Három vidéki települést is bevonnának a Turulmadár Ifjúsági Iroda keretén belül működő Berde Mózsa kör programba, így most szakképzett oktatók jelentkezését várják, valamint legalább tízfős gyermekcsoportok megalakítását szorgalmazzák Háromszéken.
2015. szeptember 02., 17:282015. szeptember 02., 17:28
A Berde Mózsa körön megközelítőleg ötven hátrányos helyzetű fiatallal dolgoznak együtt heti két órában Sepsiszentgyörgyön. A fiatalok között sok a problémás gyermek. A Turulmadár Ifjúsági Iroda a játékos, családias hangulatú környezet megteremtését szorgalmazó programját ősztől további településekre is kiterjesztené. Ezúttal pedig olyan vidéki iskolákat, egyházakat és magánszemélyeket megcélozva, akik vállalnák a szervezettel való teljes együttműködést.
Az elképzelés alapján összesen három településen indítanának Berde Mózsa Kört, a három gyermekcsoporttal való foglalkozásokat pedig három szakképzett oktató vezetné. Ennek megvalósulásáért a szervezet biztosítja a foglalkozások fenntartásához szükséges anyagokat, rendszeres egyeztetéseket tartanak és segítségnyújtást adnak. Mindezért a pályázatot benyújtóktól elvárják, hogy egy szakképzett oktatót biztosítsanak aki rendszeresen, önkéntesként vezeti majd a programot. A pályázónak kell megalakítania a gyermekcsoportot is, amely legalább 10 főből álló, 7 és 13 év közötti fiatalokból kell álljon. Jelentkezni szeptember 28-ig lehet, további információk a szervezet honlapján, valamint a 0742 148 702-es telefonszámon és a turuloffice@gmail.com elektronikus postacímen kérhetők.
Egy román civilszervezet követelésére eltávolították a Lécfalva részét képező Várhegy helységnévtábláit. A kákán is csomót keresők szerint a háromszéki székelyek egyik fontos történelmi színtere nem más, mint kitaláció.
Magánjellegű látogatás keretében, családjával érkezett Háromszékre Tuzson Bence, a Magyar Kormány igazságügyi minisztere. Ám ennek időpontját nem véletlenül időzítette a nyergestetői csata 176. évfordulójára.
Szeptemberben korszerűen felújított, kibővített és modernül felszerelt épületben kezdik meg a tanévet a Sepsiszentgyörgyi Speciális Általános Iskola tanulói. Ez a napirendi pont volt az egyik fő témáját Kovászna Megye Tanácsa csütörtöki ülésének.
Hosszú évek munkáját tükrözi a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház új sürgősségi osztálya. A háromszoros kapacitású, korszerű betegellátó egység augusztus 25-én, reggel 8 órától fogadja a betegeket.
Három autó karambolozott csütörtökön kora délután Sepsikőröspatak közelében, a 12-es országúton. A balesetet figyelmetlenség okozta.
Szeptembertől megváltozik a helyi roncsautóprogram – jelentette be csütörtökön Antal Árpád polgármester. A háromezer lejes pénzösszeg kifizetése helyett kerékpárvásárlást vagy öt évre szóló városi buszbérletet finanszíroz az önkormányzat.
A költségek csökkenését eredményező javaslatokat kért minden hozzá tartozó intézményétől a sepsiszentgyörgyi városháza. Antal Árpád polgármester szerint elsősorban a vezetői bérek csökkennek.
Elrajtolt a 2025-ös Com’ON Sepsi közönségszavazása, amely során Sepsiszentgyörgy lakói arról dönthetnek, a helyi fiatalok által benyújtott kezdeményezések közül melyek valósuljanak meg. A voksokat augusztus 8-ig lehet leadni.
Az utolsó pillanatban megfejelt összköltségvetéssel a sepsiszentgyörgyi Életmentő kupakok Egyesületnek sikerült teljesíteni az évente kitűzött célt: nyári táborba vinni néhány hátrányos helyzetű gyereket.
Nem hagyták sértetlenül a júliusi viharok Erdővidék büszkeségét: a köpeci szil, amelyet 2011-ben az év fájának választottak Romániában, ismét elveszítette egy ágát. A több mint háromszáz éves famatuzsálemnek így már csak egyetlen ága maradt.
szóljon hozzá!