Ilyen az élő múzeum – negyven éves a csernátoni

Ilyen az élő múzeum – negyven éves a csernátoni

Fotó: Vargyasi Levente

Mindenkinek van személyes emléke a csernátoni Haszmann Pál Múzeumról, gyermekként, felnőttként szívesen lép be a látogató az alsócsernátoni Damokos-kúria kapuján, hiszen legyen ünnep vagy hétköznap, itt biztosan jó szívvel látják. Negyven éve van ez így.

Gy. Turoczki Emese

2013. szeptember 23., 19:352013. szeptember 23., 19:35

Ma már a harmadik generáció is ugyanolyan szívélyesen fogadja a vendéget, és hát lassan felnövőben a negyedik nemzedék is – árulja el a múzeumalapító egyik fia, Haszmann Pál, azaz Pali bácsi, aki ma már nyugalmazott muzeológus, helytörténész. Elmeséli, bizony már az unokák is szenvedélyesen kezdték gyűjteni a színes kavicsokat. Így kezdődik, nyugtázza a sokak által ismert huncut mosollyal.

Szombaton a vissza-visszatérő eső sem bátortalanította el azokat, akik a negyvenéves múzeum tiszteletére érkeztek Csernátonba. A meghitt hangulatú születésnapon közéleti személyiségek, meghívottak, barátok, családtagok, helybéliek vettek részt, az ünnepi beszédekből is felsejlettek a személyes kötődések, több ez a hely, mint egy intézmény. Felelősség nekünk, a harmadik generációnak, hogy évtizedek múlva ugyanígy ünnepelhessünk és megtarthassuk ezt az otthonosságot, nem munkahely ez, hanem ez egy életforma, ebben élnek, ebben lélegeztek, mi is mindent megteszünk azért, hogy ez fennmaradjon – fogalmazott az ünnepség házigazdájaként Dimény-Haszmann Orsolya, aki a múzeumalapító unokájaként gyakorlatilag belenőtt a hagyományőrzésbe, a kultúra szeretetébe, a tárgyi örökség iránti szenvedélybe.

A Székely Nemzeti Múzeumot úgy képzeli, mint egy nagy fát, amelynek 140 éves a törzse, de az idő folyamán nagyon szép hajtásai születtek, többek között ilyen a csernátoni múzeum is – írta körül Székelyföld egyik legreprezentatívabb intézményének szerteágazó tevékenységét Vargha Mihály múzeumigazgató, aki elismerő szavakkal méltatta csernátoni alegységük rendkívüli eredményeit, hiszen mint mondta, ez az élő múzeum egyik igazi példája.

Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul is a Csernátonhoz kötődő személyes emlékeiről beszélt, ugyanakkor emlékeztette a hallgatóságot, hogy Haszmann Pál magas rangú magyar állami kitüntetést vehetett át nemrég, és még egyszer gratulált Pali bácsinak munkásságáért. Azt hiszem, szinte mindenki nevében elmondhatom, itt nőttünk fel, indította beszédét Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki azt hangsúlyozta, hogy Pali bácsival vagy testvérével, Jóska bácsival viszonyuk semmit sem változott az elmúlt negyven évben. Ez azt jelenti, hogy az ember volt benne mindig a lényeg és nem a tisztség, szerintem nekik nem 24 órából áll a napjuk, mert mindig mindenkire van idejük – méltatta a Haszmann család messze földön híres vendégszeretetét az elnök.

Negyven éves fennállása tiszteletére adta ki a Székely Nemzeti Múzeum Csernátoni Haszmann Pál Múzeum címen az intézmény történetéről szóló képes albumot, ennek bemutatására is a szombati ünnepség adott alkalmat. Nem lenne élő múzeum a csernátoni, ha itt véget ért volna a születésnapi ünnepség, megszólaltak a rádiók (a múzeumnak hangrögzítő, hangvisszaadó, adó-vevő készülékekből is van gyűjteménye, amelynek nyolcvan százaléka megszólaltatható) és messzire elhallatszott az 1920-as évekből fennmaradt Hofherr-traktor hangja is. A sikeres „burrogtató” – Sylvester Lajos emlékére nevezték így az ünnepségnek ezt a momentumát – a Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeumnak és a gyöngyösi Lévay Sándor gépgyűjtőnek, valamint munkatársainak volt köszönhető, akik életre keltették a régi motorokat különösen a kisfiúk, de a felnőtt férfiak nagy örömére is.

