Újabb díjat tudhat magáénak az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásáért a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely. A Fazakas Misi vezette fiatalokból álló társulat Olaszországban vehette át az Etoile Európai Színházi Központ szakmai kitüntetését.
2013. március 25., 21:152013. március 25., 21:15
A társulat Daniele Franci rendező meghívására vehetett részt a Reggia Emiliában, pontosabban Novarraban, illetve Castelnovo ne\' Montiban zajló fesztiválon – derül ki a csapat tájékoztatójából. A színházi szakember tavaly nyáron látta a belgiumi CIFTA 2012 Nemzetközi Színházi Fesztiválon, és ezt követően hívta meg a csapatot az olaszországi rendezvényre, ahol az Osonó előadása osztatlan sikert aratott, és megnyerte az Etoile Európai Színházi Központ által évente egy alkalommal kiosztott Ezüstcsengő nagydíjat.
Daniele Franci elismerően nyilatkozott a sepsiszentgyörgyi színházműhely munkájáról, kijelentve, hogy „ez az előadás, amiben fiatalok játszanak, a legjobb példája a színháznak”. A rendező szerint nagyon fontosnak tartották, hogy idén a fesztiválon részvevő fiatalok láthassák az Osonó előadását. A közönségnek, ami nagyrészt diákokból állt, nagyon pozitív volt a visszajelzése. Mindenki megértette az előadás üzenetét, sőt nagyon személyesnek érezték azt – tette hozzá Franci.
A szakember beszámolt arról is, hogy az Osonó kétszer játszotta az előadást, egyet Castelnovo ne\' Montiban, a másikat meg a szervezetük stúdiójában, Reggio Emiliában. A két esemény teljesen különböző volt, hiszen míg a színház nagytermében közel kétszáz, a stúdióban mindössze hatvan néző vett részt, így sokkal személyesebbé tudott válni az előadás, illetve az azt követő közönségtalálkozó.
Az Etoil minden évben három Ezüstcsengő díjat oszt ki, amelyek a legfontosabb díjai a szervezetnek. Egyet a fesztiválon részvevő legjobb csapat, kettőt pedig az a csoport vagy személy kap, aki/amely kiemelkedően fontos volt számukra. „Az Osonóval mint romániai magyar társulattal való kapcsolatot nagyon fontosnak tartjuk, hisz ők a valós helyzetét mutatják be egy országnak. Nem az számít, hogy ez az ország Románia, Olaszország vagy éppen az Egyesült Államok, hanem a mód, ahogyan ezt színpadra tudják helyezni. Ez a színházi forma, illetve az, ahogyan a műhelyfoglakozásokat vezetik, nagyon közel áll hozzánk, ezért is keresünk minden lehetőséget az együttműködésre. Épp ezért már szeptemberben elindul egy közös projekt az Osonó rendezőjével, Fazakas Misivel és a társulat néhány színészével, ami októberben, illetve márciusban folytatódik majd. Tervünk az, hogy rendezőt cserél a két társulat” – részletezte Franci.
Az Osonó március 13-án indult öthetes európai turnéra. A társulat Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Németországban, Ausztriában és Szlovákiában, tizenhat helyszínen összesen tizenhét alkalommal lép fel.
Székelyek – Örökölt vonások címmel nyílik kiállítás október 21-én a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A több száz tárgyat felvonultató tárlat többet ad a sztereotípiáknál: megmutatja a székely kultúra sokszínűségét, dinamikáját.
Prihoda Judit festőművész, grafikus és Szigeti Edit természetfotós vadillusztrációiból készült kiállítással kezdődött meg pénteken az idei Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozata.
Pákéban Lajos és Julis már szinte családtag lett Szabóék portáján, mindketten „besegítenek” a tökök eladásába. A portán kirakott 42 féle tök színes látványa vonzza a vásárlókat, akik becsületkasszába fizethetik be a portéka árát.
Több videó is felkerült a Facebookra a nagy területen pusztító zágoni tűzről, egyiken hatalmas lángok, tűzoltás, segédkező helybéliek láthatók, a másikon pedig már a romok. Időközben összefogás indult a károsultak megsegítésére.
Az Iskola másként program keretében szívesen látnak diákcsoportokat, minden hónap második szombatján pedig nyílt napokat tartanak Szépmezőn. A menhelyen jelenleg 121 kutya vár örökbefogadóra.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 15 éves fiatalt Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna megyei rendőrség. A fiatal ittasan, jogosítvány nélkül, lopott autóval próbált elmenekülni a hatóságiak elől.
Elektromos rövidzárlat okozott tüzet egy zágoni háztartásban csütörtökön este. A lángokat több mint húsz tűzoltó fékezte meg, a beavatkozás megközelítőleg öt órán át tartott.
Közel 40 millió forintos támogatást hozott Nacsa Lőrinc magyar nemzetpolitikai államtitkár a háromszéki Nagyborosnyóra, a református templom legsürgősebb problémáinak orvoslására.
Befejeződött az építkezés azon az Olt-parti területen, amelyet a református egyház a sepsiszentgyörgyi önkormányzattól kapott csaknem 25 éve. A terület megtelt hiánypótló intézményekkel, csütörtökön utolsóként a Szamaritánus házat avatták fel.
Folytatólagosan elkövetett csalás miatt indult bűnügyi eljárás egy 42 éves férfi ellen, aki fiktív ingatlanüzletekre vett fel előleget jóhiszemű, lakást vásárolni kívánó emberektől.
szóljon hozzá!