogy kiugrik, de végül a rendőröknek sikerült ártalmatlanná tenniük.
Kigyulladt a TEGA köztisztasági vállalat egyik hulladékszállító autója hétfőn délelőtt Kálnok határában. A sofőr éberségének köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj.
A 26. alkalommal megrendezett Illyés-napok fő eseménye az volt, hogy Kató Béla nyugalmazott református püspököt, aki korábban a falu lelkésze volt, díszpolgárrá avatták. A háromnapos rendezvényt a hétvégén tartották Illyefalva községben.
Két, motorost is érintő baleset történt vasárnap Kovászna megyében.
Családon belüli bántalmazás miatt járt el a rendőrség egy kézdivásárhelyi férfi ellen. Távoltartási rendeletet adtak ki.
Egész délutános, családbarát programmal várja a látogatókat augusztus 8-án, pénteken a miklósvári Kálnoky kastély, ahol a művészet, a természet, a hagyományok és a kultúra találkozik egy mesebeli környezetben.
Megkezdi a vidéki lomtalanítási program második fordulóját Háromszéken a TEGA Rt. köztisztasági vállalat július 28-ától, hétfőtől. Arra kérik a lakosokat, a lomok mennyiségét tekintve maradjanak a jó érzés határain belül.
Medvét gázoltak el pénteken reggel Mikóújfalu sepsiszentgyörgyi kijáratától nem messze. Idén ez a hatodik, közúti balesetben elpusztult nagyvad Kovászna megyében.
Sokáig csak bolyongott a kézdivásárhelyi Kaufland környékén egy medve, de szerda hajnalban már támadásba lendült: egy disznót elpusztított, egyet súlyosan megsebesített egy közeli gazdaságban.
Behúzta a kéziféket az állam több kovásznai beruházás esetében, ezért áthidaló megoldást keres a városvezetés, hogy mozgásban tartsa a fejlesztéseket.
Megtalálták a férfit, aki szerda délután ismeretlen irányba távozott egy esztenáról a Kovászna megyei Zoltánon.
szóljon hozzá!