
Hamisítás, gyülőletbeszéd és az információk pontos közlésére vonatkozó előírások mellőzése miatt kéri az Antena 3 hírtelevízió felelősségre vonását az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség, a Kovászna megyei önkormányzat, valamint erdélyi magyar politikai pártok.
2013. február 06., 12:432013. február 06., 12:43
2013. március 06., 14:092013. március 06., 14:09
Az Antena 3 hírtelevízió Mihai Gâdea által vezetett Sinteza zilei című adásának január 29-i kiadásában a meghívott újságírók, politikusok minősíthetetlen hangnemben beszéltek a magyar és székely szimbólumokról, rongynak nevezve a székely zászlót. A telefonon bekapcsolt Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök állításával ellentétben kijelentették, hogy a megyei önkormányzatnak nincs román nyelvű honlapja, mondván, hiába keresték az interneten, csak a magyar változatot találták meg. Ennek bizonyítására egy hamisított képernyőmentést mutattak be – állítja az Active Watch Sajtófigyelő Ügynökség.
Közleményükben rámutatnak, hogy a műsorban közzétett másik képernyőmentés már tartalmazta a honlap nyelvváltó gombját is, azonban Mihai Gâdea műsorvezető nem jelezte a különbséget, megsértve az audiovizuális szabályozásnak az információk pontos, ellenőrzött, részrehajlás nélküli és jóhiszemű közlésére vonatkozó előírásait, ezért az Országos Audiovizuális Tanácstól (CNA) várják, hogy kötelezze helyesbítésre a televíziótársaságot.
Tamás Sándor megyei tanácselnök kikérte a műsor másolatát a CNA-tól, és ennek alapján eljárást kezdeményez a tévécsatorna ellen.
Kulcsár Terza József, az MPP Kovászna megyei szervezetének elnöke és Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke közös állásfoglalásra szólították fel a megyei önkormányzati testület román és magyar tagjait. Ötvös Mózes, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületének elnöke a valótlanságokat állító újságírók felelősségre vonását szorgalmazza. Ötvös a Székelyhon.ronak elmondta: megengedhetetlen, hogy a XXI. században ilyen hangnemben beszéljenek a székelyekről, a székely szimbólumokról, és hazugnak nevezzék egy megye tanácselnökét, holott éppen az újságírók követtek el jogsértést. „Mindezekért elvárjuk, hogy nyilvánosan bocsánatot kérjenek Tamás Sándortól és a székelyektől” – hangoztatta Ötvös.
Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
szóljon hozzá!