
Fotó: Both Ildikó
A kicsengetések miatt nem június elsején, hanem egy nappal korábban, május 31-én szervezik a gyermeknapi ünnepséget Sepsiszentgyörgyön. Forgalomkorlátozásra is számítani kell.
2013. május 21., 12:252013. május 21., 12:25
A szervezők – Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Sugás áruház – a tavalyinál is színesebb és változatosabb programokat ígérnek május 31-én 10 és 19 óra között a városközpontban. A gyermekrendezvények a rétyi gyermek-fúvószenekar fellépésével kezdődnek, és különböző kézműves foglalkozásokkal, szórakoztató programokkal folytatódnak. Az Erzsébet parkban a Máltai Szeretetszolgálat, valamit a Vöröskereszt fogja várni a gyerekeket, jelen lesz az Életfa Egyesület is. Emellett kézműves-foglalkozásokat, gyerekügyességi-vetélkedőket is szerveznek. A Tanulok Háza lehetőséget teremt a gokartozásra, a Sepsi SIC kosárlabdacsapat részéről Kajdacsi Judit tanítja a kicsiket kosarazni. Az Osonó Színházműhely művészei pedig élő szoborparkként fognak „fellépni” az gyereknapon. Május 31-én forgalomkorlátozásra is kell számítani: a Szabadság tér, illetve a Gróf Mikó Imre utcák le lesznek zárva.
Keöpeczi Sebestyén József munkásságát bemutató kiállítás nyílik június 10-én az Erdővidék Múzeumában, a címertan világnapjához kapcsolódva.
Hiába hullott az elmúlt időszakban bőségesnek tűnő csapadék, ez mesze nem elég. A kánikulák még be sem köszöntöttek, a Hydrokov máris figyelmezteti a háromszéki fogyasztókat, ne használják öntözésre, medencék föltöltésére a hálózati ivóvizet.
Van remény rá, hogy visszavezessék a ténylegesen ledolgozott munkaidő utáni adózást – legalábbis a pénzügyi bizottságon átment a javaslat, közölte Miklós Zoltán RMDSZ-es háromszéki parlamenti képviselő.
A használt ruhás kukák kirámolása örökzöld téma Sepsiszentgyörgyön. A lakosság sokszor nehezményezi nemcsak azt, hogy a nekik nem kellő ruhákat szétszórják a fosztogatók, hanem azt is, hogy a helyi rendőrség fellépése elmarad ezekben az esetekben.
Június 8–12. között a hadsereg szárazföldi egységei tartanak hadgyakorlatot a sepsiszentgyörgyi Păiuș-gyakorlótéren.
Minden eddiginél nagyobb nemzetközi érdeklődés övezte a 9. Székelyföldi Grafikai Biennálét: a rendezvény történetében még soha nem válaszolt ennyi alkotó a felhívásra.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Vádat emelt a Kovászna megyei ügyészség egy 64 éves nő és egy 45 éves férfi ellen egy hamis érettségi bizonyítvány kiállításával kapcsolatos ügyben.
Határidő előtt bonyolította le Kovászna Megye Tanácsa a harminchat elektromos iskolabusz beszerzését célzó pályázatot. Júniusi ülésén a megyei testület jóváhagyta az utolsó kilenc, 20+1 személyes kisbusz átadását is.
Húsz év letöltendő börtönbüntetésre ítélte első fokon a Kovászna Megyei Törvényszék azt az 50 éves berecki férfit, aki a vád szerint 2023 augusztusában olyan súlyosan bántalmazta édesapját, hogy a férfi belehalt sérüléseibe. Az ítélet nem jogerős.
szóljon hozzá!