A csernátoni falumúzeum a község felszegi falurészében, a Damokos Gyula-féle kúriában és annak két hektáros parkjában, illetve kertjében kapott helyet 1973-ban. A kúria az 1950–1970-es években teljesen elhanyagolva, állagában leromolva, „gazdátlanul” végnapjait élte, amikor művelődési intézmény, múzeumlétesítés céljára az akkori állami és helyi vezetők kijelölték és átadták. Haszmann Pál (1902–1977) pedagógus és Haszmann Pálné Cseh Ida (1909–2003) negyven évvel ezelőtt magángyűjteményét ajánlotta fel, a mai napig a család leszármazottai igazgatják a múzeumot. Még alakulása évében létrehozták a Csernátoni Népfőiskolát, amelynek keretében azóta is hagyományos népi mesterségeket, elsősorban a fafaragás és a bútorfestés fortélyait sajátíthatják el az érdeklődők. Ma a Kárpát-medence, de a világ minden szegletéből érkeznek látogatók az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeumba.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. február 14., kedd

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna

Kovászna város ismét profitál a fejlesztési minisztérium által még tavaly útjára indított országos helyreállítási terv (PNRR) pályázati kiírásából: több mint 14,2 millió lej értékben kaptak támogatást középületek energiahatékonyságának javítására.

Újabb nyertes pályázatokkal büszkélkedhet Kovászna
2023. február 05., vasárnap

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek

Személyautó és mikrobusz ütközött vasárnap reggel a Kovászna és Réty közötti 13-as jelzésű országúton, Bita településen. Az ütközés következtében ketten sérültek meg.

Személyautó és mikrobusz ütközött, ketten megsérültek
2023. február 04., szombat

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás

Meglepően nagy volt a nyüzsgés szombaton az alsócsernátoni sportpálya környékén, ahol ezúttal nem sportrendezvény zajlott, hanem különböző vidékek disznóvágási szokásait mutatták be.

Ilyen egy ízig-vérig hagyományos disznóvágás
2023. február 02., csütörtök

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából

A bukaresti táblabíróság döntése értelmében biztossá vált az Országos Befektetési Társaság (CNI) becslése szerint 130 millió lejbe kerülő kézdivásárhelyi uszoda építőjének kiléte.

Elhárult az akadály a kézdivásárhelyi uszodaépítés útjából
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

Barót idén 6,37 százalékkal több pénzből gazdálkodhat, mint az elmúlt esztendőben, kiadásai pedig 1,63 százalékkal nőnek – szerdai ülésén a város önkormányzati képviselő-testülete elfogadta a település költségvetését a 2023-as évre.

Megszavazták Barót költségvetését
Megszavazták Barót költségvetését
2023. február 01., szerda

Megszavazták Barót költségvetését

2023. január 31., kedd

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen

A kézdivásárhelyi tanácsülés keddi napirendjén szereplő több mint kéttucatnyi határozattervezet közül a legfontosabb a város költségvetésének elfogadása volt.

Közel 120 millió lejből gazdálkodhatnak Kézdivásárhelyen
2023. január 31., kedd

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház épületeinek hőszigetelését célzó pályázat finanszírozási szerződését írta alá Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Cseke Attila fejlesztési miniszter.

Hőszigetelik a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház épületeit
2023. január 27., péntek

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért

Új kialakítású szeméttárolókkal védekeznek a szeméthalmok ellen Sepsiszentgyörgyön a Csíki Negyedben, céljuk, hogy a guberálók miatt kialakuló katasztrofális helyzetet felszámolják és a lakóknak ne kelljen a kiöntött szemétben járkálniuk.

Újfajta szeméttárolókat helyeztek ki a guberálók miatti szeméthalmok elkerüléséért
2023. január 25., szerda

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére

Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hatmillió lej támogatást kapott két tömbház energetikai korszerűsítésére – adta hírül Facebook-oldalán Gyerő József polgármester.

Ahol nem kell fizessenek a lakók a tömbházak szigetelésére
2023. január 21., szombat

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár

A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták a koronavírus-járvány miatt lefújt rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott beszélgetésből.

Nem marad olvasók nélkül a kézdivásárhelyi könyvtár
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!